Kulcsár Krisztián: az én ajtóm mindig nyitva lesz

Shares

Kulcsar_KrisztianKulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság kedden megválasztott elnöke csütörtökön elmondta: már szervezik számára a találkozókat a magyar sportélet szereplőivel.

„Az én ajtóm mindig nyitva lesz” – utalt az M1 aktuális csatornán a MOB-elnök arra, hogy a magyar sport szereplői bármikor számíthatnak a segítségére. Hozzátette: már szervezik számára a találkozókat az egyesületek és a sportági szakszövetségek vezetőivel.

Kulcsár Krisztián szerint az új elnökség fiatalos, lendületes, az összetétele pedig heterogén. Megtisztelő, hogy ilyen elnökséget vezethet – mondta. Jól tudnak majd együtt dolgozni, hiszen a tagok a hazai sportélet különböző területeit képviselik, az egyesületek képviselői éppen úgy jelen vannak, mint a sportági szakszövetségekéi – tette hozzá.

Kulcsár Krisztián elnöki programjában kiemelt szerepet kapott, hogy a piac szereplőit is be akarja vonni az olimpiai bizottság életébe. A MOB továbbra is rendelkezik ugyan állami forrásokkal, de lényegesen kevesebbel, mint korábban, amikor a mostaninál jóval szélesebb feladatkört látott el, ezért növelni kell a saját forrásokat – mondta az új elnök. Kijelentette: olyan partnereket – piaci szereplőket, a vállalati szektor képviselőit – kell találniuk, akik
nyitottak arra, hogy a magyar sportot a MOB-on keresztül is támogassák.

Kulcsár Krisztián közölte, hogy főállású elnökként képzeli el a jövőt,

kiegészítve ezt azzal, hogy ezzel kapcsolatban még több jogi kérdés nem egyértelmű számára.

„Amíg ez nem tisztázódik, vagy ha szükséges, akkor az alapszabály, esetleg a belső szabályzatok megfelelő módosítása nem történik meg, szó sem lehet a munkám anyagi kompenzálásról” – mondta.

A MOB elnöke szakmai szempontból a közeljövő két legfontosabb eseményének a nyári győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) és a 2018-as pjongcsangi téli olimpiát nevezte.

Hamarosan elutazik az Európai Olimpiai Bizottságok szkopjei kongresszusára, ahol nemcsak ő mutatkozik majd be, hanem tájékoztatást adnak a győri szervezés állásáról is – közölte.

A MOB-elnök azt mondta: optimista a pjongcsangi olimpiával kapcsolatban, mert Orendi Mihály alelnöknél „jó kezekben vannak a téli sportágak”, folyamatosan egyeztet majd vele, figyelemmel kíséri az aktuális történéseket.

(MTI)