Magyar világnagyságok nagy szerelmei
Kovács Erzsi egykori kitűnő tancdalénekes szerelmét, Szűcs Sándor válogatott labdarúgót golyó általi halálra ítélték
A sztársportolók életét ugyanolyan érzelmek irányítják, mint a hétköznapi emberekét. Hajdan a tiltott kapcsolat akár az életükbe is kerülhetett. Mint Szűcs Sándornak, az Újpesti TE válogatott futballistájának, akinek a kedvese Kovács Erzsi volt, a negyvenes-ötvenes évek ünnepelt táncdalénekesnője.
eleti Ágnes már nem emlékszik a részletekre. Fotó: JochaPress.hu
Disszidálási kísérletük, elfogásuk, majd a labdarúgó kivégzése 1951-ben közismert tragikus történet. De szerencsére nem minden sportolói románc végződött halállal – legalábbis nem kötél vagy golyó általival.
Keleti Ágnes, minden idők legsikeresebb magyar sportolónője – öt arany-, három ezüst- és két olimpiai bronzérem nyertese –, aki a minap kapta meg Izrael állam legbecsesebb kitüntetését, az Izrael-díjat, és Kutas István, a Magyar Testnevelési és Sport Tanács elnökhelyettese, a magyar sport negyvenes-ötvenes évekbeli diktátora (sokak szerint ÁVH-s tiszt, bár ezt sohasem bizonyították be) évtizedeken keresztül őrlődött a reménytelen, a pártvezetés által tiltott szerelem darálójában.
Keleti Ágnes 96 éves, a legidősebb magyar olimpiai bajnok, s bár még mindig megcsinálja az állóspárgát, Kutasra már kevésbé emlékszik. „Kutas Pista? Klassz fiú volt, magas, csinos férfi. Hogy mikor ismerkedtünk meg? Én már semmire sem emlékszem, az a jó. Tudja, miért szerettem én sportolni? Mert csak azzal lehetett utazni, és én azt imádtam!” Háromnegyed órás beszélgetésünk során ennél sokkal többet nem tudok kiszedni belőle, még szerencse, hogy önéletrajzi könyvében (Egy olimpiai bajnok három élete) mindent megörökített az utókornak.
Tornász-válogatottunk Moszkvában vendégszerepelt 1949-ben; a hazatérés után Keleti Ágnes bement Kutas Istvánhoz, s elpanaszolta neki, milyen cudarul bántak velük odakint. Kutas válasz helyett magához ölelte az akkor 28 éves tornászt, és megcsókolta. „Ez volt életem második boldog pillanata!” – írja a könyvében Keleti, aki 1950-ben elvált első férjétől, Sárkány István tornásztól, de Kutassal csak titokban tudott találkozgatni. „Egyszer egy bázeli versenyről hozott nekem egy szép fehér gyöngy nyakláncot, amit ma is őrzök”, emlékezik Ágika.
„Szerelmes voltam a főnökbe, és azt hittem, ő is szeret. Egyszer megkérdeztem, miért csak titokban találkozunk, mire ő azt mondta, válófélben van, a Pártban nem néznék jó szemmel a találkozásainkat. Hittem neki.”
Jóval később kapott tőle egy kézzel írt levelet, amelyben azt írta, be kell fejezni a találkozásaikat, de később is el-eljárt Ágneshez. Viszonyuk akkor szűnt meg, amikor Kutasnak feleségül kellett vennie a titkárnőjét, mert az állapotos lett tőle. Ágnes ezt akkor tudta meg, amikor felszálltak a helsinki olimpiára tartó repülőgépre.
