Kulcsár Győző: A „könyökvédős” munkákat nem szerettem!

vív_Kulcsár Győző, ma, Jó, 440,

 A mob.hu a Tokióban első aranyérmét megszerző Kulcsár Győzőt faggatta.

Közeledik a Tokióban, 1964. október 10. – október 24. között megrendezett XVIII. Nyári Olimpiai Játékok félévszázados jubileuma. A japán fővárosban összegyűlnek az 50 év előtti versenyek legjobbjai egy kis emlékidézésre. A mob.hu a rangos találkozó felvezetéseként a még élő magyar érmesek közül minél többeket igyekszik megszólaltatni attól függetlenül, hogy az illető kiválóság elutazik-e Tokióba október 8-án a MOB küldöttségével, vagy bármily okból itthon maradni kényszerül.

– Az életrajzi feljegyzések szerint Ön általános mérnöki diplomát szerzett.

„Na, ezen a ponton máris elakadnak a velem folytatott beszélgetések, ugyanis én hőerőgépész lettem annak idején” – nyomatékosítja a hetvenes éveiben is teljes aktivitással oktató, négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár. „Ráadásul építészmérnök szerettem volna lenni, erre a pótfelvételin felvettek Miskolcra, ahol nyolcágyas szobák vártak. Másfél év után előbb halasztottam, majd kirúgtak. Folytassam?”

– Inkább beszéljünk a vívásról, ha lehet…

„Némi protekcióval visszakeveredtem a Budapesti Műszaki Egyetemre, s ez jót tett a vívásomnak is. A legelső időkben egyébként Csajági Béla bácsinál gyakoroltam, majd első és egyetlen, komoly mesterem, Vass Imre vett pártfogásába.”

– A fiatalabb nemzedék már csak hírből ismeri Vass Imrét, akiről egyébként ódákat zengenek. Miért lehetett ő korának kiemelkedően eredményes mestere?

„Az ő dicséretében nincs semmi túlzás. Következetes, szigorú, de a szakmával szemben alázatos valaki volt ő, aki pontosan tudta minden egyes tanítványáról, hogy az illetőnek éppen mire van szüksége. Az alapok mindenkinél egyformák voltak, de egy idő után kezdte kibontakoztatni az illető egyéniségét. Senkire nem akasztott rá semmi kötelezőt.”

– Ezek az iskolák segítették hozzá, hogy már 22 évesen kijutott élete első, felnőtt világbajnokságára?

vív_Kulcsár Győző, 440, fiatal

„Egyértelműen. 1962-ben, Buenos Airesben rendezték a Vb-t, ahol a két nyolcas középdöntő egyikében ötös holtverseny után maradtam le a döntőről. Két évvel később, a vívósportban szinte még kölyöknek számító, 24 éves koromban pedig már Tokióba is eljuthattam. Nagy falat volt ezt megemészteni, egyéniben nem is vittem sokra. A döntőbejutásért már 6-3-ra vezettem a svéd Lindwall ellen – ezt a meccset onnan már meg kellett volna nyernem.”

– A csapatversenyben azután bőven kárpótolta önmagát.

„Azt hiszem, életemben ott vívtam a legjobban. Az összes meccsemet megnyertem, pedig a szakágban számító összes országgal megmérkőztünk. Ráadásul 5-3-nál szorosabb asszóm nem is volt. A döntőben négy győzelmem mellett Nemere Zoli hozott hármat, Gábor Tamás egyet, egy pedig kettős vereség volt. Természetesen nagyon örülök, hogy 1964 után 1968-ban és 1972-ben is az olimpiai bajnokcsapat tagja lehettem, s még 1976-ban, Montrealból is elhoztunk egy negyedik helyet. Ám az engem is meglep, hogy azóta milyen ritkán és rendszertelenül találkozunk. Mindenki el van foglalva a maga gondjával-bajával, meg azután az idő is múlik…”

– Ön soha nem volt az a klasszikus értelemben vett profi, hiszen mindig dolgozott valahol.

„Az egyetem után csaknem tizenöt évet a VEIKI-nél töltöttem, majd 1979-80-ban a szövetség főtitkára lettem, 1986-ig pedig a válogatott  kapitánya voltam.  Gondoltam, ez a főtitkárság jó buli lesz, erre én lettem az ütközőpont a versenyzők és a felső sportvezetők között. Egyébként is rájöttem, hogy az ilyesfajta „könyökvédős” munkahely nem az én esetem. A kapitánykodás sokkal inkább tetszett, a szófiai VB kivételével jól is mentek a dolgok, de az 1984-es olimpiai bojkott tönkretette az addig elvégzett munkát. Szerencsémre 1986-ban végre hozzájárultak ahhoz, hogy külföldre szerződhessek. Az olaszországi Vercelliben azután jókora meglepetés ért. A gazdám ugyanis közölte: „Kulcsár úr, itt az első az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat!”

– Valószínűleg eleget tett az elvárásnak, hiszen végül tizenöt évet töltött a Milánó melleti városban?

„Olaszországban legalább 250-300 szakosztály működik, ahol a nagy számok törvénye alapján mindig a felszínre kerül egy-egy nemzetközi szintű tehetség. A rengeteg gyerekversenyen a résztvevők sokat megtanulnak autodidakta módon is. Ami pedig fantasztikusan motiválja a gyerekeket: mindenhol kupák sokaságát osztják ki. A gyerekek mellett olimpiai bajnokokat – Maurizio Randazzo, Paolo Milanoli, Sandro Cuomo – is neveltem, a világ- és Európa-bajnoki címeket, olimpiai és junior-világbajnoki érmeket nem is sorolnám.”

vív_Kulcsár Győző, Kovács Tamás, 440,A tréfára mindig kapható Kulcsár Győző, itt Kovács Tamás társaságában (Fotók: JochaPress.hu)         

– 2001-ben tért haza, hogy előbb a Honvédban majd a Vasasban folytassa. Jelenleg is Önnél készül a női párbajtőröző válogatottak többsége. Visszavonulásra nem gondol, 1964-re visszatekinteni viszont talán sikerül?

„Tokióban elsősorban Nemere Zoli tett rám különösen nagy hatást. Kivételes vívást produkált, amelyhez átlag feletti atlétikus képzettség, robbanékonyság, átütőerő és kellő technikai vértezettség tartozott. Az akkori olimpiáról megjegyezném, hogy az ott megrendezett nyári olimpia volt az utolsó, ahol még igazán jó volt a hangulat. Már 1968-ban, Mexikóvárosban sem volt minden rendben, kezdődtek a tüntetések, Münchenről pedig jobb nem beszélni!”

– A bajor fővárosban 1972-ben rendeztek olimpiát, ma viszont 2014-et írunk és emlékezünk az 50 év előtti hőstettekre. A Magyar Olimpiai Bizottság is küldöttséggel képviselteti magát az eseményen, amelyen Ön is jogosult ott lenni.

„Megvallom, kizárólag a nagy távolság riaszt, én már nem akarok ilyen hosszú utakon részt venni. Egyetlen kivétel adódhat: ha a tanítványom kijut Rio de Janeiróba, akkor én is felülök a repülőre…

(mob.hu / Jocha Károly)

This entry was posted in Blog and tagged , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.