Lenyűgöző brazil házigazdák Rióban

Shares

olimpia_Rio_értekezlet, 440Csapatvezetők értekezlete (Fotók: dr. Nagy Zsigmond)

Augusztus 17-től Rio de Janeiróban tartották a jövő nyári olimpia csapatvezetői találkozóját. A Magyar Olimpiai Bizottságot Szabó Bence főtitkár és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató képviselte. A háromnapos találkozó végén Szabó Bence foglalta össze a tapasztalatokat.

„Szívet melengető az a szeretet és barátság, ahogy a brazilok készülnek a jövő nyári olimpiára, a sportvilág vendégül látására. Ez a lenyűgöző, szeretetteljes hangulat jellemezte a mostani riói napokat is, de mindez nem a szokásos latinos hozzáállással párosul, sokkal inkább egy németes, svájci precizitással, alapossággal. Meggyőződésem, hogy nincs miért aggódni, a riói olimpián minden tökéletesen rendben lesz, és valóban a sportolókról fog szólni. A szervezőbizottság egyik vezetője fogalmazott úgy, hogy Rióban mindenki minden nap úgy dolgozik, hogy jövőre a sportolóknak a maximumot tudják nyújtani. Akad ugyan még egy-két létesítmény, melyen dolgoznak, de a legkevésbé kész is már 70 százalékos állapotban van” – fogalmazott a MOB főtitkára.

„A szemináriumok mellett lehetőségünk volt egyéni megbeszélésekre, ahol nagyon elismerően szóltak nemzetközi igazgatónk felkészültségéről, ennek megfelelően hatékony és eredményes tárgyalásokat folytattunk.”

olimpia_Rio_Falu, 440A magyarok szállása a 16. emeleten lesz

Szabó Bence arról is beszámolt: eldőlt, hogy az olimpiai faluban a 21.-es lesz a mi házunk, a 16 emeletes épület felső szintjeire költözik be a magyar csapat. A szervezők hivatalosan nem akarták elárulni, a mieink kivel lesznek egy épületben, de egy véletlen beszélgetésen kiderült, hogy a lengyelek lesznek a szomszédaink. A MOB vezetői megnézhették a szobákat is az olimpiai faluban, melyek minden igényt kielégítenek, a méretek a londoni falut idézik, nagyon komfortosak.

Az elmúlt időszak egyik slágertémája a vitorlás- és szörfversenyeknek otthont adó Guanabara-öböl vizének tisztasága volt. Rio polgármestere, Eduardo Paes elmondta, hogy ez nem az olimpia problémája, hanem Rio városának sok éves gondja. A kritikákat, félelmeket túlzónak érzi, és megígérte, hogy az olimpián minden rendben lesz.

A MOB főtitkára örömmel fogadta, hogy több tucat ország sportvezetője gratulált a 2024-es budapesti olimpiai pályázathoz. „A többség biztatott, bátorított, hozzátéve: Budapest, a magyarok megérdemelnék, hogy olimpiát rendezzenek. Olyan is akadt, akinek a szavaiból az derült ki, nem hiszi, hogy komolyan gondoljuk a jelentkezést, a beszélgetés végére azonban meggyőztük: Budapesttel igenis számolni kell.”

(MOB, fotók: dr. Nagy Zsigmond)