Makra Noémi minden szeren az első helyen

Shares

torna_Makra Noémi, MTSZ

Makra Noémi parádézott a tornászok Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyén, ahol megnyerte az egyéni összetettet, és valamennyi szeren az első helyen jutott fináléba.

A XX. Matolay Emlékversenyen 11 ország közel 100 tornásza indult, szombaton az egyéni összetettet és a csapatversenyt rendezték három korosztályban, serdülőben, ifiben és felnőttben.

torna_Makra Noémi, arcA békéscsabai bajnoknő a teltházas Tornacsarnokban kiváló gyakorlatokat mutatott be, amikor a szerekhez lépett, szinte megállt a levegő, mindenki a Világkupa-győztest figyelte. Talajon, felemáskorláton és ugrásban is remekelt, gerendagyakorlata is jó volt, ő azonban nem volt teljesen megelégedve vele, mert szerinte sokat billegett. Makra fölényesen, 57.200 ponttal nyerte meg az egyéni összetettet, és valamennyi szeren első helyen jutott döntőbe. Az ifi korosztályban is magyar győzelem született, a szombathelyi Dévai Boglárka 50.225 ponttal lett első.

A serdülőknél a Postás versenyzője, Bácskay Csenge tudott beférkőzni két orosz tornász közé, így 47.150 ponttal második lett.

A csapatversenyben a hagyományok szerint egy serdülő, egy ifi és egy felnőtt eredményét vették figyelembe, így Dánia csapata lett a legjobb. Külön érdekesség, hogy itt edzősködik a korábbi magyar válogatott tornász, Gombás Laura, aki most bíróként vett részt a Matolayn. Második lett a Postás SE, harmadik pedig a Dunaferr SE csapata.

Ez a viadal a női felnőtt szuper csapatbajnokság első fordulója is volt egyben, a TC Békéscsaba együttese áll az első helyen a Postás SE és a Delfin SI SE előtt. Böczögő Dorina és Csillag Tünde végül kisebb sérülés miatt nem indult a versenyen, de a jövő heti szer Ob-n már szerepelnek.

Folytatás vasárnap 10.30 órától a Tornacsarnokban a szerenkénti finálékkal mind a három korosztályban.

Makra Noémi:
Elégedett vagyok a mai nappal, örülök, mert felemáskorláton és ugrásban is sikerült bemutatnom azokat az új elemeket, amelyeket a cottbusi Világkupán adtam elő először versenyen. A talaj is jól sikerült, mind a három soromba jól beleálltam. A gerendára is jó pontot kaptam, de nekem nem tetszett, sokat billegtem és két kötésem sem volt meg, de a leugrás jól sikerült. Mióta Világkupát nyertem, egy kicsit jobban izgulok a gerenda előtt, hiszen mégicsak illene jó gyakit bemutatnom. Jól esett a közönség bíztatása, és azt is láttam, mennyire figyel minden tornász a többi szeren is.

Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök:
torna_Magyar Zoltán2014_JPNagy öröm, hogy idén is megrendezhettük ezt a viadalt, hiszen a serdülő korosztály számára nagyon fontos, hogy egyszerre versenyezhet a felnőttekkel. Makra kiemelkedett a mezőnyből, ez is örömmel tölt el, mint ahogy az is, hogy ilyen sok néző volt, és hogy kitartottak egész nap, hiszen hosszú és fontos verseny volt.

Eredmények:

Egyéni összetett, felnőtt: 1. Makra Noémi (TC Békéscsaba) 57.200 pont, 2. Tamara Mrdjenovics Vojvodina (szerb) 50.600, 3. Ana Derek (horvát) 48.175

Egyéni összetett , ifi: 1. Dévai Boglárka (Delfin SI SE) 50.225, 2. Jakab Noémi (KSI SE) 49.050, 3. Feldon Tzuf (izraeli) 48.950

Egyéni összetett, serdülő: 1. Klimenko Kseniia (orosz) 48.825, 2. Bácskay Csenge (Postás SE) 47.150,3. Stukova Arina (orosz) és Schermann Bianaka (Postás SE) 46.925

Csapatverseny: 1. Dánia ( Mette Hulgaard, Csányi Julianna, Cameille Lund Rasmussen) 137.775, 2. Postás SE ( Alexandra Rajcic, Balogh Patrícia, Bácskay Csenge) 137.375, 3. Dunaferr SE ( Horváth Enikő, Miklós Dorina, Morkovics Mirtill) 114.425

Női felnőtt szuper CSB 1. forduló:
1. TC Békéscsaba ( Makra Noémi, Szujó Dorka, Katona Barbara, Szabó Mónika, Kindli Kitti) 187.200, 2. Postás SE 186.325, 3. Delfin SI SE 182.850

(Forrás: torna szövetség, fotók: MTSZ, JochaPress.hu)