Kovács Katalinnak végig kell mennie az úton

Tavaly júniusban megszületett kislánya, Luca. Ősszel megkezdte a felkészülést a 2015-ös idényre, ám az idei válogatók végeztével úgy alakult, hogy nem került be a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságra utazó csapatba. Kovács Katalin azonban nem csügged, levonta a tanulságokat és nem adja fel riói olimpiáról szóló álmait. 

Lipiczky Ágnes interjúja

– Sokan találgatták vajon a sok-sok sikeres év után miként élte meg, hogy kimaradt a milánói csapatból, de a mosolya alapján úgy tűnik, nincs törés.
– Törés nincs, de azt nem mondom, hogy a második válogatót követően nem voltak rossz érzéseim. Nem is az eredményem miatt, hanem azért ahogyan alakult az az időszak. Sok tanulsággal szolgált számomra ez az idény.

– Például?
– Például, hogy a prevencióra, a sérülések megelőzésére mindig figyelni kell. Türelemmel kell magam felé fordulni és nem szabad, hogy a kihagyott edzésekből adódó félelem felülkerekedjen rajtam. Amikor az első válogató után elkezdett fájni a kezem, ki kellett volna hagynom három-négy edzést ahhoz, hogy a második válogatóra ne kerüljek ennyire rossz helyzetbe. Hiba volt a részemről. Az élsport amúgy sem arról szól, hogy az ember egészséges és fájdalmak nélkül él, pláne az én koromban. Nekem sokkal jobban oda kell már figyelnem ezekre a részletekre. Így megúszhattam volna a csonthártya-, majd az ínhüvely-gyulladást, egy ilyen sérülés nem fér bele egy ilyen fontos évbe.

– Az első válogató egyéni negyedik helye alapján még lett volna esélye a csapatba kerülésre, és egy jó páros eredménnyel rá is erősíthetett volna a pozíciójára. Douchev-Janics Natasa lapátlerakása azonban keresztülhúzta a számításait. A második válogatóra miért nem választott új párt magának?
– Mert hittem benne, hogy egyedül is képes leszek helyt állni. Amúgy pedig három hetem volt arra, hogy új párt találjak magamnak. Fazekas-Zur Krisztával én is tettem egy próbát, de mindketten éreztük, hogy rengeteg munka kellett volna ahhoz, hogy egy erős párost összerakjunk a második válogatóra. Így abszolút megértettem, hogy ő Kárász Anna mellé tette le a voksát. Átgondolva a helyzetet úgy ítéltem meg, jobb, ha ebben az időszakban csak magamra koncentrálok. Aztán sajnos bejött ez a sérülés, amivel nem kalkuláltam. Ahogyan azzal sem, hogy a szövetség menet közben átírja az előzetesen lefektetett válogatási elveket. Korábban azt hangoztatták, hogy a maximális kvótáért megyünk Milánóba, ez a második válogató után már nem lett fontos. Így pedig esélyem sem volt arra, hogy csapatba kerülhessek. Más kérdés, hogy furcsa érzéseim lettek volna akkor, ha ott vagyok a négyesben, mert bár a válogatási elvek szerint beférhettem volna, nem biztos, hogy megérdemeltem volna az indulást. 

– Ha a jövőre gondol, mit lát?
– Azt hogy nagyon nehéz feladat vár rám. A helyzet függ attól, hogy hány kvótát szerez a csapat, de valójában a kvótaszámtól függetlenül is kőkemény lesz kivívni a csapatba kerülést.

– Gondolom, kellene egy jó pár is hozzá. Douchev-Janics Natasával akkor most végleg elköszöntek egymástól?
– Beszélünk egymással, de nem a párosról. Úgy látom, ő a jövőben is Homonnai Lucával fut neki a felkészülésnek, egymásra találtak, együtt készülnek. Bízom benne, hogy nekem is lesz majd olyan párom, akivel csatasorba tudok állni. De hogy ki lenne az? Még nem gondolkoztam róla. Egy biztos, Szabó Gabi és Kozák Danuta összetartozik, de szerintem a többiek jövője még meglehetősen nyitott, képlékeny. 

– Sok korszakban, sok mezőnyben szerepelt már. Most a legerősebb a női szakág?
– Erős ez a mezőny, bár én más szemszögből is nézem a jelenlegi helyzetet. Korábban én voltam a legerősebb egyes versenyző, és más az élről megítélni a többieket, mint amikor azért kell küzdened, hogy beverekedd magad a legjobbak közé.

– Nehéz ezt feldolgozni?
– Ez az élet rendje, nem? Persze, volt, amikor nagyon fájt, ha megvertek. Most is fáj, de tudom, hogy milyen lehetőségeim vannak és reálisan látom magamat, a helyemet a jelenlegi mezőnyben. Kárász Anna és Kozák Danuta kilóg a sorból, Fazekas-Zur Krisztina stabilan ott van mögöttük, de az idei két válogató eredményei azt mutatják, a negyediktől a nyolcadik helyig azonos tudású versenyzők vannak, ha most odaállnánk többször egymás után, hogy megküzdjünk a negyedik helyért, véleményem szerint minden esetben más és más eredmény születne. Én a jövő szempontjából abban látok esélyt, hogy vagy párosban nyerek, vagy egyesben odaérek legalább a harmadik helyre. 

– Hisz benne?
– Voltak olyan pillanatok, amikor elbizonytalanodtam, de igazából látva az időkülönbségeket igenis hinni tudok benne. Az első válogatón én valamivel több, mint másfél másodpercre voltam Annától, úgy lettem negyedik. A második válogatón a szintén negyedik Szabó Gabriella több mint három és fél másodpercet kapott. Szerintem egészségesen bármit meg lehet csinálni, bármit el lehet érni. És Cseh Laci 200 pillangós győzelme még jobban megerősített ebben. Örülök, hogy láttam a sikerét, mert sokat adott. Nekem szükségem van erre a tíz hónapra, ami előttem áll. Tudom, hogyan szeretném befejezni a pályafutásomat, és a lelkemnek mindenképpen kell ez az út. Még akkor is, ha áldozattal jár, még akkor is, ha nem tudok száz százalékban együtt lenni a családommal, még akkor is, ha vannak olyan időszakok, amikor nem látom a kislányomat felébredni és nem én fektetem le aludni. Meghoztuk a magunk kompromisszumait, megkapom a páromtól, a családomtól azt a támogatást, ami kell az álmaim megvalósításához. Nemrégiben a szolnoki edzőtábor felé autóztam, és most először éreztem azt, bárhogy is alakuljon a jövő évem, akár kijutok az olimpiára, akár nem, most már le tudom tenni a lapátot. Úgy ahogy akartam, úgy ahogyan szerettem volna…

Forrás: Magyar Nemzet