Lőrincz Viktor: a szabályokkal szembemenő ítéletek születtek

Shares
MTI Fotó: Kovács Tamás

MTI Fotó: Kovács Tamás

Lőrincz Viktor birkózó szerint a szabályokkal szembemenő ítéletek születtek a Rio de Janeiró-i olimpián a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzésén, amelyen végül kikapott.

„Nagyon nehéz éjszakákon vagyok túl, ugyanis sokszor felkelek és a bronzmérkőzés jut eszembe. Pörgetem magamban a történtekeket” – mondta Lőrincz Viktor az M1-en csütörtökön. Bevallotta, hogy a német Denis Kudla elleni meccset nem szeretné visszanézni, mert éppen elég volt neki átélni.

„Olyan dolgok történtek ezen a mérkőzésen, amik a szabályokkal szembemennek. Érthetetlen, hogy ilyen megtörténhet egy olimpián, gyakorlatilag egy bronzérmet vettek el tőlem. Nem tudom, mikor fogom ezt megemészteni, de megyünk tovább és csináljuk” – tette hozzá.

Lőrincz 3-2-re vezetett, amikor fél perccel a vége előtt – sokak szerint indokolatlanul – megintették, így ellenfele ponthoz jutott és végül legyőzte a magyart. A kétszeres világbajnoki bronzérmes így az ötödik helyen végzett.

A 26 éves sportoló hangsúlyozta: nagy segítség számára, hogy a szakvezetők és a szurkolók is mellette állnak. „A Magyar Birkózó Szövetség teljes mellszélességgel mögöttem áll. Nagyon jó dolog, hogy a szakvezetők és a bírók is azt látták, hogy ezt a mérkőzést én nyertem meg. Nagyon jót tett volna a sportágunknak ez a bronzérem. Úgy gondolom, megérdemelte volna a magyar birkózás, a magyar sport ezt az érmet, úgyhogy ez nagy tüske, és sokáig bennem fog maradni.”

Úgy vélekedett, nem az övé volt az egyetlen furcsa eset Rióban, ami rossz hatással van a sportágra.

A 2014-ben a világ legjobbjának megválasztott birkózóbíró, Péteri László szerint is túlzott szerep jutott a mérkőzésvezetőknek. Lőrincz Viktor meccse kapcsán kijelentette: „Hat percen keresztül megállás nélkül támadott és a végén mégis őt figyelmeztették passzivitásért, amiért az ellenfele egy pontot kapott, ő pedig elvesztette a mérkőzést. A német versenyző ajándékba kapott három pontot” – vélekedett Péteri.

A bíró hozzátette: kollégáival elemezték a mérkőzést, amelyet a magyar birkózónak 4-0-ra vagy 5-0-ra kellett volna megnyernie.

(MTI)