Magánadományokból száguld a Kolonics György Alapítvány!

Shares

Amióta végképp visszavonult a maratoni kenuzás tizenhétszeres világbajnoka, az élet más területein is otthonosan mozog. Csabai Edvin (fotók: JochaPress.hu) ugyanis a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója, de most nem ebben a minőségében kerestem meg. Kizárólag az általa elnökölt Kolonics Alapítvány eddig megtett útja és várható perspektívái érdekeltek. 

– Az első kérdés egyértelműen adódik: mióta ismerte Kolonics Györgyöt?

– 1993-ban kerültem a Fradiból Csepelre, ahol azonnal a Ludasi Róbert csoportjába osztottak be, ott kerültem kapcsolatba Kolóval. Ő tényleg egy olyan ember volt, aki már a versenyzőtársai számára is példakép lett. Az 1992-től 2008-ig terjedő időszak a magyar kenuzás aranykorának számított. 1994-ben voltunk együtt először edzőtáborozni – akkor éppen Dél-Afrikában – akkor és a következő években mindig egy szobában laktunk. Több mint baráti kapcsolatunkba belerobbant ez a tragédia, amit sem én, sem a csoport tagjai nem tudtunk felfogni.

– Mint a legszűkebb baráti kör tagja, hogyan reagálta le ezt a tulajdonképpen felfoghatatlan tragédiát?

– Érdekes az ember agya. Amit nem tudunk megmagyarázni, azt szinte szó szerint kitörli. A temetésen természetesen ott voltam, többek között én is vittem a koporsót, de a búcsúztatás egyetlen másodpercére sem emlékszem. Mivel édesapám is Farkasréten nyugszik, így általában kéthetente ott vagyok, és természetesen mindkét sírt meglátogatom.

– Bár az ember egy ilyen szomorú eseményt soha nem tud elfelejteni, de az élet továbbvitele elkerülhetetlen. Mikor jutott eszébe, hogy valamiképpen maradandó emléket kellene állítani Kolonics Györgynek?

– 2009 márciusában jutottunk odáig, hogy életre hívtuk a Kolonics György Alapítványt. Ebben benne voltak a családtagok, miként a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Kajak Kenu Szövetség és a Csepeli Kajak Kenu Egyesület is. Mindjárt elkészült egy kiállítási anyag is, amelynek első bemutatására a Csepel Plázában került sor. A kuratórium első elnöke Angyal Zoltán volt, akinek nagyon sokat köszönhetünk. Ő 2015-ben mondott le erről a megbízatásáról, mert leköltözött Agárdra; a fiatalabb nemzedéknek akarta átadni a váltóbotot. Helyét Koló volt párja, Kozmann Gyuri foglalta el. Az ő lemondását követően, 2016 végén kaptam meg ezt a megtisztelő feladatot.

– Milyen tennivalókra gondolt, amikor a kuratórium elnökévé választották?

– Mivel a testületnek már korábban is tagja voltam, így belülről ismerhettem a tevékenységüket. Úgy láttam, hogy azok az irányok és programok, amelyeket még az Angyal Zoli vezette testület tűzött ki, jók voltak. Mi pontosan tudtuk, milyen kiváló ember is volt Koló. Az más kérdés, hogy az ő értékeire a mai fiatalok felfigyeljenek, azért nagyon sokat kell dolgozni. Büszke vagyok rá, hogy a kuratórium tagjai rendkívül elkötelezettek ebben az ügyben. Az alapítvány ennek is köszönhetően hihetetlen fejlődésnek indult az utóbbi két-három esztendőben.

– Mit tart a legfontosabbaknak az alapítvánnyal kapcsolatos tennivalók közül?

– Olyan értékeket és olyan viselkedési formákat, olyan célokat kell felmutatni a mai fiatal nemzedéknek, amelyek elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy a felnövekvő fiatal sportolók párhuzamosan tisztességes emberekké is legyenek. Ehhez Koló emlékének megőrzésére és az igen fontos értékek – tisztesség, becsület, alázat, a munka szeretete – folyamatos felmutatására mindenképpen szükség van. Nagy örömmel látom, hogy a fiatal sportolók – s elsősorban a kenusok – számára ő valóban egy példakép! A cél érdekében rengeteg programot indítottunk, miközben léptéket váltott az alapítvány.

 – Ezekből a programokból kérném, soroljon fel néhányat!

– Huszonkét kiállítást rendeztünk, huszonegyet itthon, egyet a Felvidéken, Somorján. Ugyancsak a kezdetektől az utánpótlás bajnokságokon több futam is az ő nevét viseli. A hazai rendezésű kajak-kenus világversenyeken azokban a számokban, amelyekben ő indult, vándorserleget adunk át. Nagyszerű film elkészítésével is ápoljuk az ő emlékét. A kajak-kenu sportágban az Év Ifjúsági Sportolója minden évben Kolonics-díjas. Évente hat fiatal tanulmányi ösztöndíjban részesülhet. Indítottunk egy karrierkövető programot, amelyben egyesületi javaslatok alapján kilenc fiatal kapott helyet, akik edzőként vagy szakvezetőként a sportágban képelik el a jövőjüket. Nekik több, kimondottan szakmai programot is szerveztünk az év folyamán. Két éve elindítottuk a „Jövő reménységei” projektet, amelyben idén már nyolc fiatal kap fél éven át havi 40 ezer forint ösztöndíjat. Kínosan ügyelünk arra, hogy a szociálisan rászorulók hasonló értékek esetén előnyben részesülhessenek. Az egészben az a legörvendetesebb, hogy az adományok kizárólag magánemberek felajánlásaiból jönnek össze! Ebben az évben több mint kétmillió forint folyt be az alapítvány számlájára. Az összeg növekedése látványos: először csak a négy szakág egy-egy fiatalját tudtuk díjazni, másodszor négy plusz egyet, míg jelenleg már szakáganként kettőt-kettőt. Idén november 28-án döntünk a díjazottak személyeit illetően.

– Melyek az ismétlődő eseményeik?

– Minden évben megrendezzük a fáklyás sárkányhajós emlékevezést, amelyen ha esik, ha fúj, háromszáz és ötszáz közötti részvevő mindig van. Ami nagyon megható volt: a 2017-es esztendőben szombatra esett az évforduló, számos hazai és külföldi versenyre is sor került egyidejűleg, s ezeket követően itthon és külföldön, minden helyszínen vízre szálltak és megemlékeztek Nagy Bajnokunkról és példaképünkről. 2018-ban június 16-án volt a Sportok éjszakája, amelyen szintén volt egy nagy „leevezés”, amelyet 2019-ben is meg akarunk rendezni. Koló halála óta minden évben lebonyolítjuk a Kolonics György emlékfutást, aminek előzménye az, hogy Gyuri a Bécs-Budapest szupermaratonin az utolsó, a Budakeszi-Hősök tere közötti szakaszt mindig lefutotta, de volt, amikor még a teljes távú váltóban is részt vállalt. Amióta nincs Bécs-Budapest, azóta önálló rendezvényként írjuk ki: a KSI Római parti vízitelepéről indulnak a 21 és a 11 kilométeres felnőtt, illetve kétezer méteres gyermek futam részvevői, akik ez évben négyezren voltak! Középiskolás korúaknak inspirációs beszélgetéseket szervezünk, amelyeken a versenyzés és az életre történő felkészülés aktuális kérdéseit elemzik ki a fiatalok szakavatott, meghívott előadók vezetésével.

(jochapress.hu / Jocha Károly)