Kovács István: Berki Krisztián ideális partner!

Berki Krisztián és Kovács István (fotók: jochapress.hu)

Az edző szerepe a sikerben vitathatatlan. Ha ezt elfogadjuk tényként, akkor az is igaz, hogy az olimpiai bajnok tornász edzője, Kovács István is komoly részvényese tanítványa sikereinek. A jochapress.hu Kovács István mesteredzővel beszélgetett.

Berki Krisztián immár két évtizede készül ugyanazzal a Mesterrel, Kovács Istvánnal és még hol van a vége? Mindenképpen érdekes tehát az olimpiai bajnokot nevelt Kovács Istvánt közelebbről bemutatni. Honnan jött, mi mindent csinált, amíg Berkivel feljutottak a csúcsra? És mi mindent forgat még a fejében, a következő éveket illetően?

„Nagykőrösi vagyok, én is ugyanonnan jöttem, mint korának egyik legkitűnőbb tornásza, Donáth Ferenc. Együtt sportoltunk és okvetlenül szeretném kihangsúlyozni, milyen kiváló edzőnk volt Medve Laci bácsi személyében. Közepes adottságú tornászként éltem meg, hogy a középszerűekkel is milyen odaadással foglalkozik Laci bácsi.”

– Ha nem volt különösebben sikeres, akkor mégis mi tartotta meg a tornasportban?  

„Tizennégy éves voltam és már akkor konkrétan az járt a fejemben, hogy én bizony edző szeretnék lenni. Már akkor egyértelműen a TF-re bejutás foglalkoztatott. Bekerültem, mégpedig Magyar Zolival egy évfolyamba, a nappali tagozatos szakedző képzésre. Már 19 éves koromban elkezdtem edzősködni a Tungsramban.”

– Erről a „Tungsramos” időszakról mondana néhány szóval többet? Hány évig szolgálta ezt a szakosztályt és kiket emelne ki, akik megérdemlik, hogy nevén nevezze őket?

„Két olyan tornászom volt, akik az ott töltött hat év alatt eljutottak a válogatottságig: Bernáth Zoltán és Kajtor Zoltán. Amikor onnan eljöttem, ezt a két tanítványomat vittem magammal a Honvédba. Az ott elkezdett kiscsoportot Csányi Rajmunddal közösen vittük. Az ő hatalmas tapasztalatából is sikerült sok mindent elsajátítanom, így elmondhatom, hogy mindig jó edzők közelében tanulhattam a szakmát.”

 – Mikor került jelenlegi helyére, a KSI-be?

„Három éves görögországi kitérőt követően, 1991-ben. Nem sokkal utána, 1992-ben futottunk össze az akkor hétéves Krisztiánnal a kezdők csoportjában. Azóta megszakítás nélkül együtt vagyunk.”

 – Krisztián személyében egy komoly ígérettel hozta össze a sors. Hogy reagáltak erre az edzőkollégák?

„Hamar megkapja az ember, hogy csak szerencséje van. Még sokkal inkább így volt ez például a lólengést alapjaiban megreformáló Vigh László esetében.”

 – Ha már szóba került Vigh László neve, az ő kivételes munkássága tett-e Önre bármilyen hatást?

„Sokat voltam vele és rengeteget tanultam is tőle. Rettentő kreatív volt, egyes dolgait sokáig én sem értettem meg. Az igazi mozgástere a ló és annak környezete volt. Olyan kiegészítőket talált ki, amelyeket mindmáig, a világ bármely pontján meg lehet találni neki a korlát. Fantasztikus volt, kivételes kombinációi voltak és alapvetően másként gondolkodott. Feltétel nélkül a mennyiségben, a kőkemény munkában bízott. A másik vonal – a KSI műhelye – inkább a technikára, a művészi megközelítésre adott. Ha kellene választanom, én is a mennyiségre szavaznék.”

– Szerencséje volt és összejött Krisztiánnal, azért viszont tennie is kellett, hogy az akkori kisfiú tartósan megmaradjon Ön mellett?

„Háromszáz gyereket kellett megnéznem, közülük válogathattam. Kialakítottam egy 20-25 fős csoportot az ügyesebb gyerekekből, majd mindinkább csak az ügyesebbek maradtak meg. Mire elértünk a felnőtt korba, háromra szűkült a mezőny, majd Kállai Zoltán és Horváth Csaba kiesésével Krisztián egyedül maradt. Vele kisgyermek korától mindmáig tökéletes a kapcsolatom, ami előfeltétele a valóban sikeres együttműködésnek. Lényeges, hogy ő megbízik bennem és fordítva, őt soha nem kell rábeszélni, mit csináljon.”

