Kovács Péterrel BL-t nyert volna a Valcea!

Shares
kezi_Kovács Péter, bvalcea, 440, ProSport.ro

Kovács Péter a Valcea edzőjeként. Fotó: ProSport.ro

33 év valceai elnöki korszaka alatt csupán öt BL-elődöntő és egy finálé jött össze Ioan Gavrilescu elnöknek, aki élete legnagyobb hibájának tartja, hogy 2011 februárjában menesztette a női kézilabdacsapat magyar edzőjét, Kovács Pétert.

Ioan Gavrilescu 33 éven át vezette a Valcea női kézilabdaklubot, és mindig arról álmodott, hogy egyszer sikerült megnyerni a Bajnokok Ligáját. A csapat a 2009–10-es szezonban volt ehhez a legközelebb, amikor döntőt vívhatott, de mindkét mérkőzésen kikapott a dán Viborgtól. Emellett 1989–90-ben, 1991–92-ben, 2008–09-ben, 2011–12-ben és 2012–13-ben is elődöntős lehetett, de nem sikerült bejutni a fináléba.

A Gazeta Sporturilor azért szólaltatta meg a korábbi sportvezetőt, mert egy hete a CSM Bucuresti együttese első nekifutásra megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Hirdetés

Gavrilescu elmondta, nem sokat adott volna azért a csoport- és középdöntős teljesítmény után, hogy a csapat Final Fourba jut, de elismerően beszélt Kim Rasmussenről, akiért minden követ megmozgatna, hogy maradásra bírja.

„A skandináv edzők tudnak valamit. Tomas Ryde a válogatottnál és Rasmussen Bukarestben ugyanazt csinálta. Románia rosszul kezdett a vébén, végül harmadik lett. A CSM szörnyen játszott a csoportmeccseken, aztán feltámadt. Nem tudom, ez véletlen egybeesés, vagy egy észak-európai taktika” – mondta.

Arra büszke, hogy a Valceával úgy jutott el BL-döntőig, hogy csak két légióst foglalkoztatott a klub, és hogy az egykori játékosai közül Iulia Curea, Cristina Varzaru, Oana Manea és Aurelia Bradeanu most BL-győzelmet ünnepelhetett.

Hirdetés

Neki viszont nem volt szerencséje Dániával.

kezi_BL4_15_Neagu labdával_JPPŐ  Neagu, a „ravasz macska”, aki megfúrta Kovács Pétert (Fotó: JochaPress.hu)

„Elnökségem leggyengébb pontja az volt, amikor 2011 februárjában Anja Andersent neveztem ki edzőnek és elküldtem Kovács Pétert. Anja Andersen nagy hiba volt, egy katasztrófa. Azért kellett váltanunk, mert a legjobb játékosunk, Cristina Neagu egyáltalán nem jött ki a magyar edzővel. Három dolgot követelt, az egyik az volt, hogy Kovácsot rúgjuk ki. Most azt mondom, ha Péter marad az edző, akkor 2011-ben a Valcea Bajnokok Ligáját nyert volna.

Gavrilescu szerint a fejlődés teljesen megrekedt a dán edzőnővel. „Sohasem felejtem el, amikor hatgólos előnyről kikaptunk az Itxako otthonában. Voltak időszakok, amikor öt szélsővel védekeztünk. Kovács Péter a három legjobb edző között volt a klub történetében” tette hozzá Gavrilescu.

(origo.hu)