Labdarúgó Vb-történet, IX., 1970 – Vita nincs, ez minden idők legerősebb válogatottja

Az 1970-es vb-n Brazília 1958 és 1962 után harmadszor ült fel a futballvilág trónjára, mégpedig minden idők legerősebb válogatottjával. Mert arról vitát nyitni sem érdemes, hogy a Mexikóban Pelével, Carlos Albertóval, Clodoaldóval, Jairzinhóval, Tostaóval, Gersonnal és Rivelinóval felálló csapatnál akadt-e ütősebb a történelemben.

Az olaszok elleni döntő megnyerésével Pelé is harmadszor lett világbajnok, és ezt azóta sem mondhatja el senki más. S hogy igazán „színes” volt a torna, azt nem csak a piros és sárga lap debütálása okán állíthatjuk; ez volt az első vb, amelyről színes televízióadásban közvetítettek.

Két évvel az 1968-as mexikóvárosi olimpia után Mexikó rendezhette meg a kilencedik labdarúgó-vb-t, és az elsőt, amelynek nem Dél-Amerika vagy Európa adott otthont. A tizenhat válogatott a magaslatok világbajnokságán mérkőzött meg, a legalacsonyabban fekvő helyszín, Guadalajara is 1600 méterrel volt a tengerszint felett, s ez a nem egyszer 40 fokos hőséggel kombinálva kétségkívül komoly próbatételt jelentett a legtöbb csapat számára. Mi több, hogy az európai tévénézőkhöz is alkalmazkodjanak – akik világbajnokságon először élvezhették színesben a közvetítéseket –, több meccs időpontját déli kezdésre tették. Ez volt az első világbajnokság, amelyen cserélni lehetett – az előzetesen megadott öt tartalék közül kettőt –, s Mexikóban debütált a piros és sárga lap is. Viszont a pirosat senkinek sem kellett felmutatni.

A selejtezőkre hetvenöt együttes nevezett be, Anglia címvédőként, Mexikó házigazdaként automatikus résztvevő volt. A korábbi világbajnokok – Uruguay, Olaszország, NSZK, Brazília – mind sikeresen abszolválták a selejtezőt, de azért akadt néhány nagy futballnemzet – mint Argentína, Spanyolország, Portugália, Franciaország és fájdalom, Magyarország is –, amely elvérzett a selejtezőben. Ami bennünket illet, a marseille-i a pótselejtezőn „jöttek a csehszlovákok”…

Minden idők legnagyobb védése Bankstől

Mexikóban már a csoportküzdelmek során összejött egy szenzációs mérkőzés, a 3. csoportban Anglia és Brazília között. A brazilok az előző vb-n a csoportjukban ragadtak – a portugáloktól és tőlünk is kikaptak –, de most Jairzinho góljával 1–0-ra legyőzték a címvédőt. A találkozó azonban mindenekelőtt Gordon Banks földöntúli bravúrja miatt maradt meg az emlékezetekben. A szigetországiak kapusa Pelé (nyitóképünkön már a vb-trófeával) bombaerős fejesét, ami lepattant előtte a földre, hihetetlen reflexszel hárította; a vb-históriában azóta is minden idők legnagyobb védéseként tartják számon. A csoportból a brazilok mögött azért vereségük dacára az angolok is továbbléptek.

A legjobb nyolcba még a Szovjetunió és Mexikó (1. csoport), az Európa-bajnok Olaszország és Uruguay (2. csoport), valamint az NSZK és Peru (4. csoport) jutott be. A német válogatottból Gerd Müller a bolgárok és a peruiak ellen is mesterhármast ért el. A negyeddöntőben Olaszország 4–1-re verte Mexikót, Brazília 4–2-re Perut. Az Uruguay–Szovjetunió találkozó 0–0-ra állt a 116. percig, s ekkor a dél-amerikaiak úgy szereztek gólt fejesből, hogy a beadás előtt a labda – talán – kívülről érintette az alapvonalat. A szovjetek szerint kint volt, de hiába protestáltak egyből, majd óvták meg a meccset.

