Liu Shaoang világbajnoki ezüstérmes

Shares
Dubois, a győztes Xu, Liu Shaolin és Laoun a fináléban. Fotó: isu.org

Dubois, a győztes Xu, Liu Shaolin és Laoun a fináléban. Fotó: isu.org

Liu Shaoang ezüstérmet szerzett a férfiak 500 méteres versenyében a junior rövidpályás gyorskorcsolyázók Szófiában zajló világbajnokságán.

Darázs István, a hazai szövetség (MOKSZ) gyorskorcsolya ágazati igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a 17 éves magyar versenyző az elődöntőben 40.892 másodperces idővel új junior világcsúcsot állított fel, a fináléban azonban kínai riválisa a harmadik körben megelőzte.

„Megmondom őszintén, nagyon fáradtnak éreztem magam, rendkívül leterhelt voltam, össze kellett szednem magam fejben. Fizikailag viszont rendben voltam, és sikerült az elődöntőben világcsúcsot mennem” – nyilatkozta az MTI-nek Liu Shaoang, aki múlt vasárnap Szocsiban a váltóval nyert felnőtt Európa-bajnoki ezüstöt. A fiatal versenyző hozzátette, a világcsúcs után természetesen már az aranyérem reményében vágott neki a döntőnek, ahol azonban végül a második helyen zárt, ugyanakkor – fogalmazott: – „magyar színekben világcsúcsot elérni fantasztikus eredmény”.

Liu Shaoang elmondta, ezzel a mostani sikerrel „elmúlt” a fáradtsága, és várja a vasárnapi 1000 méteres küzdelmeket.

A nők 500 méteres távján Jászapáti Petra a B döntő második helyén végzett.

ISU short track junior világbajnokság

500 m

Férfiak:

  1. Honghzi Xu (kínai) 41.558
  2. Liu Shaoang 41.594
  3. Steven Dubois (kanadai) 41.719
  4. Maxime Laoun (kanadai) 41.782

(MTI)