A magyar válogatott kikapott Hollandiától

Shares

A magyar női vízilabda-válogatott 10-5-re kikapott Hollandiától a világliga európai selejtezőjének negyedik fordulójában, kedden a margitszigeti Hajós-uszodában.

A holland Vivian Sevenich (elöl) és Szilágyi Dorottya a női vízilabda világliga Magyarország-Hollandia mérkőzésén a budapesti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Sok kiállítással indult a mérkőzés, a hollandok ötméteresből szereztek vezetést, s az első negyed végén is náluk volt az előny. A második játékrészben tovább nőtt a különbség, a vendégek egy alkalommal úgy szereztek gólt, hogy a magyarok kapusát, Gangl Edinát kiállították, s a hollandok az üres kapuba találtak be.

A nagyszünetben háromgólos hátrányban lévő magyar válogatottból a harmadik negyedben csak Keszthelyi Rita tudott gólt lőni a jól védekező holland csapatnak, s mivel a záró negyedben sem változott a játék képe, a vendégek megszerezték mindhárom pontot.

A magyarok korábban 7-6-ra kikaptak Hollandiában, hazai medencében ugyanakkor az olimpiai ezüstérmes spanyolokat, valamint a Rióban harmadik oroszokat is legyőzték.

A csoportból az első három jut a nyolcas döntőbe, amelyet várhatóan Kínában rendeznek.

Női vízilabda világliga, európai selejtező, 4. forduló:

Magyarország-Hollandia 5-10 (1-2, 2-4, 1-2, 1-1)
Gól: Keszthelyi 3, Leimeter 2, ill. Catharine van der Sloot 3, Ilse Koolhaas 2, Marloes Nijhuis 2, Laura van der Graaf 1, Simone van der Kraats 1, Vivian Sevenich 1.

Oroszország-Spanyolország 7-9 (0-3, 4-3, 2-2, 1-1)

Az állás: 1. Spanyolország 9 pont, 2. Hollandia 6 pont (31-31), 3. Magyarország 6 pont (33-35), 4. Oroszország 3 pont

(MTI)