Kozák, Dombvári és Horváth is duplázott

Shares
Kozák Danuta és Szabó Gabriella az összeszokott páros. Fotó: MKKSZ

Kozák Danuta és Szabó Gabriella az összeszokott páros. Fotó: MKKSZ

Elmaradt a nagy párharc a bakui Európa Játékok-győztes Kammerer Zoltán, Szalai Tamás duó, valamint a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence egység között.

Utóbbiak könnyedén húzták be a K-2 1000 méter aranyát. C-1 1000 méteren nyert Vasbányai Henrik, női K-2 500 méteren a világbajnoki címvédő Szabó, Kozák duó, míg férfi K-1 200 méteren az élvonalba ezen a versenyen valósággal berobbanó Horváth Bence győzött a szegedi 1. olimpiai válogató második napján.

Nem volt kiélezett csata, elmaradt a fej-fej melletti ütközet férfi K-2 1000 méteren az idei 1. olimpiai válogató második versenynapján. Hufnágel Tibor és Dombvári Bence könnyedén utasította maga mögé a magyar mezőnyt, Kiss István tanítványai szinte rajt-cél győzelmet arattak a Maty-éren. Szükség is van a jó formájukra, hiszen ennek a győzelemnek köszönhetően a jövő héten ők szállnak vízre a duisburgi pótkvalifikációs versenyen, hogy megszerezzék a férfi kajak szakág számára a még hiányzó két kvótát.

Hogy meglepte-e őket ez a könnyed siker?

„Jó volt a verseny. Szembe szeles pályán kellett versenyeznünk, így arra figyeltünk, hogy végig bírjuk a tempót. A rajt után demonstrálni akartunk, és ez be is jött. Nagyon örülünk ennek a győzelemnek” – mondta Dombvári Bence.

„A megbeszélt taktika szerint versenyeztünk, csak magunkra figyeltünk és arra, amit begyakoroltunk” – tette hozzá Hufnágel Tibor. A páros mögött az UTE-s Czompa Tibor és Doba Richárd, valamint Kugler Attila és Bogár Gábor végzett a második-harmadik helyen. Kammerer Zoltán és Szalai Tamás párosa ezúttal az ötödik, Tóth Dávid és Kulifai Tamás kettőse a hatodik lett.

Meglepetés készülődött C-1 1000 méteren is, amelyen a győri Varga Dávid kamikáze-taktikát választott a nagy trió Vajda Attila, Vasbányai Henrik és Kiss Tamás ellen. Varga lendülete nem tartott ki a végéig, a számot Vasbányai Henrik nyerte meg Kiss Tamás és a győri versenyző előtt, míg Peking olimpiai bajnoka, Vajda az ötödik helyen érkezett célba.

„Meglepett, hogy az utolsó háromszáz-kétszáz méteren nem jött Attila, mert mindig ebben a szakaszban nyújt nagyot. Nem tudom, hogy mi történt vele, de az edzőim buzdítása és az, hogy jó helyen állok plusz erőt adott számomra. Legutóbb 2013-ban tudtam egyesben olyan pályát menni, amellyel elégedett voltam, most ez a döntő minden várakozásomat felülmúlta” – magyarázta Vasbányai Henrik.

„Hogy mi történt? Egyszerűen elvertek, volt nálam ma jobb, ügyesebb gyorsabb, több is, mint egy vagy két versenyző – mondta Vajda Attila. – Ma nekem nem csak a többiekkel kellett küzdenem, hanem egy betegséggel is, ami miatt az orvosok napok óta vizsgálnak. Mentálisan jó voltam, próbáltam indítani a végén, de fizikai támogatottsága nem volt meg ennek a döntőnek. Elfogytam, mint macisajtból a brummogás.”

