Labdarúgó Vb-sorozat, 1986: Ekkortól hat a magyarokat sújtó világbajnoki átok

Diego Maradona a Rimet Kupával (Fotó: Europress, AFP)

Nincs szerencsénk a mexikói világbajnokságokkal. Az 1970-esre nem jutottunk el a magyar futball „első Mohácsának” számító, csehszlovákok elleni marseille-i pótselejtezős fiaskóval, az 1986-oson pedig a jött a „második Mohács”, az irapuatói 0-6 a szovjetek ellen. Ráadásként azóta sem szerepeltünk világversenyen, amire igazából nincs reális magyarázat. A 28 évvel ezelőtti vb-n Argentína megszerezte második aranyérmét Diego Maradona vezérletével.

A nemzetközi szövetség, a FIFA már jó előre eldöntötte, hogy a rendezői vetésforgó alapján 1986-ban újból egy latin-amerikai világbajnokság következik – akkoriban Ázsia és Afrika még szóba sem kerülhetett –, így Kolumbia már jó előre készülődhetett. Ám csak 1982-ig, amikor bejelentette, hogy gazdasági gondjai miatt képtelen megszervezni az eseményt. Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó vállalta volna a beugró szerepét, jellemzően utóbbi kapta a lehetőséget – 1970 után másodszor –, hiszen előbbiek pénzügyi erejük ellenére még nem voltak ott érdemben a sportág térképén. Pontosabban a juharlevelesek Irak és Dánia társaságában most először szerepelhettek a vb-n. Újból 24 csapat vett részt a tornán, de ’82-höz képest változott a lebonyolítás, a hat négyes csoportból a két első, illetve a négy legjobb harmadik kvalifikálta magát az egyenes kieséses nyolcaddöntőbe.

A magyar válogatott sorozatban harmadszor került ki a seregszemlére, s mivel vezette az európai ranglistát, világszinten a harmadik helyen állt, a vb előtt pedig 3-0-ra kiütötte Brazíliát, jogosnak tűnt az optimizmus. Hogy aztán kint Mexikóban, illetve közvetlenül előtte mi és hogyan történt, arról már könyvek és tanulmányok tucatjai születtek. Igazából az érintettek sem tudnak egzakt választ adni a történelmi összeomlás okára. A pletykaszinten felmerült rosszul sikerült vérdoppingolást bizonyíték híján zárjuk ki, a túlzott tésztaevést pedig azért, mert több rivális is hasonló étrendet követett, az argentinok egészen a dobogó tetejére meneteltek a sok szénhidráttal. Valószínűleg a szakvezetés a játékosok fizikai felmérése során aluledzettségnek diagnosztizálta az idény végi fáradtságot, és kemény alapozást vezényelt némi pihenés helyett, s a helyi, trópusival vegyített magaslati viszonyokra sem sikerült rákészülni. Nem tett jót a társaságnak Nyilasi Tibor távozása sem, a sérült kulcsembert az edzőtáborba tartó buszról küldte le Mezey György szövetségi kapitány, ez emberi és szakmai szempontból is rossz húzásnak bizonyult.

Bő 28 éve, 1986. június 2-án Irapuatóban mindenesetre máig a fülünkbe csengő hatalmas pofont kapott a magyar labdarúgás: négy perc után 2-0, félidőben 3-0, a vége 6-0 a szovjeteknek. S a játék szürreális képe, a mieink szánni való vánszorgása alapján az eredmény egyáltalán nem mondható túlzónak.

Gyakorlatilag minden és mindenki összeomlott, de Kanadát még a romok alól is kötelező volt felülmúlni (2-0), a franciáktól elszenvedett 3-0-s vereség viszont a dicstelen búcsút jelentette. Viszont a mieink egyetlen sárga vagy piros lap nélkül abszolválták a csoportkört, amire legközelebb a spanyolok voltak képesek 2010-ben, kis különbség, hogy ők aztán az aranyéremig hatoltak előre… Érdekesség, hogy ha a Szovjetuniótól „csak” 4-0-ra kapunk ki – vagy franciáktól eggyel –, akkor bekerülünk a 16 közé, ám előzetesen mindenki a csoport első két helyét célozta meg, a harmadikra és az ehhez társítandó viszonylag normális gólkülönbségre senki sem gondolt. No meg arra sem, hogy ez lesz az eddigi utolsó magyar vb-szereplés, és hogy mélyre süllyed a honi futball. Az UEFA-tagországok közül Wales (1958) és Izrael (1970) mögött mi várunk a harmadik leghosszabb ideje arra, hogy újra világbajnokságon szerepelhessünk.

A csoportszakaszt Brazília és a vb-debütáns Dánia zárta hibátlan mérleggel, három-három győzelemmel, utóbbit ennek ellenére a nyolcaddöntőben 5-1-re kiütötte Spanyolország, a minket letaroló szovjetekkel pedig Belgium bánt el, amely aztán meglepetésre egészen az elődöntőig hatolt. Itt már nem szerepeltek a brazilok, hiszen a nyolc között büntetőkkel alulmaradtak a franciákkal szemben. Szintén a negyeddöntők sztorija Diego Maradona két gólja Anglia ellen, az egyik a sportág történetének egyik leglátványosabb cselsorozata után született, a másik pedig kézzel, mégis megadta a tunéziai játékvezető. S ugye tudjuk, mit mondott az argentin klasszis? „Isten keze volt…”

Ettől még vitathatatlan, hogy ő és csapata jogosan jutott a csúcsra, a fináléban 2-0 és 2-2 után 3-2-re felülmúlva a szívós nyugatnémeteket. Az NSZK–Franciaország elődöntőn Németh Lajos partjelzőként tevékenykedett, s még négy meccsen működött így közre, egyet pedig vezetett. Ő volt a legjobb magyar 1986-ban Mexikóban.

(Forrás_ MNO.hu)