Madárfészekből az olimpiai dobogó tetejére!

Shares

box_Erdei Zsolt_JPP

Egészen kiválóan szerepeltek az eddig eltelt négy hónap alatt a különböző hazai és nemzetközi versenyeken a Madárfészek Ökölvívó Akadémia növendékei. Erdei Zsolt szakmai igazgatóként elégedett az akadémisták teljesítményével. A népszerű Madár elárulta, noha befejezte profi pályafutását, ha úgy hozná a sors, bizony harcba szállna a riói ötkarikás nyári játékokon a pályafutása egyetlen hiányzó trófeájáért: az olimpiai bajnoki címért.

– Január 21-én nyitotta meg a kapuit a Madárfészek Ökölvívó Akadémia Újpesten, és az elmúlt négy hónap alatt már több komoly nemzetközi és hazai viadalon bizonyították a növendékei. Elégedett az eddigi teljesítményükkel?

Erdei Zsolt: – Ezek az ökölvívók ki lettek választva, olyan sportolók voltak, akik korosztályukban és súlycsoportjukban a legjobbak közé tartoztak. Ám az kétségtelen, hogy az általunk nyújtott szakmai munka is hozzátett már ahhoz, hogy a fiúk ilyen eredményesek legyenek. Ám nemcsak szakmailag, hanem fizikailag is sokat fejlődtek, és a Madárfészekben a már meglévő alapra sikerült rádolgoznunk, ráadásul eddig a formába hozással sem volt gond.

Hirdetés

– Ki lehet emelni név szerint a „madárfiókák” közül a legjobbakat?
Erdei Zsolt: – Nem szívesen emelek ki, mert önmagukhoz képest valamennyien igyekeznek, keményen dolgoznak. De ha mégis ki kell emelnem pár nevet, akkor mindenképpen megemlíteném Szőrös Márkot, aki már a felnőttek között is a válogatott tagja, az ifjúsági korosztály részére megrendezett Énekes István Emlékversenyen aranyérmet szerző Horváth Patrikot, aNagykanizsán rendezett „Utánpótláskorú Ökölvívók Olimpián” győztes és a legjobb ökölvívó címet elnyerő Kontrecz Márkot, vagy a nemrég véget ért bakui nemzetközi viadalon második, de a legtechnikásabb bokszoló díját elnyerő Szaka Istvánt mondanám. Ráadásul a már említett nagykanizsai versenyen mi nyertük a pontversenyt is. Ennyi idő alatt kiderült, nagyon jó ez a képzési forma.

(Forrás: Totalsport.hu, fotó: JochaPress.hu)