Londonból jön haza a budapesti Ironmanra

Shares

ironman_Szilágyi Szabolcs, 440

A brit fővárosban élő Szilágyi Szabolcs másfél éve, egy véletlen folytán került kapcsolatba a triatlonnal, amit aztán a Hyde Parkban próbált ki. Az idén nyáron hazajön: az Ironman 70.3 Budapest indulói közül most az ő történetével ismerkedhetnek meg.

„Az egész 2014 szeptemberében kezdődött, amikor belebotlottam az új szomszédunkba, aki éppen egy ötvenöt kilométeres futásról ért haza szombat reggel. Wout Dispának hívják, július végén ő is itt lesz a budapesti mezőnyben” – újságolta Szilágyi Szabolcs. A 33 esztendős fiatalember Londonban él, ahol nagyvállalati banki termékek fejlesztésével foglalkozik.

A sport egészen kis kora óta az élete része, de nem kísérték mindig a legkellemesebb érzések. „Hat évesen Ju-Jitsuval kezdtem, de az ízületi megterhelések miatt tizenkilenc évesen abba kellett hagynom. Azóta súlyzós edzéseket végeztem, egészen addigi a bizonyos szeptemberi találkozásig. Akkor Wout példájából motivációt merítve előbb futni kezdtem, majd jött az OCR (Obstacle Course Racing – nálunk is egyre népszerűbbek ezek a tematikus, akadályokkal tűzdelt futóversenyek, mint a Spartan Race vagy a Fighter’s Run – a szerk.). Aztán 2015 elején elindultam életem első triatlonján is, a londoni Hyde Park Triathlonon, sprinttávon.”

Az új sportágból vett kóstoló kis híján rosszul sült el.

„Életemben először úsztam nyílt vízen, ráadásul egy számmal kisebb neoprénben. Sajnos nem volt alkalmam oktatásra járni, így saját magam tanultam meg úszni. A vízben mini pánikroham tört rám, sosem felejtem el az érzést, amit a hideg víz és a ruha szorongató érzése adott, nem volt kellemes. De aztán végigúsztam a távot, és még két versenyen indultam abban az évben.”

A lelkesedés pedig nem csökkent, sőt! Szabolcs már két IRONMAN 70.3-as versenyre nevezett be, indulni fog Budapesten, illetve Staffordshire-ben.

„Már hónapok óta vártam, hogy megnyíljon a nevezés a budapesti versenyre, és edzőtársaimmal együtt mindannyian beneveztünk. Én ezzel összekötöm a kellemeset a hasznossal, Budapesten él az édesanyám, és ott laknak a testvéreim is, így számomra egyben családlátogatás is lesz ez az esemény. Mindemellett, elnézve a kijelölt pályát, tényleg Budapest leggyönyörűbb részein fognak majd végigmenni a versenyzők, ez ugyancsak vonzott.”

Szilágyi Szabolcs a triatlonok mellett félmaratoni futóversenyeken is indulni fog ebben az évben. Ahogy fogalmaz, márciustól lesz igazán szigorú a felkészülése, főként az úszótechnikájának javítására, illetve a kerékpáros szám erősítésére fog összpontosítani. Szükség is lesz minderre, hogy sikerrel elérje a célját: öt órán belül teljesítse a távot.