Keleti Ágnes a melbourne-i olimpia után – ahová Kutast nem engedték kimenni – Ausztráliában maradt, majd Izraelbe költözött, ahol másodszor is férjhez ment. Két fia született, Dániel és Rafael. Egyszer-egyszer hazalátogatott, ilyenkor találkozott Kutassal, aztán 2000 májusában végleg hazaköltözött. Amikor felhívta egykori csapattársát, Tass Olgát, Lemhényi Dezső feleségét (Lemhényi a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke), akkor tudta meg, hogy Kutas február elején meghalt. Felkereste elhanyagolt sírját a Kozma utcai temetőben, majd találkozott Kutas lányával, Zsuzsával. Bár ne tette volna! Zsuzsa elmesélte Ágnesnek, hogy apja harminc éven keresztül szeretőt tartott édesanyja mellett. Keleti Ágnest azonban „hivatalosan” sohasem akarta felvállalni…
Tényleg jóképű fiatalember volt Tichy Lajos. Fotó: honvedfc.hu
Lehoczky Zsuzsa, az ünnepelt operettdíva és Tichy Lajos, a nemzet bombázója – Albert Flórián mellett az ötvenes-hatvanas évek legnagyszerűbb centere – jó öt évtizeddel ezelőtt az ország legismertebb celebpárja volt, mielőtt még ez az unásig lejáratott fogalom létezett volna. Megismerkedésük történetét a ma is irigylésre méltóan aktív, a Budapesti Operettszínházban párhuzamosan hat szerepet játszó, Kossuth-díjas művésznő elevenítette fel:
„1962-ben én is tagja voltam a helsinki Világ Ifjúsági Találkozóra kiutazó magyar küldöttségnek. Szállodánk ötödik emeletén laktam, a lifttől a szobám felé menet el kellett haladnom a betegszoba mellett. Egyik este jöttem haza a napi programunkról, amikor a félig nyitott ajtón keresztül kiszólt valaki: Ki vagy? Légy szíves, gyere be! Egy ilyen szíves invitálásnak hogy is lehetett volna ellenállni. Odabent az ágyon egy férfi feküdt, azonnal tudtam, ki az, hiszen kevés ismertebb ember élt akkor Magyarországon: Tichy Lajos volt az, a Budapesti Honvéd válogatott centere, a híres bombázó, aki még oxforddal is akkora gólt tudott rúgni, hogy kiszakadt a háló.”
Családi társasjáték Tichyéknél a hetvenes években Krisztikével és Lehoczky Zsuzsával. Forrás: családi archívum
Tichy híresen jóképű férfi volt, de akkor meglehetősen rossz állapotban feküdt az ágyban, mint később kiderült, agyrázkódással. A Honvéddal játszottak kint a VIT-en, de úgy fejbe rúgták, hogy agyrázkódást szenvedett. „Ne haragudjon, nem pucolná meg nekem ezt a narancsot?” – érdeklődött a labdarúgó, s mivel egy beteg kérését nem lehetett visszautasítani, a Szegedről éppen akkoriban a Fővárosi Operettszínházba szerződő csinos, fiatal szubrett készségesen hámozni kezdte a mifelénk – de nem a finn fővárosban – akkor luxuscikknek számító déligyümölcsöt. „Beszélgetésbe elegyedtünk, én elmeséltem Lajosnak, hogy már az Operettben játszom, ő pedig, mintegy mellékesen, megjegyezte: Nemsokára megyünk haza, ha van kedve, hívjon fel. Történetesen volt kedvem hozzá, persze taktikusan kivártam pár napot, majd az osztrák–magyar után, amit a televízión néztem, s amelyet Lajos két góljával nyertünk meg 2-1-re, felhívtam. Az ürügy kézenfekvő volt, gratuláltam a két góljához. Ő elhívott vacsorázni, járni kezdtünk, elvált az első feleségétől, és 1966-ban összeházasodtunk.”
