Kozákot nem lehet megfogni

Shares

KOzak DanutaKozák Danuta egyértelmű győzelmet aratott női K-1 200 méteren, így szinte biztosra vehető, hogy négy számban (K-1 500 m, K-4 500 m, K-1 200 és a 4×200 méteres váltó) képviseli majd a magyar színeket az augusztusi moszkvai világbajnokságon. 
Kozák Danuta lenyűgöző. Vasárnap délután a K-1 200 méter fináléjában ismét megmutatta, hogy mennyire képes a hazai mezőny fölé emelkedni. Vad Ninetta hiába kapott el jó rajtot, s vezetett még a táv felénél, Kozák nem fogyott el a végére, és majd egy hajóval győzött, s zsebelte be az újabb indulást a moszkvai világbajnokságra.

Az idén még nem szenvedett vereséget Lakatos Zsanett sem, aki az elmúlt esztendő után ismét elviheti a C-1 200 métert.

„Nem volt könnyű, mert Kincső szorongatott a táv felénél, de sikerült visszavernem a támadását” – mondta a győriek versenyzője.

Hirdetés

A nőknél K-2 200 méteren Szabó Gabriella most Szabó Petrával (ő az első válogatón Kozák Danutával nyert, ám Kozák a második válogatón nem indult el párosban) szállt vízre, ám Kárász Anna és Vad Ninetta párosa fölényesen legyőzte az egységüket.

„Örülök, hogy nyertünk Annával, mert ez nem az én válogatóm volt. Nem tudom, hogy mi történhetett, de úgy látom, újra fel kell építenem magam” – mondta Vad Ninetta a verseny után.