Labdarúgó BL: Hárman már a nyolcaddöntőben?

Shares

foci_BL nyoilcad, 440, EP, AFPKedden három csapat biztosíthatja be nyolcaddöntőbe jutását a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulóját követően: a címvédő Real Madrid a vendég Liverpool két héten belüli újabb felülmúlása esetén, valamint a D jelű kvartettből a Dortmund és az Arsenal.

Bár elvesztette a spanyol Szuperkupát és a bajnokság első három fordulójában kétszer kikapott, azóta magára talált a Real Madrid. Legutóbbi 11 mérkőzésén 46 gólt termelt, megnyerte a Barcelona elleni El Clásicót, majd a múlt hétvégén az élre rukkolt, miközben a BL B csoportjában százszázalékos mérleggel áll az élen. Két héttel ezelőtt 3–0-ra nyert Liverpoolban, s ha ma otthon is ezt teszi, 12 pontos, s egyben nyolcaddöntős lesz, mivel az angoloknak, valamint a Ludogorecnek és a Baselnek csak 3-3 pontja van.

A kiváló forma láttán a királyi klub vezetősége az As című lap információi szerint szerződéshosszabbítási ajánlatot tett Carlo Ancelotti vezetőedzőnek. A Mersey-parti vendégek ellen mindenesetre tovább javíthat tárgyalási pozícióin, ráadásul újra számíthat az október elején izomsérülést szenvedett Gareth Bale-re, aki Tottenham-játékosként már kilencszer találkozott a liverpooliakkal. Az 58 éves olasz mesternek még el kell gondolkodnia azon, hogy rögtön kezdőként számít-e a walesi kiválóságra.

A vendégek trénere, Brendan Rodgers szerint nem nagyobb a tét, mint bármikor máskor: „A Liverpool egy olyan klub, amelyre minden meccsen nyomás nehezedik, de a továbbjutásra változatlanul esélyesek vagyunk, a célunk az, hogy bekerüljünk a legjobb 16 közé. Komoly feladat a világ talán legjobb csapatával játszani.” Kérdés, Mario Balotelli szerepet kap-e elöl, hiszen még egyetlen bajnoki gólt sem tud felmutatni, s a BL-ben is csak a Ludogorecnek talált be. Azon a derbin akadt néhány bírói melléfogás, reméljük, most Madridban ez nem lesz jellemző, hiszen Kassai Viktor lesz a rangadó játékvezetője.

A D csoportból ma este két gárda is elérheti az egyenes kieséses szakaszt. A Dortmund a Bundesliga I-ben jelenleg az utolsó előtti, kieső helyen áll, ám itt hibátlan mérleggel az elsőn, s ha otthon megveri a Galatasarayt, továbbjut. A németeket követheti az Arsenal is az Anderlecht hazai felülmúlásával. Két hete Brüsszelben a szerencse segített…

Keddi BL-program, állások

Csoportkör, 4. forduló (kezdés egy kivétellel 20.45). A csoport: Malmö–Atlético Madrid, Juventus–Olimpiakosz (tévé: Digisport 1); állás: 1. Atlético 6 pont (8-3), 2. Olimpiakosz 6 (4-4), 3. Juventus 3 (2-2), 4. Malmö 3 (2-7). B csoport: Real Madrid–Liverpool (Sport 1), Basel–Ludogorec; állás: 1. Real M. 9, 2. Ludogorec 3 (3-4), 3. Liverpool 3 (2-5), 4. Basel 3 (2-6). C csoport: Zenit–Leverkusen (18.00, Digisport 1), Benfica–Monaco; állás: 1. Leverkusen 6, 2. Monaco 5, 3. Zenit 4, 4. Benfica 1. D csoport: Dortmund–Galatasaray, Arsenal–Anderlecht (Digisport 2); állás: 1. Dortmund 9, 2. Arsenal 6, 3. Anderlecht 1 (2-6), 4. Galatasaray 1 (2-9).

(mno.hu, fotó: EP, AFP)