Nemsokára megszületett a házaspár kislánya, Krisztina, a lapok tele voltak az álompárral, de az álmok egyszer véget érnek: tízévi házasság után válással végződött a híres szerelem. „Lajos nehezen dolgozta fel, hogy változott a szereposztás: kezdetben ő volt a híres futballista, és pedig a kevéssé ismert színésznő, aztán szép lassan befejeződött a pályafutása, én viszont befutottam. Egy idő után tőlem kértek autogramot, nem tőle. Elváltunk, idővel mindketten új partnerre találtunk, de a kölcsönös szeretet Lajos haláláig, 1999-ig megmaradt közöttünk, még családilag is összejártunk. Egyszer eljött hozzám a kislányunkért, hogy afféle vasárnapi apukaként elvigye az állatkertbe. Végül az lett belőle, hogy hárman mentünk, mert Krisztike rám nézett a könnyes szemeivel: Én mindkettőtök kezét akarom fogni…”
Dr. Kotsis Attiláné. Fotó: MTK.hu
Dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella a magyar röplabdázás nagyasszonya. A valaha volt legsikeresebb magyar röplabdaedző, évtizedeken át szövetségi kapitány 1944-ben ismerte meg későbbi férjét, Kotsis Attilát, méghozzá egy bajorországi lágerben, ahová úgy kerültek, hogy mindketten a Vörös Hadsereg elől menekültek. „Attila hét évvel idősebb volt, jogi doktor, négy nyelven beszélő, komoly ember. Pátyolgatott engem, mesélt, én pedig, az alig tizenhat éves csitri lány automatikusan beleszerettem – idézi fel a romantikus történetet Gabriella.
– Aztán mindketten hazakerültünk Budapestre, és 1948-ban újból találkoztunk. Akkor már kölcsönös volt a szerelem, összeházasodtunk, de három hónap elteltével, alig értek véget a mézeshetek, Attilát elvitték a munkahelyéről azzal a koholt váddal, hogy a Magyar Biztosító falán talált horogkeresztet ő festette oda. Az ávósokat nem zavarta, hogy a horogkereszt kampója fordítva állt, még arra sem figyelt a provokátor, hogy helyesen rajzolja az ábrát…”
Kotsis Attilának annyi volt a bűne, hogy osztályidegen, az édesapja rendőrtisztként szolgált a háború előtt és alatt. „A dél-budai internálótáborba mentem őt látogatni, majd Kistarcsára, de egyszer csak két ávós fogadott az üres lágerben azzal, hogy felszámolták a telepet, ha tudni akarok valamit a férjemről, érdeklődjek a BM-ben. Ott nem is hallottak ilyen nevű emberről, egy idő után belenyugodtam, hogy meghalt.”
A fiatal „özvegy” – még csak húszéves volt – ekkor már atletizált, majd megtanult röplabdázni olyan sikerrel, hogy hamarosan bemutatkozott a válogatottban egy moszkvai vendégszereplés során. „Ott ismerkedtem meg Havasi Gyulával, az akkor ugyancsak a szovjet fővárosban szereplő férfiválogatott erősségével, aki azonnal udvarolni kezdett, de én még mindig Attilába voltam szerelmes annak ellenére, hogy azt hittem, már nem él.
Aztán elkezdték a kitelepítéseket a Hortobágyra, s mivel az én apám is rendőrtiszt volt a Horthy-időkben, előbb-utóbb rám került volna a sor. Ekkor Havasi felajánlotta, hogy elvesz. Ő Kárpátaljáról érkezett, orosz tolmács is volt, garantálta számomra a menedéket. Mindez 1952-ben történt, egy évre rá megszületett Laci fiunk” – folytatja a romantikus történetet Gabriella.
Igen ám, de közben meghalt Sztálin, kinyíltak a recski munkatábor kapui – ahol Kotsis doktor a költő Faludy György ágyszomszédja volt –, s mivel Gabriella tartotta a kapcsolatot Attila édesanyjával, ő is értesült az örömteli hírről.
„Pesten, a Rózsák terén találkoztunk, mondtam Attilának, van egy három hónapos fiam, ez egy kicsit bonyolítja a helyzetet. Úgy tűnt, nincs megoldás, de egyik nyáron Havasi elment nyaralni Lacikával, véletlenül összefutottam Attilával az utcán, s szép lassan újra összemelegedtünk. Elváltam Havasitól, aki rendes ember volt, kenyérre lehetett kenni, de én mindig is Attilába voltam szerelmes. Másodszor is hozzámentem 1971-ben. Tíz évig éltünk boldogan, aztán ő is meghalt, Havasi is, ráadásul ugyanabban a betegségben. Ma már tárgyilagosan beszélek a történtekről, de tudom, hogy életemnek egyetlen nagy szerelme volt: Attila…”
(magyaridok.hu / Ch. Gáll András)