Itt is, ott is az évszázad mérkőzése

Az utolsó negyeddöntő az 1966-os vb-döntő megismételt mérkőzése volt Anglia és az NSZK között, a vb-történelem legnagyobb meccsei között ennek is ott a helye. A címvédőt komoly csapás érte a kezdés előtt, Banks ételmérgezést kapott, így Peter Bonettinek kellett védenie. A címvédő így is elhúzott 2–0-ra, de Franz Beckenbauer a 68. percben szépített. Az angol szövetségi kapitány, Alf Ramsey megijedt, úgy döntött, hogy lecseréli a fáradt Bobby Charltont, ami nagyon rossz húzásnak bizonyult. A németek kiegyenlítettek, a hosszabbításban pedig Gerd Müller menetrend szerinti találatával 3–2-re felülkerekedtek.

Az elődöntőben Olaszország olyan meccsen verte 4–3-ra az NSZK-t, amit mindkét országban azóta is az évszázad mérkőzéseként – Partita del Secolóként, illetve Jahrhundertspielként – emlegetnek, s ez volt az a találkozó, amit Beckenbauer felkötött karral fejezett be. 1–0-ra az olaszok vezettek, a németek a rendes játékidő utolsó percében egyenlítettek, a hosszabbításban pedig 2–1-re fordítottak. Ám 3–2-nél már az olaszoknál volt az előny, amit a 110. percben Müller egalizált. A középkezdés után viszont Gianni Rivera az első támadásból megszerezte a győztes találatot az itáliaiaknak (4–3).

A másik ágon Brazília 3–1-re verte Uruguayt. Pelének és társainak összehasonlíthatatlanul könnyebb dolga volt, de az a kompánia Carlos Albertóval, Clodoaldóval, Jairzinhóval, Tostaóval, Gersonnal és Rivelinóval, no meg a „királlyal” magasan kiemelkedett a nívós mezőnyből is.

A döntőben Brazília szerezte meg a vezetést, a 18. percben Pelé fejelte be Rivelino beadását, az olaszok azonban még az első játékrészben egyenlítettek egy hatalmas védelmi hiba után Roberto Boninsegna révén. Fordulás után azonban a brazilok bedarálták az egyre inkább kipukkadó ellenfelüket, Gerson és Jairzinho is eredményes volt, a 4–1-es végeredményt pedig Carlos Alberto állította be egy szemet gyönyörködtető akció lezárásaként. Nagy kérdés, hogy az ugyancsak kiváló, Giacinto Facchettivel, Sandro Mazzolával felálló olaszok mire lettek volna képesek, ha az elődöntő nem szívja le az erejüket. A minden idők legjobbjaként számon tartott brazil válogatott sikerét persze nem lehet megkérdőjelezni, s a tornán Peléék mind a hat mérkőzésüket megnyerték. (Ezt a 2002-ben győztes brazil csapat annyiban túlszárnyalta, hogy akkor a már 32 csapatos mezőnyben hétből hetet nyert.)

Zagallo és Pelé is történelmet írt

A selecao a harmadik vb-címével (1958 és 1962 után) végleg megtarthatta a Jules Rimet-kupát. Ám ezt 1983-ban ellopták, amikor Rio de Janeiróban volt egy kiállításon. Brazília szövetségi kapitánya, Mario Zagallo lett az első, aki játékosként és szövetségi kapitányként is vb-t tudott nyerni. Ezt később Beckenbauer is megcselekedte. Pelé pedig az első játékos lett, akinek három vb-címe van, ezt viszont még nem másolta le senki. Jairzinho mind a hat mérkőzésén legalább egy gólt szerzett (az elsőn, Csehszlovákia ellen kettőt), ami máig egyedülálló tett. (2002-ben Ronaldo közel került hozzá, a hét meccse közül haton eredményes volt.) Ám Mexikóban a torna gólkirályi címe a végül bronzérmes nyugatnémetektől az ellenfelek hálóját tízszer megrezgető Gerd Müllernek járt.

Magyar Nemzet