– Mikor érezte meg, hogy tanítványa akár a legmagasabbra is eljuthat?

„Ez a felismerés a közhiedelemmel ellentétben nem egy pillanat alatti megvilágosodás, hanem egy hosszú folyamat eredménye. Elegáns, hatszeres tornászként – 14-15 éves korában – már egyértelműen látható volt, több van benne, mint a többiekben.”

– Eddig túl szépen mentek a dolgok, ám egy bokasérülés alapjaiban megváltoztatta Krisztián helyzetét és lehetőségeit.

„Mérföldkövet jelentett a kapcsolatunkban az a helyzet, amely a váratlan sérülésével jött létre. Előzőleg még hatszeres tornászként jegyezték őt, ám a kétszeri bokaműtét alapvetően megváltoztatta a perspektíváit. Más talán otthagyta volna, hiszen se ugrani, se talajozni nem tudott úgy, mint korábban tehette. Én viszont folyamatosan bíztattam, hogy még a gondolatát is űzze el a visszavonulásnak. Szerencsénkre lehetővé vált, hogy valaki akár csak egy szeren is versenyezhessen. Három-négy hét szünetet tartott, majd edzésbe állt. A talajt és az ugrást sem iktattuk ki teljesen, a lóra viszont nagyon odafigyeltünk.”

 – A „zümmögő kórus” pedig beindult.

„Természetesen – mondhatnám. Én viszont folyamatosan arra bíztattam Krisztiánt: ne hallgassa ezeket a hangadókat! Mi egymásnak akarunk megfelelni. Volt olyan verseny, ahol leesett a lóról, én mégis megdicsértem.”

– Hogy ilyen luxust is meg tudjon valaki engedni edzőként, ahhoz abszolút tisztánlátás, napra kész felkészültség is szükséges.

„Mivel Vigh Laci annyira felépítette a lólengés módszertanát, hogy elsősorban innen merít az ember. Ahogy neki új elemeket kellett kitalálnia Magyar Zoli számára, úgy nekem is ez volt a tennivalóm Krisztián részére. _Ilyen volt például az olló és a kézállás. Vagy egy másik: a Magyar-orsó két kápán, amit ugyancsak senki nem mutat be. Ezeket még akkor is bemutatja Krisztián, ha nem méltó módon értékelik a pontozók.”

– Hogyan áll a Kovács-Berki  duó az olimpiai felkészülés terén?

„Tudomásul kell venni, hogy aki több munkát tud elvégezni, az tud majd előbbre kerülni. Krisztián lehetőségeivel már sokkal inkább gazdálkodni kell, ahogy mondani szokták: beosztással kell élnünk, mind fokozottabban kell kihasználnunk az ő adottságaiban rejlő előnyöket. Ő egy hosszú, elegáns tornász, s az is nagy előnye, hogy ő a legnehezebb szituációkban – mint például az olimpián is tette Londonban – képes a legjobbját felmutatni. Ő valóban jó versenyzőtípus és ez sokat jelenthet.”

 – Ezek szerint minden remény megvan arra, hogy Krisztián az olimpián is kiadja magából a lehető legtöbbet?

„Afelől nyugodt vagyok, hogy Krisztián ott lesz az első háromban. Közülük pedig bárki nyerhet. Ott pedig ha valaki akár csak egy pici hibát is elkövet, már nincs is ott az érmesek között. Ebben a helyzetben pedig a Krisztián nagyon jó. Nem is láttam még ilyen versenyzőt, mint ő, aki olykor képes még egy pici pluszt is hozzátenni. A többieket inkább nyomasztja ez a szituáció, ebben biztos vagyok.”

 – Végül egy érdekes kérdés. Mit tervez Ön arra az időszakra, amikor Berki Krisztián bármily okból, de azt fogja mondani: köszönöm, ennyi volt, befejeztem.

„Ez a búcsú bármikor is következzék be, még véletlenül sem jelenti ez a majdan megváltozó helyzet azt, hogy én is hátraarcot csinálok. Kilenc éves korom óta a tornasportban vagyok, a napjaimat a teremben élem. Még véletlenül sem arra kalkulálok, hogy „na, végre”, én is elmehetek nyugdíjba. Sokkal inkább arról lehet majd szó, hogy továbbra is szeretném a tornasportot szolgálni! Remélem, a Krisztián utáni években is igényt tartanak majd a munkámra.”