Legkorábban októberre várható a tornász Dévai Boglárka felépülése

Shares

Dévai Boglárka Európa-bajnok tornász legkorábban októberben épül fel rendkívül súlyos térdsérüléséből.

Dévia Boglárka (fotó: MTI/Krizsán Csaba)

„Még elég sokáig tart a rehabilitációm, a legoptimistább becslés szerint októberben érhet véget, de nem lehet pontosan kiszámolni. A legutóbbi vizsgálat ráadásul azt mutatta, hogy van egy kis duzzanat a térdemen, a jövő héten derül ki, hogy miért” – nyilatkozta a Kossuth Rádióban a szombathelyi sportoló.

Dévai a 2018-as, glasgow-i Európa-bajnokságon ugrásban aranyérmes lett, ezt követően szeptemberben egy edzésen beütötte a lábujját a felemáskorláton, és csakhamar egy kisebb műtétre volt szüksége, mert egy letört csontszilánk miatt jelentős fájdalmai voltak. Az orvosi beavatkozás után a seb elfertőződött, ezért ismét kórházba került, és további operációkra került sor, a szteroidok miatt pedig komolyan károsodtak a szalagjai és az ízületei, így csak mankóval tudott járni.

Hirdetés

A következő év tavaszán egy újabb – korrekciós – műtét, majd antibiotikumos kezelés következett, az edzéseket csak 2019 júniusában tudta újrakezdeni, de a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet következtében tavaly októberig kellett várnia, hogy ismét versenyezhessen.

A visszatérésére a szombathelyi világkupaversenyen került sor, ahol szintén aranyérmet nyert ugrásban, ám két és fél héttel később egy edzésen rendkívül súlyosan megsérült a térde.

Dévai a rádióinterjúban elmondta, hogy a jobb térdében elszakadt egy belső oldalszalag, egy elülső keresztszalag, valamint a gyűrűsporc, illetve eltörött a sípcsontja, ezért már két műtétje volt.

„Nem mondom, hogy fizikálisan könnyű, de mentálisan sokkal nehezebb feldolgozni ezt az egészet. Még nem igazán voltam ilyen helyzetben, hogy mentálisan gondjaim lettek volna, ezért szakemberhez fordultam, akitől nagyon sok segítséget kapok, hogy a rémálmaim és a félelmeim csökkenjenek” – mondta a tornásznő.

Hozzátette, megpróbál minél pozitívabban állni a dolgokhoz és lépésről lépésre felépíteni a jövőképét, a legfontosabbnak pedig azt tartja, hogy mentálisan és fizikálisan is egészséges legyen. Mint mondta, az újabb kényszerszünetben idejét a tanulásnak szenteli, ugyanis másodéves hallgató az ELTE Savaria Egyetemi Központ testnevelés-gyógytestnevelés egészségfejlesztő tanárszakon.

(Kossuth Rádió, nso.hu)