Magabiztos magyar sikerekkel indult a zárónap a birkózó Európa-bajnokságon

Shares

korpasi_viktorA kötöttfogású Korpási Bálint és Szabó László két-két, míg Lőrincz Viktor egy – egyformán magabiztos – győzelemmel kezdte meg szereplését a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján, amelyen Szabó Patrik a nyolcaddöntőben kikapott.

A délelőtti program magyar szempontból a 75 kilós Szabó László és a 71 kilogrammban szereplő Korpási Bálint meccseivel indult, s különösképpen egyiken sem kellett izgulnia Sike András szövetségi kapitánynak és Takács Ferenc edzőnek.

Szabó László a svéd Robert Rosengren ellen lépett szőnyegre a selejtezőben, s néhány másodperc után egy szép levitellel kétpontos előnybe került. A jó kezdést követően a folytatásban is az UTE versenyzője uralta a meccset, s még a szünet előtt riválisa intését egy pörgetéssel használta ki (4-0). A második három percre így már kevés izgalom maradt, Rosengren csupán az utolsó percben tudott egyszer a magyar mögé kerülni, újabb akcióra azonban nem volt képes, így simán kikapott.

A nyolcaddöntőben az észt Togen várt Szabóra, akinek mindössze egy percre volt szüksége a győzelemhez. A kezdeti „ismerkedés” után, 40 másodpercet követően az újpesti sportoló levitte riválisát, szorosan összefogta, s háromszor is megpörgette, így a találkozó 8-0-ás technikai tussal véget ért.

A tavalyi Európa Játékokon ezüstérmes Korpásinak kezdésként a fehérorosz Pavel Ljahhal kellett megküzdenie, aki nem állította különösebben nehéz feladat elé. A meccs elejétől Korpási diktálta az iramot, a fehérorosz passzivitását pedig gyorsan intéssel büntették. A lenti helyzetből aztán a magyar gyönyörűen emelt és hatalmas ívben dobott, majd pörgetett is. A magyar tábor megdöbbenésére 6-0 helyett azonban csak 4-0 lett az eredmény, mert a dobásra is csak kettő pontot adtak. Takács Ferenc edző azonnal visszanézést kért, ám a zsűri helybenhagyta az eredeti ítéletet, így a fehérorosz egy ponttal gazdagodott. Korpási szerencsére nem zavarodott meg a kis közjátéktól, s a folytatásban nagyon magabiztosan őrizte előnyét, sőt Ljah újabb intésével végül 5-1-re nyert.

Az már a szombati sorsolásnál biztos volt, hogy érmes reményei beváltásához Korpásinak nagyon nehéz úton kell végigmennie, ennek megfelelően egy fehérorosz után egy orosz rivális következett. Narek Grigorjan masszívan birkózott, de ő sem tudott mit kezdeni a magyar sportolóval.

„Léptesd, ne hagyd, hogy megálljon” – szólt az utasítás a meccs elején Korpásinak, aki az első fél perc után aktívabb volt állásból, így először Grigorjan kapta az intést, a térdelő helyzetet azonban Korpási nem tudta kihasználni. Állásból viszont továbbra is jól mozgott, s két és fél percnél egy jó karberántást követően hátára tolta az oroszt, amiért az egyik oldalbíró négy pontot adott volna, ám a másik és a vezetőbíró nem ítélte akciónak az esetet, így szünetre maradt a 0-0.

A második három perc remekül indult, mivel fél perc után az orosz újabb intést kapott, ami már egy pontot ért, ráadásul a parterhelyzet után egy kiemelést követően Korpásinak sikerült pörgetnie. Ezzel 3-0-ra vezetett, s már „csak” arra kellett figyelnie, hogy lehetőleg ne intsék meg, és riválisa ne tudja meglepni. Hiába azonban az igyekezet, 4:42 percnél jött a magyarnak az intés, aki viszont lent is nagyon jól koncentrált, s kivédekezte a helyzetet, az utolsó percben pedig a fáradt Grigorjan már nem tudott veszélyes lenni, így Korpási Bálint is bejutott a legjobb nyolc közé.

A kétszeres világbajnoki ötödik, már riói kvótás Lőrincz Viktortól (85 kg) mindenki győzelmet várt a román Attila Tamas ellen, s nem is okozott csalódást: a tőle megszokott masszív állóbirkózást mutatta be, parterből pedig kétszer is pörgetett, végül pedig 5-0-ra nyert.

A nap eddigi egyetlen magyar vereségét a 80 kilós Szabó Patrik szenvedte el, aki a meccs második felére elkészült az erejével, s 6-0-ra kikapott a svéd Jim Eric Petterssontól, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet.