Korpási Bálint és Szabó László is bronzérmes

Shares
Szabó László (pirosban). MTI archiv: Nyikos Péter

Szabó László (pirosban). MTI archiv: Nyikos Péter

Korpási Bálint a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájába, míg Szabó László 75 kilogrammos kategóriában szerzett bronzérmet a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság zárónapján.

Az utolsó napi helyosztók második párjában szólították szőnyegre Korpási Bálintot, aki délelőtt nagyszerűen birkózott, az elődöntőig imponáló magabiztossággal menetelt, s ott is csupán minimális különbséggel szenvedett vereséget az örmény Boranjantól.

A nem olimpiai kategória bronzcsatájában a román Tomi Claudiu Hinoveanu volt a BVSC 28 éves sportolójának ellenfele, akit a papírforma szerint vernie kellett, s amint az a mérkőzésen kiderült, valóban nagy különbség volt a két fél között. A találkozó elején ugyanakkor Korpási még nem nőtt egyértelműen riválisa fölé, viszont folyamatosan fárasztotta őt. Az első menetben a parterhelyzetekből sem született akció, előbb a magyar, majd a román próbálkozott eredménytelenül.

Az érdemi történések a folytatásra maradtak, s azokról Korpási gondoskodott. A mérkőzésvezető 38 másodperc után intette – már egy pontért – a románt (1-0), akinek lentről ezúttal már nem ment jól a védekezés, a magyar kötöttfogású óriási erővel kétszer is megpörgette, majd kiemelte és gyönyörű szaltóval dobta ki a küzdőtérről. A hatpontos akciósorozattal a meccs tulajdonképpen lezárult, már csak az volt a kérdés, hogy a magyar hagyja-e végig menni. Végül nem hagyta, mert egy mögé kerüléssel 9-0-ra alakította az állást, ami technikai tust és bronzérmet jelentett Korpási Bálintnak.

[Customads id=646335]

„Van bennem egy adag hiányérzet, mert nagyon kevésen múlt az elődöntőm, s úgy érzem, aranyérmet nyerhettem volna. Ott talán az döntött, hogy örmény ellenfelemnek némileg könnyebb meccsei voltak korábban, ezért én fáradtabb voltam
– mondta győzelme után Korpási Bálint, aki tavaly ezüstérmes lett az Európa Játékokon. – A román elleni meccs előtt úgy számoltam, hogy ez lesz a legkönnyebb mérkőzésem ma, és így is lett, örülök neki.”
Kevéssel Korpási bronzcsatája után következett Szabó Lászlóé a 75 kilogrammos olimpiai súlycsoportban, méghozzá a horvát Neven Zugaj ellen, akivel óriási csatát vívtak a szőnyegen.

A meccs elején egyértelműen Szabó irányított, ő ment előre, terelgette Zugajt, aki passzivitásért intést is kapott a szakasz közepén. A térdelőhelyzetből Szabó szépen fogta össze riválisát, aki sokáig jól állt ellent neki, aztán az UTE kiválóságának sikerült megpörgetnie (2-0), majd ebből egy újabbat is indított, amiből azonban lefordult a horvát. A két pont különbség a szünetig megmaradt, ám az első menet utolsó percében a horvát vette át az irányítást, így Szabót is le küldték parterhelyzetbe, amit azonban jól védett.

A pihenőt követően a magyar kötöttfogású láthatóan fáradt, ám óriásit küzdött, s hiába ment előre Zugaj, nem tudta őt levinni. A horvát zakatolt, Szabó pedig utolsó erőtartalékait mozgósítva birkózott, s némileg váratlanul egy gyönyörű válldobást mutatott be, amivel négy pontra növelte előnyét. Innentől már láthatóan csak a védekezésre figyelt a magyar versenyző, akin Zugaj csak az utolsó másodpercekben tudott pontot csinálni, ezzel Szabó László 4-2-re megnyerte a mérkőzést.
  „Őszintén szólva az utolsó két percben már szinte semmi erőm nem volt, alig álltam a lábamon, ezért is jött nagyon jól a válldobás – nyilatkozta az MTI-nek az UTE Eb-harmadikja, aki 2014-ben ötödik volt a kontinensviadalon. – A nap elején a sorsolást látva úgy gondoltam, hogy ebből ki lehet hozni egy érmet, s nagyon örülök, hogy ez sikerült. A szerb elleni vesztes meccset sajnálom, de iszonyatosan kemény volt Nemes, egyszerűen nem tudtam áttörni, pedig én is erős vagyok.”

Ezzel a magyar küldöttség négy éremmel zárta a rigai Európa-bajnokságot, melyen korábban Sastin Marianna (63 kg) és Galambos Ramóna (55 kg) is bronzot nyert.

(MTI)