Kovács Péter: Aránytalanul kevés kézilabda meccset láthattunk!

Shares

Kovács Péter_Nemzeti SportNagy küzdelmet és magas színvonalú játékot hozott az olimpia férfi kézilabda döntője, amelyen Dánia legyőzte Peking és London bajnokát, Franciaországot. A JochaPress.hu felkért, állandó kézilabda szakértője, Kovács Péter ezúttal is szívesen állt rendelkezésre.

„Számomra a franciák csalódást okoztak: sem a védekezésük, sem a támadójátékuk nem volt olyan, mint amilyet korábban sokszor élvezhettünk. Az első félidőben a franciák jobboldali támadásai – elsősorban Narcisse révén – átütő erejűek voltak. A dánok viszont különösen a második félidőben okosan és jól játszottak. Ebben jókora részt vállalt a korábban kevésbé ismert irányítójuk, Olsen, aki nem csak keménységével, hanem villámgyors kezével is kitűnt társai közül. Mikkel Hansen pedig továbbra is a sportág állócsillaga. Mellettük elsősorban a Bundesligában szereplő jobbszélső, Svan teljesítményét emelném ki a győztes dán válogatottból..”

– A franciák csalódottsága teljesen érthetőnek tűnt.

„A csapatot 2001-től irányító sikerkapitány, Onesta gyakorlatilag már átadta a hatalmat utódjelöltjének, a korábbi kőkemény hátsó-középső emberüknek, Dinarnak, miközben ő egyre rémültebb arccal figyelte székéről a fejleményeket. Az elvesztett olimpiai döntőt követően kétszeres jelentősége lesz a 2017 januárjában, Franciaországban esedékes világbajnokságnak, hiszen ez a torna lesz Onesta utolsó szereplése az egyébként kiváló francia kézilabdázás élcsapatának kapitányaként.”

– A világversenyeken állandó témát jelent a játékvezetők közreműködése. Ön, mint az IHF szakértője, nyilván fokozottan figyelte a sípmestereket?

„Természetesen. Annál is inkább, mivel ők egyre inkább fókuszba kerülnek túlkapásaik révén. A sportág odáig jutott, hogy mára teljesen ki vagyunk szolgáltatva nekik, mivel ahányan vannak, annyiféleképpen ítélkeznek. A test-test elleni küzdelem során olykor olyan esetekben is hétméterest és kétperces kiállítást ítélnek, amelyeket gyakran a kosárlabdázóknál is elengednek.”

– A fentieken kívül mire szeretné még felhívni a figyelmet?

„Nem a többi sportág ellen beszélek, de azért érdekes lenne összeszámolni, hogy az egyes sportágak eseményeiről mennyit közvetített az MTVA? Ugyan nem voltunk ott sem a férfi, sem a női válogatottunkkal, de ettől még a kézilabdázás Magyarországon továbbra is az egyik legnépszerűbb sportág. Ehhez képest aránytalanul kevés meccset láthattunk, a többséget pedig akkor is éjszaka, az átlag emberek számára nézhetetlen időben. Pedig az olimpiai kézilabda torna mérkőzései igen magas színvonalon zajlottak.”