Magyar kapust igazoltak a Bundesligába

Shares
kezi_Tatai Péter, 440, AFP, Kisbenedek Attila

Tatai Péter öröme. Fotó: AFP, Kisbenedek Attila

A német férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Göppingen csapatában folytatja pályafutását a korábbi magyar válogatott kapus, Tatai Péter.

A Bundesliga nyolcadik helyén álló klub hétfői bejelentése szerint az idény végéig aláíró 32 éves játékos szerződtetésére a szlovén Primoz Prost elhúzódó sérülése miatt volt szükség, számol be az MTI.

Tatai korábban a Győri ETO, a Veszprém, a francia Dunkerque, majd a Szeged együttesében védett, legutóbb pedig a romániai Nagybányán játszott. A Szegeddel 2014-ben EHF Kupát nyert. A magyar válogatottban 2001 óta 87 mérkőzésen védett, a jelenleg zajló lengyelországi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon szereplő válogatott keretének viszont nem tagja.

A téli klubváltása valószínűsíthető volt, mert a román bajnoki címvédő HCM Baia Marét jelentős anyagi gondok sújtják. A német klubnak – a Nagybánya anyagi válsága miatt – nem kellett fizetnie érte.

A Göppingen honlapjának beszámolója szerint Tatait más Bundesliga-csapatok is szerették volna megszerezni. A bemutatkozására a téli szünetet követően, február közepén, a Rhein-Neckar Löwen elleni meccsen kerülhet sor.

(MTI)