LaShawn Merritt is indul a Gyulai emlékversenyen

Shares

LaShawn-Merritt-Stockholm-007A kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok LaShawn Merritt indulása vált biztossá a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon. A bombaerősnek ígérkező férfi 400-as mezőny mellett női 400 méter gáton és női súlylökésben szintén nagy küzdelem várható július 7-én a székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban.

Merritt az egyetlen sprinter Michael Johnsonon kívül, aki 200-on 20 másodpercen és 400-on 44 másodpercen belül futott. Az amerikai sztáratléta 2007 óta minden vb-n nyert aranyérmet – vagy 400-on vagy a 4×400-as váltóval – és 43.74 másodperces egyéni csúcsánál csak négyen tudtak jobbat a világon. A szervezők hétfői bejelentése szerint azonban nem mehet majd biztosra a Gyulai István Memorialon, mert olyan 400-as mezőny van kialakulóban, amelyben szinte nem lesz induló 45 másodpercnél gyengébb egyéni rekorddal.

Női 400 méter gáton indul többek között az emlékverseny 2013-as győztese, a világbajnoki ezüstérmes amerikai Dalilah Muhammad (53.83 mp), s a nála is jobb egyéni csúccsal büszkélkedő honfitársa, Georganne Moline (53.72 mp). A nigériai származású bahreini Kemi Adekoya friss Ázsia-bajnokként érkezik, az ukrán Hanna Titimec pedig a tavalyi Európa-bajnokság ezüstérmeseként. Az amerikai Cassandra Tate 2014-ben a 4×400-as váltóval szerzett fedett pályán világbajnoki címet.

A magyar női atlétika új csillagának, a tavalyi szabadtéri Európa-bajnokságon bronzérmes és az idei fedett Eb-n győztes Márton Anitának olyan rangos mezőnyben kell dobókörbe lépnie, amelyben két, 20 méter feletti eredménnyel rendelkező súlylökő is ott lesz. A fehérorosz Natalja Mihnevics legjobbja 20,70 méter, éremgyűjteményében pedig olimpiai ezüst, fedett pályás világbajnoki arany, valamint Európa-bajnoki arany is található. Az amerikai