Magyar tenisz: Romos ház, megkezdett tatarozás

Shares
tenisz_Gulyás István, 440

Az egyik „egyke”, Gulyás István (Fotó: Farkas József)

Több évtizedes hátrányban van a sportág Magyarországon a környező államokkal szemben, de legalább megkezdődött a romos ház újjáépítése.

Budapesten teniszezett a múlt héten a világranglistát vezető wimbledoni bajnok, valamint a US Open idei győztese is. A 16 éves korosztály csapat-világbajnoksága lengyel és orosz sikerrel zárult, s a nyerteseken kívül is domináltak a hazánkhoz közeli országok játékosai. Anasztaszja Potapova, Oleszja Pervusina, Alen Avidzaba, Iga Swiatek, Maja Chwalinska, Bianca Andreescu, Felix Auger-Aliassime volt az ünnepelt sztár, s nagy valószínűséggel az ő nevük bukkan majd fel a jövő nagy tornáinak első helyezettjei között is, annál inkább, mert már tinédzserekként a felnőtt ATP/WTA-világrangsor ötszázas listáján szere­pelnek.

Adódik a kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy ne csak a hibátlan rendezésért, hanem a pályán nyújtott teljesítményért is megsüvegeljék a magyarokat. Másképpen fogalmazva: miért versenyképes a szlovák, a cseh, a szerb, a román, a lengyel, az orosz, az osztrák tenisz, s mi szükséges ahhoz, hogy – az egyetlen Babos Tímeát leszámítva – ne csak a szomszédok, hanem honfitársaink is ott legyenek a tűz közelében, vagy akár a közvetlen élmezőnyben.

„Nincs titok: dolgozni kell keményen, kellő alázattal és türelemmel, s élvezni a játékot annak minden pillanatában” – jelentette ki a most látott tizenhat évesekkel – és jövőjével – kapcsolatban Leo Azevado, az amerikai junior Davis Kupa-csapat kapitánya. Összegzése leegyszerűsítőnek tetszik – főleg annak ismeretében, hogy mekkora a merítési lehetőség, s milyen infrastruktúra övezi a sportágat az Államokban –, ezzel együtt az áldozatos, folyamatos gyakorlás, a türelem valóban alapkő a sikerhez, bárhol teniszezik is az ember.

Junior Grand Slam-bajnokaink, korosztályos világelsőink nekünk is vannak – a napjainkban is versenyzők közül Babos Tímea, Fucsovics Márton, az ifjú Gálfi Dalma, Stollár Fanny, Valkusz Máté is büszkélkedhet ilyen bravúrokkal –, mégis a szomszédoknál az előny…

Fotó: MTSZ

Gálfi Dalma (Fotó: MTSZ)

Hogy miért? Sokfelől megközelíthető a válasz, a kiindulópont azonban az lehet, hogy környezetünkben nálunk jóval hamarabb észlelték: lépni kell.

Az egykori Csehszlovákiában a teljes edzőképzésnek és a tenisziskolai oktatás struktúrájának több évtizedes hagyománya van: Navratilova és Lendl már régen amerikai állampolgár lett, amikor még mindig óriási húzóerő volt a karrierjük a fiatalok számára. Ivanisevics és Djokovics az egykori Jugoszlávia államaiban tette-teszi vonzóvá a sportágat, az oroszoknál még mindig a család boldogulásának lehetősége a sportbeli nagy kiugrás, Romániában Ti­riac üzleti hátteret is tudott szervezni ahhoz, hogy gomba módra szaporodjanak a versenyek, s az ottani játékosok „olcsón” jussanak világranglista pontokhoz, hazai környezetben kapjanak folyamatos nemzetközi megméretési lehetőséget.

Évtizedes hátrányba kerültünk nem csupán a világgal, de a korábban velünk azonos helyzetben levő szomszédainkkal szemben is. Magyarországon az utóbbi két-három évtizedben vészes mértékben apadt a klubok, a pályák, a versenyzők száma: a különböző korosztályok Budapest-bajnokságain hajdanán 128-as mezőnyök vetélkedtek, napjainkban lasszóval kell fogni a résztvevőket.

Legjobb játékosaink – kis klubok jól megfizetett robotosaiként – külföldön keresik kenyerüket. Mivel a tenisz az itthoni üzleti, a gazdasági szereplők számára sem jelentett vonzerőt, támogatás nélkül maradtak még azok is, akik tudásuk alapján megragadhattak volna a nemzetközi élmezőnyben. Közben lepusztultak a pályáink. Az ikonikus margitszigeti salakosokat benőtte a gaz, a tribün betonjából combvastagságú ecetfák nőnek… Alig volt itthon verseny, pedig a külföldi szerepléshez, a világranglistás feljebb kapaszkodáshoz pénz kell. Kiváltképp a kezdetek idején van nagy invesztícióra szükség, hiszen csak a top 100 mezőnye mondhatja el magáról, hogy önfenntartó vagy adott esetben dollárezreket, milliókat tesz zsebre.

Innen, a romos ház alapjairól kell építkeznünk. Pénz, akarat és türelem visz előre az úton. Most ott tartunk, hogy kezd mindhárom együtt állni. Elkészült egy nyugat-európai szintű központ, amely a junior Davis Kupa és Federation Kupa küzdelmeinek adott otthont a korábbi Bányász-, majd Tálentum pályákon; a Babos család már megálmodta, s tavaszra avatni is akarja – a városmajori volt BSE-telep helyén – az új teniszközpontot. Ha minden igaz, áprilisra a szigeti stadion is új ruhát ölt, s ATP-verseny otthona lesz. Győrött, Debrecenben szintén jelentős fejlesztésekbe kezdenek. S mint a Nemzeti Edzéscentrum neve is mutatja, oktatási oldalról is megkezdődik a felzárkózás.

tenisz_Körmöczy Zsuzsa serleggel, 440

Körmöczy Zsuzsa kedvenc serlegével. Fotó: JochaPress.hu

Ám új generációs csapatról álmodni továbbra is vakmerőség. A hazai teniszsportot a múlt évszázadban mindig magányos vándorok tartották a nemzetközi vérkeringésben: Kehrling Béla, Asbóth József, Körmöczy Zsuzsa, Gulyás István, Temesvári Andrea és Taróczy Balázs egyaránt „egyke” volt az elitben…

(nol.hu / Árvay Sándor)