Laser Worlds világversenyek a Balatonon

Shares

LWsajto005_VadnaiBenjaminA budapesti Kopaszi-gáton, a Ponyvaregény étteremben dunai vízi bemutatóval egybekötve zajlott le a júliusi balatonfüredi Laser Worlds versenyek sajtótájékoztatója.

A résztvevők a szóban elhangzott és jórészt írásban is megkapott tájékoztatók mellett élőben is megismerkedhettek a versenyek hajótípusával a Laserrel. A gát mögötti holt vizen egy kicsinyített pályán a rendező Balatonfüredi Yacht Club versenyzői Vadnai Benjamin világbajnokkal  az élen bemutatták, hogy miként zajlik le egy futam. A kis versenyt Vadnai Jonatan Európa-bajnok hajóján ülve belülről, résztvevőként figyelte Orosz Barbara a TV2 producere és műsorvezetője.

A sajtótájékoztató bevezetőjében Böröcz István a versenyeket rendező Balatonfüredi Yacht Club ügyvezető-igazgatója mutatta be az eseményt. A Laser Worlds világversenyek olyan összevont sora, amilyenre a Laser osztály életében eddig nem volt példa. A balatoni helyszínt az osztályszövetség egy korábbi világbajnokságon maguk választották, a BYC által évek óta rendszeresen szervezett sikeres Európa Kupa versenyeken gyűjtött élményeik alapján.

A rendező klub, a legöregebb magyar egyesület. A BYC mai helyén épült az első balatoni vitorlás kikötő, itt kezdte meg munkáját az első sporthajó építő műhely. Vagyis itt van a magyar vitorlás sport bölcsője.

Orosz Barbara és Vadnai Jonatán

Orosz Barbara és Vadnai Jonatán

A sajtótájékoztatón megjelentek és felszólaltak a verseny fő támogatói. Dr. Simicskó István, a verseny fôvédnöke, sportért felelôs államtitkár kiemelte a kormány sportbarát tevékenységét. Egy ilyen nagy, sok utánpótlás korú versenyzőt megmozgató esemény nagy jelentőségű az országnak. Szükségesnek tartja, hogy minél több ilyen világverseny legyen Magyarországon, ezért támogatják a Laser Worlds-öt is.

Dr. Bóka István, a magyar vitorlás sport bölcsőjének és központjának, Balatonfüred városának polgármestere az esemény sportértéke mellett a város idegenforgalmára gyakorolt pozitív hatásáról beszélt. A Laser Worlds világ- és Európa-bajnoki versenyeire eddig 50 országból 623 versenyző nevezése érkezett. A velük utazó kísérők, szülők és barátok által a három hetes Laser Worlds sorozat hozzávetőlegesen 40 ezer extra vendégéjszakát jelent a városnak és környékének. Tehát az esemény gazdasági hatása is jelentős.

A Groupama – OTP Balaton Laser Worlds 2013 névadó támogatóinak képviselői is évek óta partnerei a Balatonfüredi Yacht Clubnak a világversenyek és nemzeti bajnokságok lebonyolításában. Pontosan tisztában vannak a megbízható szakmai háttérrel, amelyről a BYC már számos alkalommal tanubizonyságot tett.

Vadnai Benjámin

Vadnai Benjámin

Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing igazgatója elmondta, mennyire elégedettek a BYC-cel évek óta zajló együttműködéssel. Csonka István, a Groupama Garancia Biztosító marketing és értékesítési vezérigazgató-helyettese a vitorlázás támogatását a Groupamára jellemző trendnek nevezte. Hiszen a vitorlás sport rendkívül összetett sport, a vízen bármi megtörténhet. A Groupamára is az jellemző, hogy rendkívül sokoldalúan, szerteágazó módon kínálnak biztonsítási konstrukciókat.

A Groupama legismertebb vitorlás arca a Volvo Ocean Race földkerülő versenyen győztes Franck Cammas videóüzenetben üdvözölte a verseny résztvevőit. Szót ejtett két évvel ezelőtti, egy BYC rendezésű világbajnokságon szerzett balatonfüredi élményeiről is.

Vadnai Jonatan korosztályos Európa-bajnok (Laser 4.7) a hazai pálya esetleges előnyeire vonatkozó kérdésekre válaszolt.

Litkey Farkas olimpikon és tízszeres Kékszalag-győztes vitorlázó a sikerekhez szükséges kemény felkészülés kevésbé  ismert részleteiről beszélt.

Vadnai Benjamin U 18 világbajnok pedig arról számolt be, hogy miért nem lesz ott a mezőnyben a füredi eseménysoron.  Mivel az ő jelenlegi kategóriájában nincs verseny, ő  Splitbe utazik a Laser radial Európa-bajnokságra, majd a Nemszetközi Vitorlás Szövetség által Cipruson lebonyolításra kerülő  ISAF világbajnokságon vesz részt.

Groupama – OTP Balaton Laser Worlds 2013, Program

2013. június 28–30.   OTP Junior – BYC Kupa, előverseny

2013. július 1–05.  Edzőtábor

2013. július 6–13. Laser 4.7 Ifjúsági világ- és Európa-bajnokság

2013. július 14–21.  Laser Radial Női U21 és Laser Standard Férfi U21 világ- és Európa-bajnokság