Közel ezren fognak versenyezni Baján

Shares

triathlon_KIKELET BAJA_2015_molinó.cdrSzombaton, április 11-én rendezik meg az V. Kikelet Félmaraton utcai futóversenyt Baján. Új helyen lesz a rajt, ezúttal Ifjúsági Szálló és Kempingtől indul a mezőny. 

A Kikelet Félmaraton rajtja 14 órakor lesz, de már ennél is korábban érdemes a helyszínre látogatni, ugyanis 13 óra 30 perckor startol a jótékonysági futás.

„Nem azért futunk érte, mert vak, hanem azért, mert van egy álma!” – ez a mottója a Sipos János (a bajai III. Béla Gimnázium egykori igazgatója) révén már egy ideje ismert jótékonykodási akciónak, melynek keretében nem csak futva vagy kocogva, hanem akár kényelmesen sétálva is meg lehet tenni az 1600 méteres távot. Méghozzá várhatóan gyönyörű tavaszi időben. Akár a család többi tagjával együtt is le lehet tudni az 1600 méteres távot. (Talán sokaknak könnyebb beazonosítaniuk a dolgot, ha úgy fogalmazunk, hogy a jótékonysági versengés keretén belül egy „kis szigetkört” kell teljesíteni.

A Mogyi Kft. és a bajai polgármesteri hivatal által támogatott főrendezvény, a Kikelet Félmaraton mezőnye – mint említettük – 14 órakor rajtol. A városi fejlesztésekkel járó munkálatok miatt kissé változott az útvonal. Ebből adódóan a váltók távjai is módosultak egy kicsit. A 3 fős váltók tagjainak a következő táv a penzumuk: 9,6 km + 4,3 km + 7,2 km, míg a 2 fős váltók esetében 9,6 km-t és 11,5 km-t kell teljesíteniük a versenyzőknek. Sőt, nem csak a félmaratonra, hanem a 12 kilométeres táv egyéni teljesítésére is van lehetőség.

A felújítási munkálatok miatt újdonság, hogy a Sugovica sétány Petőfi-híd és Duna szálloda közötti szakasza ezúttal nem szerepel az útvonalban, viszont a két szigetet összekötő új hídnak köszönhetően már nem csak a Petőfi-szigetet, hanem a Nagy-Pandúr-szigetet és az ökoparkot is útjukba ejtik a sportolók. Emellett természetesen Baja város egyéb további látványosságait is megcsodálhatják a versenyzők, hiszen többek között a belvárosban, a Halászparton, Türr István Emlékműnél és a Duna-parton fognak futni a Kikelet Félmaratonon induló versenyzők.

A Kikelet Félmaraton futóverseny az ATOM100 országos versenysorozat második állomása. Az idei első ATOM100-as futóversenyt február elején rendezték Kaposváron, a második megmérettetés az áprilisi bajai viadal lesz, melyet a szekszárdi, a nagyatádi és a paksi futóversenyek követnek. Az ATOM100 versenysorozat rendezőinek célja a régió értékeinek megismertetése: kaposvári farsang, bajai halászlé, szekszárdi borvidék, Ironman triatlon.

A sorozathoz tartozó önálló futóversenyek a következők:

Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaraton – Kaposvár 2015.02.08.
Kikelet Félmaraton – Baja 2015.04.11.
Borvidék Félmaraton – Szekszárd 2015.05.09.
eXtremeMan 2/3 Maraton – Nagyatád 2015.07.25.
Atomfutás – Paks 2015.09.05.

kikelet-felmaraton-rajt