Magyar Zoltán: Gottwaldovtól vágytam az újabb és újabb sikerekre!
Magyar Zoltán eleganciája egyedülálló volt
A lólengés kétszeres olimpiai bajnokát bemutató írásunk első részében Magyar Zoltán családjáról, a kezdettől „borzalmas” edzésekről és legfőbb támogatóiról esett szó. Most majd egymást követik a győzelmek, az eredmények is. Az út nyomon követhető Montrealig és Moszkváig, majd egészen napjainkig.
– Az első, komolyabb siker 1970-ben született meg.
„A korábbi, hazai úttörő, majd serdülő bajnokságok után komoly lépcsőfokot jelentett az 1970-ben, Gottwaldovban kiharcolt aranyérem, ami a kitűnő szovjet tornászokkal szemben tényleg bravúrnak számított. Ez a siker már az én fantáziámat is megmozgatta. Ettől kezdve én is vágytam az újabb eredményekre. Nagy hajrával bekerültem az 1972-es olimpiai csapatba, s ettől kezdve nyolc éven keresztül kényszerpályán éltem. Mindenki elvárta ugyanis a győzelmeket, amelyek az 1973-as Európa-bajnoksággal kezdődtek, majd egy évvel később, Várnában már világbajnoki címnek örülhettem. Nagyon nehéz volt úgy készülni és versenyezni, hogy a legkisebb hibámmal is azonnal tele volt a sajtó.”
Ráérzett a győzelem ízére…
– Vigh László már Münchenben is elképzelhetőnek tartotta, hogy lólengésben első lesz.
„Ha a kötelezőt, vagy a szabadon választottat csak egy kicsit jobban megcsinálom, és bekerülök a döntőbe, ott már akár ez is megtörténhetett volna. Ám a kötelezőket későn kezdtem tanulni, a szabadon választottnál pedig a Magyar-vándor még nem volt benn a köztudatban. A legfőbb gondot pedig a rutinhiányom jelentette.”
– A müncheni élmények feltehetően tovább lendítették előre?
„Az új impulzusok tömege egyszerűen sokkolt engem. Különösen sokat jelentett, hogy egészen közelről láthattam az akkori legjobbakat, a japánokat, akiket előtte már magyarországi edzőtáborozásuk során is közelről figyelhettem. Mi titkolóztunk, ők mindent megmutattak. Az edzéseken végtelen céltudatosság jellemezte őket, hogy azután este akár whyskit is igyanak.”
Balczó András megszállottságát igyekezett átvenni
– Ország-világ láthatta, hogy az utolsó 200 métert Balczó Andrással futotta az olimpiai stadionban…
„Közben tele torokkal ordítottam, mert tudtam, hogy olimpiai bajnok lesz. A megszállottságát igyekeztem átvenni, a szorgalma nem annyira vonzott. Az edzéseim elvégzésében bizonyosan segített Bandi személyes ismerete. A tehetség mellett rengeteg munkára volt szükségem. Azért is, mert nem voltam egy születetten erős gyerek. Csak utólag mondom: megérte a naponkénti 6-8 órás küzdelmet. Vigh László nélkül soha nem lettem volna kétszeres olimpiai bajnok,”
– München, az olimpia, az ottani benyomások tehát megtették a hatásukat. Addigra már elkészült az új „csodaszer”, a Magyar-vándor is.
„Ez Vigh László kimeríthetetlen fantáziájának volt köszönhető, akinek agyát egy működő vulkánhoz tudnám hasonlítani. Abszolút újítást jelentett, hogy korábban senki nem ment haránt helyzetben végig a lovon, miként a két kápa közé sem merészkedtek le. Sokat jelentettek a lábtörlőkkel beiktatott átmeneti könnyítések, miként az ugyancsak Vigh által konstruált segédeszközök is. Ilyen utakon keresztül alakult ki a Magyar-vándor.”
Vigh László fantáziájának egyik szüleménye, a gomba
– Az olimpiai bemutatkozást követően Vigh László átmenetileg felmondott Önnek…
„Több szakemberrel is dolgoztam ebben az esztendőben, de a laza kapcsolat ellenére hiányzott Vigh hivatalos jelenléte az 1973-as Grenoble-ben volt Európa-bajnokságon, ahova civilben csak megérkezett. A pódiumon egyébként rendszeresen a kapitány, Bordán Dezső volt mellettem, ott az ő biztató szavai kellettek.”
– Vigh Lászlót egész pályafutása során rengetegen fúrták.
„Ez azzal a kiegészítéssel igaz, hogy a tanár úr semmiféle kompromisszumra nem volt hajlandó. Feltehetően erre a modorra is szükség volt az eredményeink eléréséhez.”
– Amelyek 1973-tól egészen 1980-ig folyamatosan meg is születtek. Lehet azt mondani, hogy ehhez egy ideális, Magyar-Vigh kettős kellett?
