Lékai Máté optimista

Shares

Lekai_ESP_HUN_2015_440Lékai Máté, a magyar válogatott és a Telekom Veszprém irányítójátékosa szerint egy jó szellemű és kellőképpen összekovácsolódott együttes képviseli Magyarországot a héten startoló franciaországi kézilabda világbajnokságon.

Véleménye szerint a pénteken, az éremesélyes Németország ellen bemutatkozó gárda hatékonynak ígérkező ötvözete a sportág jóval 30 fölött járó tapasztalt nagyágyúinak, a Lékaihoz hasonlóan a 30-at még csak közelítő játékosoknak, valamint azoknak, a náluk is ifjabb csapattársaiknak, akik most először mutathatják meg, hogy mire is képesek a VB tűzében. Ezért is nevezi „három generációsnak” az év sportági csúcstalálkozójára készülő formációt.

„Az olimpia utáni első világbajnokságot vízválasztó versengésnek szokták mondani, mert a színre lépő válogatottak átalakított csapattal igyekeznek megőrizni a helyüket a rangsorban.  Ebből a szempontból mi különleges esetnek számítunk, tekintettel arra, hogy a legutóbbi világbajnokságra és a riói nyári játékokra sem jutottunk el. Ez pedig módosítja az említett képletet. Könnyen lehet, hogy a „gépezetben” maradt és továbbra is nélkülözhetetlen Fazekas Nándinak, Harsányi Gergőnek, valamint klubtársaimnak, Nagy Lacinak és Iváncsik Gerinek a mostani lesz az utolsó világbajnoksága, bár ezzel a jóslattal óvatosan kell bánni, mert még ők is meggondolhatják magukat. A „másik oldalon” azok az újonc fiatalok állnak, akikre nem akármilyen tűzkeresztség vár. Az előkészületi tornák azt bizonyították, hogy Bánhidi Bence (21), Bodó Richárd (23), Iman Dzsamali (25) , Juhász Ádám (20) és Ligetvári Patrik (20) is hasznos tagja lesz a válogatottnak. Hogy ez így is legyen, az „öregebbeknek”. valamint a „középkorúaknak”, minden segítséget meg kell adniuk. Én az irányítókat és az átlövőket fogom istápolni, a védőket viszont meghagyom Nagy Lacinak és Schuch Timuzsinnak” – nyilatkozta a 28 éves Lékai Máté a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Hirdetés

Lékai 2009-ben szerepelt először a nemzeti színeket képviselő együttesben, és azért nem tart még az 50. válogatottságánál, mert sérülés miatt többször is hosszú kihagyásra kényszerült. Hat éve a világbajnoki hetedik csapatban szerepelt, egy évvel később az olimpiai negyedik gárdát erősítette.

[Customads id=646335]
A puding első próbáját pénteken este tehát a németek elleni összecsapás jelenti, amit csoportrangadónak is lehet nevezni. A Bundesliga legjobbjaiból verbuválódott együttes dobogós reményekkel startol, ezért is lenne bravúr az ellenük kiharcolt győzelem.

„Már az első meccsen el kell kapnunk a fonalat, de meg kell jegyeznem, hogy a tovább jutásunk akkor se dől még el, ha győzünk, de abban az esetben sem, ha vesztesként hagynánk el a pályát. Hazai környezetben a franciák a favoritok, sokkal nehezebb megtippelni a második illetve a harmadik hely várományosát. A magyar válogatottra a nehezen felejthető kudarcok után „ráférne” egy szép siker, és ennek kivívására a mostani csapatunkat képesnek is tartom. Előnyt jelent, hogy a tizennyolcas keretben velem együtt nyolcan képviseljük a Telekom Veszprém bajnokcsapatát, ráadásul erre az erőpróbára klubedzőnk, Xavi Sabaté készítette fel az együttest. Mi már két szóból vagy egy mozdulatból is olvasni tudunk, aki pedig nem értené a mester angolját, annak sebesen tolmácsolni fogunk. Szerintem jól fog működni a gépezet” – hangsúlyozta befejezésül Lékai Máté.

(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)

Hirdetés

Németországban ezúttal sem lesz televíziós közvetítés

Németországban nem lesz televíziós közvetítés a Franciaországban zajló férfi kézilabda-világbajnokságról, amelynek az Európa-bajnok német válogatott az egyik esélyese.

A jogtulajdonos Bein Sport és a német televízió-társaságok közötti nézeteltérés miatt már a 2015-ös katari férfi, valamint a dániai női világbajnokság mérkőzéseit sem láthatták a német tévénézők.
A nemzetközi szövetség (IHF) többször próbált közvetíteni a felek között, először tavaly márciusban Lipcsében, majd júniusban Párizsban találkoztak az érintettek, de nem jártak sikerrel, mert a Bein Sport olyan technikai feltételeket támasztott, amelyet a németek nem voltak hajlandóak teljesíteni.

Áthidaló megoldásként az egyik német bank – amely a Bundesliga névadó támogatója – megszerezte az internetes közvetítési jogokat, így a világhálón követhetőek lesznek a válogatott mérkőzései Németországban.

Az Európa-bajnok németek a C csoportban pénteken éppen a magyar csapattal játsszák első mérkőzésüket a világbajnokságon.

(MTI)