Legszívesebben gombászik a ma 70 éves Tatai Tibor

Ha vannak magányos farkasok, úgy az 1968-as, mexikóvárosi olimpia kenu egyes számának bajnoka, Tatai Tibor mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik. Soha nem volt könnyű újságírói lecke róla bármit is írni, s ez a külvilágtól való elzárkózás az évek múlásával egyre jobban érzékelhető nála. Amikor a 70. születésnapja ürügyén beszélgetésbe próbáltam elegyedni vele, ez csak többszöri nekifutásra, és nagy döcögve sikerült.  

– Megvallom, az újságírókért végképp nem lelkesedem. Csak egy példa a miértre. Már olimpiai bajnokként nyertem egy hazai válogatót 1970-ben, ám másnap a Népsport azt közölte, hogy Wichmann Tamás győzött. Az újság sportági felelőse a reklamációra azt válaszolta: neki azt kell írnia, amit az OTSH utasításba ad neki. Hát erről ennyit…

– A kenuzást elég későn, 16 éves korában kezdte, s amint állítja, nem elsősorban rajta múlt, hogy egyáltalán kijutott Mexikóba.

– Jómagam a természetet, a kellemes lapátolás lehetőségét, a víz közelségét kerestem, amikor kenuba térdeltem. Amikor két és fél év katonaság után, 1966-ban visszatértem az Előre pünkösdfürdői csónakházába, egyetlen edzőm, Molnár Lajos bácsi tudatta, hogy el akarják venni a telepünket és jó lenne, ha összehoznánk valami jobb eredményt. Rákapcsoltam, néhány hónap múlva pedig már Budapest-válogatottként utaztattak az NDK-ba. Ettől kezdve engem is elragadott az a bizonyos mókuskerék.

– Tatai mindig elmondja, Wichmannal soha nem volt semmilyen ütközése, miként azt sem felejti ki, hogy a Granek István, akkori kapitány által kiírt mexikói szétlövést is leginkább elhallgatták volna, akkora előnnyel nyert Wichmann előtt.

– A döntés Granekot igazolta, hiszen Wichmann után a döntőben is nyerni tudtam. Egy Vb-arany (1970, Koppenhága) után az 1971-es, belgrádi Vb ezüstérmét követően lemondtam a válogatottságot, miután letoltak, mondván:  „Tatai elvtárs, ezt bárki meg tudja csinálni!” Egy ideig még csónakáztam, majd 1973 őszén végleg letettem a lapátot.

– Megnősült, a BKV-nál dolgozott és edzősködött. A későbbi olimpiai bajnok Novák Ferencet 1982 és 1988 között irányította, majd

egy nagy ugrással Kínában folytatta.

– Három hónap után feladtam, annyira más volt az ő gondolkodásmódjuk. Hétközben kitűnő edzéslehetőségek mellett készülhettünk, a hétvégéket viszont szállodában kellett töltenem.   A figyelőemberek egymást érték, a sofőröm pedig nem ülhetett velem egy asztalhoz…szóval ez nekem nem ment.

– Később Rómába is hívták, ahol a sportág helyzetének feltérképezésével bízták meg.

– Egy hónapig csillagtúráztam Olaszországban, majd leadtam az összefoglaló jelentést. Azt ígérték, küldik a négyéves szerződést. Hátulról tudtam meg, a szövetség közölte az olaszokkal, hogy én nem akarok náluk dolgozni. A valóságban az történt, hogy a nekik kellemesebb Tóth Árpádnak átjátszották az én meghívásomat…

– Még egy külföldi, egy spanyol túra után 1993-ban visszatért a BKV-hoz.

– Ott hagytak dolgozni, de pechemre, a kenu párosom egy héttel a barcelonai olimpia döntője előtt megbetegedett, s végül kiestek. Itthon folytattam, Novák Feri már 1993-ban világbajnok lett C-4-ben, miközben Boldizsár Gáspárral párban csak szétlövésben, kis különbséggel maradt alul a Kolonics György, Horváth Csaba kettőssel szemben. Az évek során részsikerekkel vétettük észre magunkat. 1999-ben lettem vezetőedző és a 60. születésnapomon, 2004. augusztus 4-én nyugdíjba mentem.

– Az elmúlt tíz évben – ha lehet – még sokkal kevesebbet hallhattunk Tatai Tiborról.

– Való igaz, egyre kevésbé érdekelnek a világ dolgai. Éppen elég tennivalóm van itthon, Szentendrén, miként a Luppa-szigeti házikónkat is gyakran és szívesen látogatjuk meg a feleségemmel. A legkedvesebb időtöltésem a gombászás, a növényekben eddig még nem csalódtam. A születésnapomon egyébként nem lesz semmi extra program. Örülök, ha az unokatestvéreim is meglátogatnak.