Magyar Idők: Tettvágy és nyugalom

Shares
Bernd Storck. MTI Fotó: Illyés Tibor

Bernd Storck. MTI Fotó: Illyés Tibor

Noha volna oka az idegeskedésre, Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya roppant nyugodt; ezt nem csak mondja, hanem – legalábbis a tegnapi sajtótájékoztatón tapasztaltak alapján – így is viselkedik.

Novák Miklós írása

Elődjével, Dárdai Pállal szemben nem bocsátkozik jóslatokba, megszerzendő pontszámról sem beszél, elvárásként csupán annyit fogalmazott meg, szép, stílusos játékot szeretne látni a csapatától a Románia elleni, pénteki Európa-bajnoki selejtezőn.

Júliusban, a bemutatásakor még kissé feszélyezettnek tűnt – érthetően, hiszen különös, még ha nem is váratlan szituációba csöppent, rendkívül sikeres és népszerű előd feladatát kellett átvennie –, tegnap azonban a megilletődöttség szemernyi jelét sem mutatta. Üdén, mosolyogva, eltökélten fogadta a kérdéseket, pedig a testbeszéde éppenséggel azt is közvetíthette volna: embertelen próba előtt áll. Bernd Storck érezhető tettvággyal várja a felkészülést és magát a románok elleni meccset. „Nagyon jól érzem magam, mindannyian kiegyensúlyozottak vagyunk” – erősítette meg ezt szóban is.

Dárdai módjára fontosnak érezte elmondani, milyen szakmai kihívások előtt áll: a játékosok különböző előzményekkel érkeztek, van, aki játszott a hét végén, van, aki nem, sőt olyan futballista (Tőzsér Dániel) is akad a keretben, aki csak a napokban talált magának csapatot. A közös szintre hozás érdekében azok, akik a hét végén nem jutottak szóhoz, tegnap edzőmeccset vívtak az U21-es válogatottal, ma pedig kinek-kinek az igénye szerint regeneráció, illetve erőnléti munka szerepel a programjában.

Kellemetlenkedő kérdést csupán egyet intéztek a német szakemberhez: miért nem válogatta be Bödét? „Nagyon sok játékos van az országban, nem akarok egyesével vitát nyitni, egyikről, másikról, melyik miért nincs itt. Amikor megkérdezték Thomas Dollt (a Ferencváros Storckhoz hasonlóan német vezetőedzőjét – a szerk.), azt felelte, ez a kapitány döntése.”

A Dárdai-örökségre utaló kérdésekre válaszolva elmondta: természetesen konzultáltak, de nem csak ezúttal, korábban is, amikor még Dárdai volt a kapitány, hiszen jó barátok; eme beszélgetéseknek köszönhetően nagyon jól ismeri a csapatot. Ám eltérő habitusukra is utalt, amikor arról faggatták, milyen eredménnyel lenne elégedett. „Tudom, Pál mindig megjósolta az eredményt, én erre nem vállalkozom” – jegyezte meg.

Román újságírók kérdésére dicsérte Anghel Iordanescut és a csapatát, majd a jelenlétüket arra használta fel, hogy humorosan kitérjen a magyar válogatott várható taktikáját firtató kérdés elől: „Román vendégeink is vannak, előttük csak nem fecseghetem ki a taktikát.”
A belfasti mérkőzésre hivatkozva véletlenül sem akarta bagatellizálni a románok elleni találkozó jelentőségét. „Egyelőre csakis erre az egy mérkőzésre készülünk” – jelentette ki.
Bernd Storck minden gesztusa azt sugallta, készen áll a rá váró feladatra. Pénteken késő este, a mérkőzés után hasonló hangulatban szeretnénk viszontlátni.

magyaridok.hu