Magyar Úszás Napja: Olasz Anna megszorongatta Risztov Évát

Shares

Borkai_OLasz_RisztovA londoni olimpiai bajnok Risztov Éva győzelmének és a három év múlva esedékes ötkarikás játékokon meglepetésre készülő Olasz Anna második helyezésének köszönhetően kettős hazai sikerrel zárult a szombaton délelőtt Balatonfüreden megrendezett LEN Európa Kupa nyílt vízi távúszóverseny, amelynek résztvevői 10 kilométert tettek meg a Balaton 28 fokos vízében. A férfiaknál külföldi úszók szerezték meg az érmeket, de kitett magáért a „kis Gyurta”, azaz Gergő is, aki negyedikként ért a táv végére.

Hozta tehát az „olimpiai” formáját a debreceni színeket képviselő Risztov Éva, akit a májusi izraeli EK versenyhez hasonlóan most is csak megszorítani tudott a jövő nagy reménysége, a szegedi Olasz Anna, aki több magyar úszóhoz hasonlóan amerikai egyetemen készül diplomát szerezni, miközben az úszásban is „egyetemi” szinten igyekszik teljesíteni.

A tikkasztóan forró szombat délelőttön ugyanakkor nem csak a londoni hős Risztov, hanem az 1988-ban Szöulban, aztán 1992-ben Barcelonában is két aranyérmet begyűjtő Darnyi Tamás is a szokásos „formáját” hozta, ám ő nem az úszásával, hanem a rá nagyon is jellemző szűkszavúságával. Miután a 46 esztendős volt vegyes úszó fenomén a Samsung Úszó Fesztivál néhány ezer résztvevőjével együtt a 2500 méteres táv végére ért, mosolyogva egyetlen mondatban foglalta össze az őt ért élményeket.

„Nem mondhatnám, hogy fényesen jól éreztem magamat, ugyanis soha nem szerettem azt, ha nem látom a víz alját…”

Az eredményhirdetésnél Borkai Zsolt, a MOB elnöke adta át az érmeket

A sokkal bőbeszédűebb Risztov Évát a helyi műsorközlő és a tudósítók már akkor megrohanták, amikor a 10 kilométer leúszása után az érmesek számára kötelezően előírt vérvizsgálatot végezték el rajta.

„Boldog vagyok, mert győzni jöttem a Balatonra, és biztosan még jobban úsztam volna, ha a víz hőfoka nem egy gyógymedencére emlékeztet. Nem mondhatom, hogy az elmúlt napokban menetrendszerűen alakult volna a felkészülésem, hosszú napokig vírusos influenza vett lett a lábamról, úgy hogy még a medence közelébe se mehettem. A betegség hatását ma már nem éreztem, és még azt sem mondhatom, hogy a 10 kilométer rengeteget kivett volna belőlem. Sok pihenőm nem lesz, hiszen a jövő héten a debreceni országos bajnokságról sem szeretnék lemaradni, aztán pedig következik egy újabb edzőtábor, és akkor már „csak” a barcelonai VB lesz hátra” – nyilatkozta az újdonsült bajnok a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

uszasnapja9

Az EK küzdelmeit, valamint a Samsung Olimpiai Úszó Fesztivál eseményeit a helyszínen tekintették meg a magyar úszó válogatott tagjai, közülük néhányan viszont nem elégedtek meg ezzel: Cseh László és Verrasztó Dávid is „csobbant” egyet a 2.5 kilométeren. Ugyanezen a távon a névadó főtámogatót képviselő dr. Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt elnöke is bizonyította a jó fizikai felkészültségét, de ez is kevés volt ahhoz, hogy a vele együtt rajtoló négy családtagjával tartani tudja a tempót. A szöuli öttusázó olimpiai bajnok Martinek Jánosnak viszont meg se kottyant a táv megtétele, ahogy dr. Nagy Zsigmondnak, a MOB nemzetközi igazgatójának sem.

A profikkal párhuzamos pályán bárki kipróbálhatta magát 2.5 kilométeren, és ehhez az amatőr úszók mellett további egykori és jelenlegi kiválóság is kedvet kapott: a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás mellett Simicskó István sportért felelős államtitkár is a rajtolók között volt, a vízilabdázókat két olimpiai bajnok, Székely Bulcsú és Szécsi Zoltán képviselte, de ott volt a vízben a paralimpiai bajnok Sors Tamás is.

Összesen csaknem háromezren szálltak vízbe Balatonfüreden – az ország többi nagyvárosában pedig több tízezren vettek részt a Magyar Úszás Napján megrendezett programokon, amelyeket a több helyszínről közvetítő Magyar Televízió jóvoltából az egész ország élőben követhetett.

A szombati Magyar Úszás Napja eseménysorozat sikerre vitelében komoly szerepet vállalt a főtámogató Magyar Telekom a kiváló minőségű kommunikációs lehetőségek kialakításával, a sportolókat és a nézőközönséget kiszolgáló távközlési és informatikai hálózatok, ingyenes wifi szolgáltatás és kivetítők létesítésével, illetve működtetésével.

„Büszkék vagyunk arra, hogy segíthettünk a Magyar Úszó Szövetségnek és mi is gratulálunk Risztov Évának és Olasz Annának, akik gondoskodtak a kettős hazai győzelemről – nyilatkozta Rózsa Iván, a Telekom kommunikációs igazgatója.
– Ma az egész versenynapot egy különleges szemüvegen keresztül igyekeztem nézni, arra összpontosítva, hogy Balatonfüreden milyen közösségeket sikerül felfedeznem, és azok magatartásából mit tudok kiolvasni. Jó volt azt tapasztalni, hogy a profi úszók nem csak ellenfelei, hanem jó sporttársai is egymásnak, a vízben ugyan csatáznak, de a parton már barátságban vannak egymással. A még nagyobb közösséget az úszás szerelmesei alkotják, akik együtt vállalkoznak a kisebb és nagyobb próbatételekre, ismerik egymást, összetartanak, és ezért számíthatnak is egymásra. És felfedeztem lelkes szurkolótáborokat is, akik egy-egy versenyző sikeréért szorítanak. Mindezt azért mondom el, mert a jó közösségek kialakítása és együtt tartása, tevékenységeik segítése a Telekom számára is nagy kihívást jelent, olyan célokat, amelyek megvalósításáért érdemes terveket szőni és azokat meg is valósítani.”

Az eredményhirdetést követően a LEN technikai delegátusa, Danielle Keller elismerő plakettet adott át Gyárfás Tamásnak, a Magyar Úszó Szövetség elnökének az esemény elsőrangú megszervezéséért.

LEN Nyíltvízi Úszó Európa-kupa, 10km
Nők: 1. Risztov Éva (magyar) 2:09.10.66, 2. Olasz Anna (magyar) 2:09.11.26, 3. Silvie Rybarova (cseh) 2:09.24.60.
Férfiak: 1. Brian Ryckeman (belga) 1:56.35.37, 2. Sören Meissner (német) 1:56.35.64, 3. Yuval Safra (izraeli) 1:57.28.63.
A felnőtt magyar bajnokságot a nőknél Risztov Éva, a férfiaknál Gyurta Gergely nyerte.

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)