Lépéselőnyben a Puskás Akadémia

Shares

PFLA_CelticA Puskás Akadémia U19-es labdarúgócsapata hazai pályán 1-0-ra legyőzte a skót Celticet az UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ágán, a második forduló első mérkőzésén.

Az első félóra túlnyomórészt tapogatózó játékot, egy-egy távoli próbálkozást és néhány ígéretes egyéni megmozdulást hozott, ám komolyabb gólt ígérő helyzetet egyik oldalon sem láthatott a Pancho Arénába kilátogató 1230 szurkoló. A 23. percben bokasérülés miatt a hazaiak elvesztették csapatkapitányukat, Spandler Csabát, akit Tóth Bence váltott a pályán. A skótok leginkább felívelt labdákkal, a mieink rövidpasszos, kombinatív játékkal és a széleken próbálkoztak az ellenfél mögé kerülni. Az első két igazán veszélyes Puskás-lehetőség Lipcsei Ádám sarokrúgás utáni fejese a 29. percben, majd egy perccel később a szintén egy szögletet követő kapuralövése volt.

A 39. percben a mérkőzés addigi legnagyobb helyzete maradt ki. Óvári Zsolt Celtic-védőkkel a nyakán tört be a tizenhatoson belülre, majd McCabbe-el szemben centikkel tévesztette el a kapu jobb oldalát.

A szünetet követően is Komjáti András legénysége volt a harcosabb, folytatódott a letámadás. A 48. percben hatalmas szerencséjüknek, néhány minutummal később a kapusuknak, majd Sallai apró pontatlanságának köszönhetően úszták meg a vendégek kapott gól nélkül. A következő lehetőség Kertai balos lövése volt, de egy kontrát követően a Celtic is megszerezhette volna a vezetést.

Fél órával a rendes játékidő vége előtt a skótok percei következtek, ám Tóth Balázs védéseinek, és a fegyelmezett védekezésnek köszönhetően maradt a döntetlen. A slusszpoén a végére maradt, Thomson kiállítását követően Damásdi Alex a rendes játékidő utolsó percében, a végig jól teljesítő Colin McCabe kapus segítségével megszerezte a győztes találatot (1-0). Damásdi tavaly a Barcelona ellen lőtt győztes gólt a Kocsis-tornán.

„Végig egyenrangú ellenfelek voltunk a skótokkal, a mérkőzés bizonyos időszakaiban elsősorban játékban fölé is tudtunk nőni az ellenfelünknek. Ezekből a szituációkból bőven adódtak lehetőségeink, ám sajnos a helyzeteket nem sikerült sokáig gólra váltanunk. Ilyen a futball, egy furcsa góllal nyertünk végül. Nagyon örülünk neki, hogy hazai közönség előtt sikerült legyőzni a Celticet. Óvatosan formálnék véleményt a továbbjutás kérdésében, egy biztos, nyitott előttünk a lehetőség, bízom benne, hogy élni fogunk vele.” – nyilatkozott a mérkőzést követően Komjáti András a PFLA.hu-nak.

UEFA Youth League, bajnoki ág, 2. forduló, 1. mérkőzés:

Puskás Akadémia-Celtic (skót) 1-0 (0-0)
Gól: Damásdi Alex (90.)
Puskás Akadémia: Tóth B. – Kertai, Csonka, Lipcsei, László – Mészáros (Ayrton, 75.), Spandler (Tóth B., 23.) – Damásdi, Sallai (Szabó B., 92.), Óvári – Péter.

A visszavágót november 25-én játsszák Livingstonban.

Az UEFA tavalyi döntése értelmében a felnőtt BL főtáblájára jutott 32 klub utánpótlás-csapatain túl az előző évi UEFA-együtthatók alapján a legjobb 32 ország U18-as bajnoka is részt vehet a küzdelmekben, így került a mezőnybe a Puskás Akadémia korosztályos együttese.

A bajnoki ágon csütörtökön a Middlesbrough a Torinót, míg az Anderlecht a svájci Servette csapatát fogadja.

A főtáblás gárdák fiataljai ugyanazon csoportbeosztás alapján küzdenek a továbbjutásért, míg a bajnoki ágon két oda-visszavágós kört rendeznek, amely után a nyolc továbbjutó a másik ág csoportmásodikjaival küzd meg a 16 közé jutásért. Jelenleg a csoportmásodik helyen áll a Real Madrid, a Manchester United, az Atletico Madrid, a Sevilla, a Bayer Leverkusen, a Dinamo Zagreb , a Porto és Valencia.

A főtáblán az Atletico Madrid 9-0-ra nyert Asztanában, Roberto Nunez négy gólt tett hozzá eddigi négy találatához. A Real Madrid 2-0-ra nyert a PSG ellen, míg a Sevilla a felnött csapathoz hasonlóan hazai pályán kapott ki a Manchester City-től. A francia Thierry Ambrose duplázott. Az AS Roma kiütötte a Bayer Leverkusent (5-1), Christian D’Urso két találata mellett a nigériai Sadiq Umar mesterhármast jegyzett. Egy-egyes döntetlent hozott a Bayern München és az Arsenal összecsapása, mindkét oldalon egy-egy 18 éves játékos volt eredményes. A bajoroknál végig a pályán volt a legendás középpályás Michael Tarnat fia Niklas. A Valencia 4-0-ra nyert Gentben, Rafa Mir duplázott, az FC Barcelona a 17 éves Carles Alena két góljával nyert a BATE ellen.

A százszázalékos Benfica négy mérkőzésen 23 gólt szerzett és mindössze kettőt kapott. Diogo Gonçalves 7, a 16 éves José Gomes 5, João Carvalho 4, míg Hildeberto Pereira 3 gólt szerzett