London polgármestere bíztatja a bostoniakat

Shares

Boston_2024Amennyiben Boston elnyeri a 2024-es olimpia rendezési jogát, akkor eltűnnek az ellenzők Boris Johnson, London polgármestere szerint.

A brit főváros vezetője ezt bostoni látogatásakor jelentette ki annak kapcsán, hogy többen tiltakoznak a Massachusetts állambeli metropolisz jelentkezése ellen.
 „Mindenki morog, mindenki panaszkodik majd és mindenki komor lesz egészen a kezdetig. Aztán hirtelen mindez átcsap eufóriába. És az emberek el se tudják képzelni, miként gondolhatták úgy, hogy a város ne pályázzon a játékokra” – jelentette ki a Boston Heraldnak Johnson, aki hozzátette, a pályázással szembeni ellenállás szerinte nem veszélyezteti a kandidálás sikerét.

A 2008-ban megválasztott Johnson úgy véli, megéri olimpiát rendezni. Ezt többek között azzal indokolta, hogy a 2012-es londoni játékok óta a brit főváros a turisták által leglátogatottabb város lett.

A No Boston Olympics nevű ellenző csoport egyik vezetője, Christopher Dempsey ugyanakkor többek között azt írta a Boston Globe című lapnak, hogy a kezdetben tervezett költségvetés a háromszorosára nőtt a londoni olimpia esetében.

Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) négy jelentkező város közül januárban választotta ki Bostont a hivatalos kandidáló szerepére. Az Atlanti-óceán partján fekvő város mellett Róma, Párizs és Durban jelezte, hogy versenybe száll, illetve Németországból Hamburg vagy Berlin szintén beadja pályázatát, valamint Baku, Doha és Isztambul is érdeklődött. A győztest 2017-ben jelöli majd ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

A Magyar Olimpiai Bizottság múlt pénteki rendkívüli közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

(MTI)