Különleges az idei tókerülő

Shares

1_Kekszalag2013_foto_TumbaszHedi_1500pixA 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíj az utolsó olyan balatoni tókerülő lesz, amelyen tilos a többtestű vitorlás hajók részvétele. A Magyar Vitorlás Szövetség Elnökségének négy évvel ezelőtt hozott határozata fokozatosan lebontja a részvételi korlátokat, így 2014-től bármilyen 25 négyzetméternél nagyobb alap vitorlafelülettel bíró vitorlás hajóval lehet versenyezni.

Európa legrégebbi tókerülő versenye 1934-ben születet a Hungária Yacht Club progresszív vitorlázóinak kezdeményezésére.  A második világháborút követő páratlan években kétévente került sorra, egészen 2001-ig. A kilencvenes évek végéig rengeteg korlátozás épült be az eredetileg nyílt verseny szabályaiba. Akkortájt pár évig teljes tókerülőként futott Fehér Szalag versenyeken rajthoz állhattak, és sikert arattak a kor legmodernebb versenyhajói.

Amikor az ezredfordulón az MVSZ a Kékszalag évenkénti megrendezését határozta el, a kérdésről dúló viták salamoni megoldásaként a páratlan évekre az akkori szabályokkal korlátozott versenyt, míg a páros évekre a Fehér Szalagon bevált nyílt versenyt írt ki. Azóta az idő, a hajótervezés és hajóépítés dinamikus fejlődése, a nyílt versenyek iránt fokozódó nemzetközi érdeklődés, és a résztvevők számának növekedése, felülértékelte ennek a döntésnek a létjogosultságát. Ezért a Magyar Vitorlás Szövetség ötéves moratóriummal, a korlátozott Kékszalagok fokozatos megszüntetését határozta el. Ez az idő jár le, így kerül most még utoljára sor olyan Kékszalagra, melyen nem indulhatnak például többtestű vagy trapézos hajók.

2014-től a Kékszalag az 1934-es kiírás szellemében, újra olyan távolsági verseny lesz, amely minden vitorlázónak nemes kihívás, nagy feladat, illetve a hajóosztályokban elérhető győzelem mellett, a konstruktőröket és a vállalkozó szellemű versenyzőket, az abszolút győzelem elérésének lehetőségével is motiválja.

Ám idén még kizárólagosan az egytestű, hagyományos vitorlásoké a terep. Számukra is léteznek még tiltások, így tilos a trapéz, a trapézkeret, megkötések vannak a hajótest formájában stb. Jövőre ezek a korlátozások is eltűnnek.

A verseny nagy esélyese a tízszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas és csapata, akik újra jól bevált hajójukkal, a Lisával vitorláznak.

Bár az abszolút győzelem megszerzése érdekében épített új hajó megjelénésére nincs sok esély, a Lisának akadnak komoly kihívói. Elsősorban az idei versenyhez a Liberából a szabályoknak megfelelően átalakított, Király Zsolt vezette Raffica, illetve Rauschenberger Miklós kormányzásával a Principessa lehet a legveszélyesebb ellenfelük.

A 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíjon kiemelt figyelmet kaphatnak a múlt század első felében épült klasszikus szépségek. Elsősorban a legnagyobbak, az európai vizeken is kuriózumnak számító három 75-ös Cirkáló. Az 57 éven át Kékszalag időrekordot tartó Nemere II, a Sirocco és a Lillafüred. Bár testvérhajóként mindhárman a negyvenes években születtek a Balatonfüredi Hajógyárban, hányattatott sorsuk miatt csak tavaly versenyezhettek először egymás ellen.

Fotó: Tumbász Hédi