Lengyelország felé nyitna a MOL Liga

Shares

MOL Liga logo.inddLengyelország felé nyitna a jelenleg magyar, erdélyi és egy felvidéki csapatot felvonultató jégkorong MOL Liga. Hétfőn a rájátszásért küzdő Ferencváros büntetőkkel legyőzte az utolsó helyezett Csíkszeredát.

Radnai Károly, a liga alelnöke a szövetség honlapján kedden elmondta: a bajnokság számára a lengyelországi bővítés egy nagyon fontos stratégiai cél. Hozzátette, hogy tavaly ősszel az első kapcsolatfelvétel is megtörtént, a lengyel fogadtatás kedvező volt, és azóta is tartanak az egyeztetések. A megbeszélések elsősorban a szövetség és nem a csapatok képviselőivel folytak – közölte.

Radnai elárulta, hogy kétféle koncepciót vázoltak fel a lengyeleknek: az egyik a MOL Liga „egyszerű” bővítése lenne, egy vagy akár több lengyel csapattal. A klubok közül a Sanok már korábban is jelezte érdeklődését, de tudják, hogy más egyesületeknek is vannak hasonló ambíciói – mondta.

Hirdetés

„Mi alapvetően a partnerségben és nem a konkurálásban vagyunk érdekeltek, nem akarunk olyan lépéseket tenni, amelyek esetleg a lengyel bajnokság vagy a szövetség érdekeivel ellentétesek. Felvázoltunk ezért egy másik koncepciót is, amely akár a lengyel bajnokság egészével jelenthetne együttműködést” – fogalmazott Radnai.

Eszerint egy északi és egy déli csoportra osztanák a ligát, amelynek északi divízióját a lengyel, a délit pedig a MOL Liga mostani csapatai alkotnák. Nagyságrendileg így 40-50 mérkőzéses alapszakasz szerveződhetne mindkét oldalon.

Az alelnök szerint ez mind a két bajnoki sorozat előnyére válna, hiszen nagyjából azonos számú és képességű csapatok vesznek részt mindkét pontvadászatban, a médiaérdeklődés egyértelműen növekedne, még nagyobb presztízsű mérkőzéseket láthatnának a szurkolók és földrajzilag sem leküzdhetetlenek a távolságok, hiszen a lengyel élvonal minden csapata a déli határ közelében helyezkedik el, és évek óta keresik a nemzetközi porondra lépés lehetőségét.
„Mi nagyon optimistán nézünk a jövőbe, hiszen egyértelmű, hogy hosszú távon ez lehet a fejlődés iránya mindkét bajnokság számára, amellyel akár Közép-Európa legnagyobb és egyik legszínvonalasabb bajnoksága jöhetne létre, amelyhez ezt követően akár további szlovák, román vagy akár délszláv csapatok is csatlakozhatnának” – fogalmazott Radnai Károly.

Hirdetés

Büntetőkkel nyert a Ferencváros

A rájátszásért küzdő Ferencváros büntetőkkel legyőzte az utolsó helyezett Csíkszeredát a jégkorong MOL Liga hétfői játéknapjának utolsó mérkőzésén.

A második helyezett Dunaújváros szétlövéssel legyőzte a listavezető Miskolcot a jégkorong MOL Ligában, ezzel egyelőre nem dőlt el az alapszakasz-elsőség.

A már biztos elődöntős két csapat között négy pont a különbség, és mindkettő még két mérkőzést játszik.

MOL Liga, 40. forduló:

FTC-HSC Csíkszereda (román) 5-4 (1-0, 3-3, 0-1, 0-0, 1-0)
Gól: Vaclav Novak (9.), Jiri Moravec (27., 31.), Kiss Ákos (40., emberhátrányban, 65., büntető), ill. Bíró Gergő (22.), Shaen Heffernan (26.), Erik Spady (30.), Mihály Ede (54.)

Nové Zámky (szlovák)-Corona Brasov (román) 5-2 (0-1, 1-1, 4-0)
Gól: Albin Podstavek (21.), Patrik Bednárik (43.), Juraj Faith (45.), Martin Frolik (51.), Marek Dubec (60., üres kapuba), ill. Martin Saluga (15.), Peter klouda (25.)

Dab.Docler-Miskolci Jegesmedvék 4-3 (1-1, 1-0, 1-2, 0-0, 1-0) – büntetőkkel
Gól: Szappanos Dávid (3., kettős emberelőnyben), Somogyi Balázs (33., 65., büntető), Peterdi Imre (58.), ill. Keegan Dansereau (1., 45,), Zachary Cohen (48., emberelőnyben)

A tabella:
1. Miskolci Jegesmedvék        40 23   7   3   7 171- 84  86 pont
2. Dab.Docler                  40 23   6   1  10 137-106  82
3. Nové Zámky                  40 19   6   3  12 156-130  72
4. Corona Brasov               40 18   2  11   9 131-117  69
5. Debrecen                    39 15   3   3  18 128-129  54
6. UTE                         39 12   3   4  20 117-166  46
7. FTC                         40 11   3   4  22 108-146  43
8. HSC Csíkszereda             40  4   4   5  27  97-167  25

MTI/MOL