„A sok feszültség ellenére is azt kell mondanom, hogy mi egymásnak lettünk teremtve, hiszen kölcsönösen inspiráltuk egymást. Én az átlagnál jóval gyorsabban fejlődtem, ő pedig éjszakákon át törte a fejét az új elemeken. Grenoble, majd Várna után Montrealba már komoly esélyesként utazhattam. Annál is inkább, mivel a pontozóbírók egyre következetesebben megadták az extrákra adható +0,2 pontokat.”
– A montreali arany minden pozitívum mellett nem könnyen született meg.
„Túl nagy terhet raktak rám azzal, hogy szinte követelményként jelölték meg számomra a győzelmet. Ráadásul az első napokban több, remélt első helyről lemaradtak versenyzőink, így velem szemben tovább fokozódott a nyomás. Végül azonban az összes zavaró tényező ellenére is jól meg tudtam csinálni a gyakorlatomat.”
Montrealban, a dobogó legmagasabb fokán
– Az olimpiai bajnoki cím hozott enyhülést az edző-versenyző kapcsolatban?
„Jottányit sem, a mi életünk ugyanis – egy féléves időszakot leszámítva – egy folytonos párharc jegyében telt. Ez az idillinek mondható állapot a moszkvai olimpiát megelőző hat hónapban alakult ki. Ekkor ugyanis én is valóban minden áron nyerni akartam Moszkvában. Az előző évek viharai eddigre elültek. Mást ne mondjak, Montreal után a beígért lakást nem adták oda, ezért hónapokig sztrájkoltam, egyáltalán nem jártam edzésekre.”
– A szovjet olimpia előtti félév során viszont még túlzásokba is esett.
„Tízkilós súlyfelesleggel kezdtük meg ezt a periódust. Rendkívül keményen dolgoztam, miközben folyamatosan figyelnem kellett a testsúlyomat. Három hónappal a játékok kezdete előtt bejött egy sérülés és Vigh László legnagyobb döbbenetére nem álltam le és nem voltam hajlandó orvoshoz sem menni, mondván. „erre most már nincs időnk!” Annyira kerültem az étkezési kísértéseket, hogy Moszkvában olyan szobát kértem, ahonnan nem kell az étterem előtt elmennem, mert még a szagoktól is híztam volna. Súlyban is utolértem magamat, s mivel sikerült jól bemutatni a legerősebb anyagú gyakorlatomat, így egyértelmű lett az eredményhirdetés is. A dobogóról lelépve az első dolgom a tenyérvédőm darabokra vágása volt, nehogy valaki akár csak említést is tegyen egy esetleges folytatásról.”
– A befejezés tehát végleges és visszavonhatatlan volt. Mihez kezdett ezután?
„Már 1979-ben megszereztem a szakedzői diplomát, de közben rájöttem, hogy nem leszek edző. Viszont egy állatorvos barátom, Georgievics Miklós mindinkább megfertőzött a természet szeretetével. Együtt horgásztunk, vadásztunk, vele mentem az állatorvosi körútjaira is. Innen már csak egy lépésre volt, hogy elhatározzam: állatorvos szeretnék lenni. Mivel már volt egy diplomám, így beülhettem az elsőévesek közé. Kétéves, nagyon kemény tanulási időszakot követően sikerült felzárkóznom a középmezőnyhöz. 1985-ben végeztem, néhány hónappal később pedig lehetőséget kaptam Pestszentlőrincen egy önálló prakszis vezetésére. 2005-ig ott dolgoztam, akkor éreztem elérkezettnek az időt ahhoz, hogy visszatérjek a tornasportba, a szövetségbe.”
– Ahol hat évig jobbára csak vegetált.
„2011-ig alelnök voltam, abban a minőségemben nem volt lehetőségem az igazán érdemi munkára. Előbb bekerültem a MOB elnökségébe, majd 2011-ben megválasztottak a szövetség elnökévé, Borkai Zsolt pedig felkért: legyek az olimpiai sportágakért felelős alelnök a MOB-ban.”
– Immár öt éve elnök, módja is van rá, hogy az előrelépést szolgáló gondolatait megvalósítsa.
„A szövetség élén sokszorosan több a tennivalóm. Elsősorban azért, mert a munkákat nem adom ki „bedolgozóknak”, én akarom azokat végigvinni. Élvezem ezt a tevékenységet, a kedvemet pedig természetesen befolyásolják a legjobbak eredményei is. Sajnálatos, hogy Berki Krisztián lemaradt a riói olimpiáról. Annak viszont kimondottan örülök, hogy négy olyan tornászunk is van, akik képesek voltak teljesíteni az olimpiai kvalifikációs szintet. Közülük bármelyik kettő vesz majd részt a versenyeken, nagyon bízom a sikeres szereplésükben.”
(MOB.hu / Jocha Károly)
