Liu Shaolin Sándor: Fájdalom nélkül nincs haszon
Magyarország hosszú évtizedek óta nem volt ilyen közel ahhoz, hogy szépen csillogó érmet szerezzen a téli olimpián. Februárban a pjongcsangi világesemény idején nagy reményekkel drukkolhatunk a Liu fivéreknek, akiknek hála a magyar gyorskorcsolya soha nem látott diadalát éli.
Fotó: Hernád Géza/Képmás
Liu Shaolin Sándor a Képmásnak adott interjút
A testvérpár édesanyja magyar, édesapja kínai, aki még harminc évvel ezelőtt választotta új hazájául Magyarországot. A Liu fivérek számára mindkét kultúra egyformán fontos, perfekt beszélnek magyarul és kínaiul, ugyanúgy megünneplik a karácsonyt és a kínai holdújévet is. Szüleik válása óta együtt élnek, legénylakásuk kiválasztásában az volt a legfontosabb szempont, hogy mindössze negyedóra távolságnyira van a Gyakorló Jégcsarnoktól. A beszélgetés során kiderült: minden gondolatuk, szavuk, cselekedetük a gyorskorcsolya körül forog.
Rövid ideig az úszással is kísérleteztek, de mivel gyakran megbetegedtek, ezért új sportágat kerestek maguknak. 2005-ben találtak rá a gyorskorcsolyára, és az akkor tízéves Sanyi szerint szerelem volt első látásra. A sportágban való fejlődésüket egy váratlan fordulat is elősegítette. „Akkoriban Amerika, Kanada, Korea és Kína számított nagyhatalomnak ebben a sportban. 2006-ban részt vettünk a testvéremmel a budapesti felnőtt gyorskorcsolya-világbajnokságon, ahol megismerkedtünk a kínai versenyzőkkel, akik felajánlották, hogy vállalják a képzésünket. Mi pedig megragadtuk ezt a lehetőséget” – meséli Sanyi. A másfél éves tanulási időszak alatt tökéletesre fejlesztették kínai nyelvtudásukat, és a gyorskorcsolya-technikájuk is rengeteget fejlődött.
– Miért nem egy sikersportot választottak?
– Nem a sport teszi népszerűvé a sportolót, hanem a versenyzők teszik naggyá sportágat.
– Erre a sportra születni kell, vagy inkább eltökéltnek lenni?
– Ha látnám magam, amikor elkezdtem, akkor azt mondanám magamnak, hogy hagyjuk abba. Nincs olyan versenyző, aki mindent tökéletesen meg tud csinálni. A gyorskorcsolya egy nagyon specifikus sport, amelyet mindennap, minden egyes kis mozdulattal javítani, tökéletesíteni kell. Ha nem figyelünk oda egy hétig egy apró változtatásra, akkor az már meglátszik a jégen. Milliméternyi eltérésekről beszélünk, amelyek mégis óriási hatással lehetnek a teljesítményre. Szerencsére az edzők nagy segítségünkre vannak ebben. Mentálisan is nagyon nehéz ugyanazokra a dolgokra fókuszálni, amelyeket már tíz éve csinál az ember, de amikor felkelek reggel, úgy vagyok vele, hogy a legjobbat kell kihozni magamból.
Sanyi Instagram-oldaláról tudom, hogy barátnője, Elise Christie is élvonalbeli gyorskorcsolyázó. Finoman puhatolódzom afelől, hogy logisztikailag hogyan tudja a sportot és a magánéletet összeegyeztetni, mire Sanyi csak annyit válaszol egy félmosoly kíséretében: „Kitartó gyerek vagyok…”
Edzőruhája alól kikandikál néhány tetoválás. Ha jól látom, az egyik az olimpiai ötkarikát ábrázolja. „A 2014-es szocsi téli olimpia után varrattam magamra. Apu rajzolta meg a régi kínai írásokat. Azt jelentik: Fájdalom nélkül nincs haszon. Az oroszlánt Angliában tetováltattam a karomra, erős állat, ő az állatok királya. Motivál miden edzésen, és ha rá nézek, arra gondolok, hogy még keményebben is meg tudom csinálni.”
Szurkolok, hogy a 2018-as olimpia után újabb erőt adó emlék kerüljön Sanyira.
