Magosi Bálint agyrázkódást szenvedett

Shares
Jégkorong - MME Négy Nemzet Torna - Magyarország-Románia

Magosi Bálint (jobbra) küzd bíró Gergővel – MTI Fotó: Kovács Tamás

A magyar jégkorong-válogatott 5-0-ra nyert román csapat ellen a káposztásmegyeri Jégpalotában zajló Négy Nemzet Torna második, szombati fordulójában.

A próbálgatás jegyében péntekről szombatra kikerült a keretből Hetényi Zoltán és Peter Sevela, illetve Pozsgai Tamás és Szirányi Bence, valamint a sokszor egy csatársort alkotó Mihály Árpád, Sikorcin Ladislav és Kovács Csaba. Helyettük jött Bálizs Bence és Rajna Miklós, illetve Hetényi Péter és Nagy Richárd, valamint Németh Attila, Miskolczi Márk és Tóth Adrián.

Az első gól a mostani csapatban már idősebbnek számító, egyaránt 29 éves Vas János és Tyler Metcalfe és a 24 esztendős Magosi Bálint együttműködésében jött létre (már 67 másodperccel a korongbedobás után!), a második pedig az áprilisban, a Divízió 1/A világbajnokságon már összecsiszolódott Sofron, Bartalis, Ladányi első sor révén.
Természetesen többet támadott a magyar válogatott, Bálizsnak két védenivalója akadt az első harmadban, amely 24:6-os kapuralövési aránnyal zárult…

Hirdetés

A második sem volt nagyon más (kapuralövések: 11:7, ide), azt is hoztuk kettővel: ezúttal Somogyi Balázs és Hüffner Adrián talált be, két és fél percen belül. A negyedik gól ideje egyben a kapuscserénk idejét is jelöli, Bálizs helyett 30:17-nél jött be Rajna Miklós, hogy a terveknek megfelelően elfelezze a meccset klub- és válogatott-társával. Rajna gyorsan munkába is állt, védett egy hatalmasat, de aztán a kapujába pofozták a korongot, ám addigra már lefújták az akciót, úgyhogy érvénytelenítették a találatot.

Bekerült azonban a jegyzőkönyvbe Sofron István gólja, amelyet a harmadik harmad 13. másodpercében szerzett, beállítva az 5–0-s végeredményt.
Az este kizárólagos negatívuma Magosi Bálint sérülése: a szélső egy masszív könyökös után a záró harmadra már ki sem jött, és Majzik Ernő doktor helyszíni gyorsvizsgálata szerint agyrázkódást szenvedett, így bizonyosan nem játszik vasárnap.

Vas János: „Természetesen meglepő volt Ukrajna veresége Lengyelország ellen, de ahogy hallottam, az utolsó harmadban a lengyelek alig jöttek ki a harmadukból, mégis nyertek 5–2-re – ilyen a hoki, nem lehet előre megmondani, ki hogyan teljesít majd. Ukrajna ellen 2008-ban Szapporóban a vébén, 2009-ben Rigában az olimpiai selejtezőn is kiállítottak a végén, 2012-ben Szlovéniában a vébén ugyanakkor én szereztem a mindenről döntő, harmadik gólunkat – valahogy mindig belekerülök a végén, de remélhetőleg vasárnap nem kiállítás miatt leszek főszereplő… Igyekszem ezeket a kis hibákat is elkerülni: a korábbiakat tudjuk be az akkori rutintalanságomnak. Nagyon várom a holnapot, sokkal jobb úgy hokizni, hogy tudod, erős ellenfél vár rád.”

Hirdetés

Négy Nemzet Tornája, 2. forduló:

Magyarország-Románia 5-0 (2-0, 2-0, 1-0)
Gól: Vas J. (2.), Ladányi (8.), Somogyi (29.), Hüffner (31.), Sofron (41.)

Lengyelország-Ukrajna 5-2 (1-2, 3-0, 1-0)
Gól: Lopuski (2.), Kolusz (26.), Baginski (36., 39.), Laszkiewicz (60.), illetve Beluhin (1.), Torjanik (20.)

Az állás: 1. Magyarország 5 pont, 2. Lengyelország 4, 3. Ukrajna 3, 4. Románia 0

Forrás: Icehockey.hu