Magyar Nagydíj: Hamilton fölényben, erősödnek a Red Bullok

Shares
Lewsi Hamilton. MTI Fotó: Marjai János

Lewsi Hamilton. MTI Fotó: Marjai János

A délelőtti első szabadedzéshez hasonlóan a délutáni tréningen is a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája futotta meg a leggyorsabb kört a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.

A 30 éves versenyző a mezőnyben egyedüliként ért el 1 perc 24 másodperc alatti köridőt, de a második helyen ezúttal nem csapattársa, a német Nico Rosberg, hanem az orosz Danyiil Kvjat (Red Bull) végzett. A tavalyi győztes ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) harmadik, Rosberg pedig negyedik lett.

A két Ferrari az ötödik és a hetedik pozícióban zárta az edzést, előbbi helyet a finn Kimi Räikkönen, utóbbit a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel foglalta el.

Az idény eddigi részében gyengélkedő McLaren-Hondák egyre inkább magukra találnak, a spanyol Fernando Alonso ugyanis nyolcadikként zárta a tréninget, a brit Jenson Button 12. lett.

Force India a délutáni gyakorlás előtt közleményben jelezte, hogy nem vesz részt az edzésen, mivel mexikói pilótájuk, Sergio Pérez délelőtti balesetét a felfüggesztés hibája okozta. A csapat elővigyázatosságból a német Nico Hülkenberget sem küldte ki a Hungaroringre a második tréningre. Pérez autóját javítják, közben pedig igyekeznek magyarázatot találni a délelőtti műszaki hibára, hogy a szombat délelőtti gyakorláson már részt tudjanak venni.

A második edzésen is volt egy néhány perces piros zászlós megszakítás, Ricciardo autójában ugyanis kigyulladt a motor, ezért a műszaki mentés idejére nem hajthattak a pályára a többiek.

Magyar Nagydíj, 2. szabadedzés:

1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:23.949 perc
2. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:24.300
3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:24.451
4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:24.668
5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.134
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:25.599
7. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:25.660
8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:25.752
9. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:25.881
10. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:25.920