Legyőzték a Ferencvárost is, mégis óvatosan fogalmaznak Dunaújvárosban

Mátéfi Eszter mikrofonnal_JP

A női kézilabda bajnokság egyik, talán legkellemesebb meglepetése a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesének nevéhez fűződik. A kilencvenes években hatalmas sikereket megért együttes azóta megjárta a hegyeket és a mély völgyeket egyaránt. 2012. nyarán az új vezetőedző, Mátéfi Eszter és a szakosztály vezetői egyaránt az NB I/B-ben szerettek volna indulni, ám végül mégis az NB I-ben folytathatták. A kiesés elkerülése volt a céljuk, e helyett az 5-8. helyért játszhattak. A 2013/14-es pontvadászatban pedig jelenleg a tabella 3. helyét foglalják el úgy, hogy közben legyőzték a BL-szereplő Ferencvárost is.

„Középtávon szeretnénk sikeresek lenni, ezért is húzódoztunk 2012. nyarán az élvonalbeli indulástól” – válaszolt az érdeklődésre és a nekik kijáró gratulációra a játékosként Debrecenben, Győrben és Dunaújvársoban is igen eredményes Mátéfi Eszter. „Azután magunknak is kellemes meglepetést jelentett, amikor az alsóház helyett az 5-8. helyre aspirálók között találtuk magunkat, s végül a 8. helyen kötöttünk ki. Ebben kétségkívül szerepe volt a két, rutinos játékosnak, Bognár-Bódi Bernadettnek és Rádl Tímeának, akiket még tavaly nyáron sikerült leigazolnunk. Egyébként pedig elsődleges célunk az építkezés, a fiatal tehetségekkel való elkötelezett foglalkozás, amelynek eredményeként minél több, az élvonalba, vagy akár a válogatottba is eljutni képes játékos nevelése a célunk.”

– Az eredményeik ismeretében elmondható, hogy eddig sikerrel oldották meg a kétfrontos feladatot.

radulovics

  „A három éve Radulovic Bojana vezetésével működő akadémiának máris vannak korosztályos válogatottjai is és általánosságban is elmondhatom, hogy ezekben az évjáratokban is jól állunk. A felnőtteknél pedig az idei nyári holtszezonban tovább erősödtünk, hiszen Bulath Anita és Vincze Melinda személyében válogatott játékosok kerültek hozzánk. Víg Vivien a kapusposzton jelent jókora erősítést, de ide sorolnám még Hosszú Boglárkát is, akik Ferling Bernadettel együtt most már komoly erőt jelentenek. A fiatalok közül a rengeteget fejlődött Gera Szimonettát és Takács Dusmátát emelném ki annak hangsúlyozásával, hogy elsősorban csapatként értük el az eddigi részsikereinket.”

Ferling Bernadett_JP – Látható, hogy nem csak neveket igazoltak, hanem jól teljesítő játékosokat, hiszen elől menetelnek, miközben legyőzték a félelmetes Ferencvárost is.

„Nagy ünnep volt az a nap számunkra, így igaz, elvégre azon a hatvan perc során mi voltunk a jobbak. Kilenc forduló után 13 ponttal állunk pillanatnyilag a 3. helyen, de elsődleges célkitűzésünket – amelyben az 5-8. hely egyikének kiharcolása szerepel – továbbra sem módosítjuk. Dunaújvárosban valóban az utánpótlás nevelését, illetve ezeknek a fiataloknak a felnőtt együttesbe történő, folyamatos beépítését tartjuk elsődleges célunknak.”

– Mi vár még ősszel a DKKA csapatára?

„Kedden Budaörsön lépünk pályára Magyar Kupa mérkőzésen. Bár ellenfelünk listavezető az NB I/B-ben, azért csak illene győznünk és továbbjutnunk. Novemberben előbb Egerbe utazunk, majd az Érd együttesét fogadjuk” – fejezte be a beszélgetést a 130-szoros román, majd 58-szoros magyar válogatott, aki tagja volt az 1995-ös, Vb-ezüstérmes, majd az 1996-os olimpián bronzérmes magyar nemzeti együttesnek is.

This entry was posted in Blog and tagged , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.