[Customads id=646335]

Női K-2 500 méteren nem borult a papírforma, a világbajnoki címvédő Szabó Gabriella, Kozák Danuta duó egy hajóval verte meg a hazai mezőnyt. Bár Kárász Anna és Vad Ninetta egy darabig tartotta az egységgel a lépést, igazából nem volt ellenfele Szabóéknak. A harmadik helyre Kárászék mögé Csipes Tamara és Kovács Katalin párosa érkezett.

„Feszült voltam, általában magabiztosan szoktam a csapathajókra koncentrálni, gondolom a második válogatót pszichésen már könnyebben veszem – mondta a döntőt követően Szabó Gabriella. – Ezúttal a rutinunkkal múltuk felül a többieket, összeszokott páros vagyunk Danával, tudom jól, hogy mi kell neki ahhoz, hogy ki tudja evezni magát. Okos pályát mentünk, klasszikus versenyzéssel, arra törekedtünk, hogy mindenképpen mienk legyen az elsőség. Eredetileg kamikáze taktikára készültünk, hogy kijöjjön a gyorsaságunk, de ezt a szembeszeles pálya miatt nem mertük bevállalni, igyekeztünk a végére tartalékolni.”

„Nem vagyok elégedett, nehéz szavakat találni, mert nem jó két napon vagyok túl – mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin. – Nem ez volt a terv, de el kell fogadnom ezt az eredményt. Úgy éreztem, az elején és a közepén vagyunk lassúak, és bár Annáékhoz képest jöttünk fel a végén, ez is nagyon kevés volt. Hogy mi lesz a második válogatón? Még nem gondolkoztam a jövőn. Lesz egy jó kis hétvégém, hogy végig gondoljam a lehetőségeket” – mondta Kovács Katalin.

Férfi K-1 200 méteren ismét a győriek sprintere, Horváth Bence volt a leggyorsabb, de a K-2 200 méteren világbajnok Molnár Pétert és Tótka Sándort nem csak ő, hanem a szegedi Birkás Balázs is legyőzte.

„Pedig szörnyű futam volt, punnyadt voltam, bemelegíteni sem tudtam rendesen. A rajtban rendesen be voltam rezelve, nem azért mert nem vagyok jó, hanem azért, mert nem azt éreztem, amit ilyenkor érezni szoktam. Ennyire nem szokott fájni a vége a kétszáznak, olyat kellett mennem a közepén, ami kivette az összes erőmet – mondta Horváth Bence, aki a fejlődéséről is mesélt. – A tudatosságomnak köszönhetem, hogy ennyit léptem előre. Úgy gondoltam, ez lesz az utolsó évem, ha nem jön össze, nem csinálom tovább. Semmi titok nincs ebben, csak a tudatosságom, és ha így készülök az ezt megelőző években, talán már korábban jobb kajakos lehetett volna belőlem.”

„Jókor jöttek a pofonok. Ennél jobbkor nem is jöhetett volna, mint mondjuk a Világkupán vagy a második válogatón – mondta Tótka Sándor. – Teljesen elégedett vagyok magammal, ha nem a helyezésemet nézem, hiszen száz százalékot tudtam hozni, de ez a többiekhez képest lassú volt. Úgy érzem, az elmúlt szezonhoz képest két héttel el vagyunk maradva a felkészülésünkkel, a győri sprinterek pedig óriásit tudtak fejlődni, ami önmagában nagy szó. Én ínhüvely-gyulladással bajlódtam, amit nem a boltban vettem, a munkától jött ki. Hála isten, hogy most megtudtuk, hogy baj van, mert van hová fejlődnünk, építkezünk tovább. Holnap már Dunavarsányban folytatjuk a munkát.”

Nem az olimpiára, hanem az Európa-bajnokságra válogatott a női kenupárosok 500 méteres küzdelme. A női kajakos duók versenyéhez hasonlóan ebben a számban sem borult a papírforma, simán nyert a rutinos győri Lakatos Zsanett, Devecseriné Takács Kincső egység. A folytatás ebben a számban is a második válogatón következik.

MKKSZ