Makra Noémi négy szeren is kiváló formában várja az Eb-t!

Shares

torna_Makra Noémi, gerenda

Már Szófiában készül a csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságra a Makra Noémi (képünkön), Böczögő Dorina, Csillag Tünde, Romhányi Eszter és Tóth Boglárka összeállítású magyar női tornász válogatott.

A felnőttek számára csütörtökön kezdődik a kontinensviadal, a magyar csapat a 3. csoportban lép a szerekhez. Mivel ez a kontinensvaiadal csapat Eb, így a legjobb nyolc együttes kerül be a szombati csapatddöntőbe, illetve szerenként a legjobb 8 tornász, országonként kettő a vasárnapi szerenkénti finálékba.

Draskóczi Imre szövetségi kapitány helyszíni tájékoztatása szerint a felnőtt válogatott már túl van egy edzésen, Makra Noémi mind a négy szeren kiválóan teljesített és a többiek is jól edzettek. A körülmények jók, a szálloda kiváló.

A felnőtt Eb-vel egyidőben rendezik a juniorok versenyét is, itt Dévai Boglárka, Kovács Zsófia, Csányi Julianna, Székely Dóra és Honti Kitti képviseli a magyar színeket. A juniorok is a csapatdöntőbe és az egyéni szerenkénti finálékba kerülhetnek, de náluk a selejtező napja külön téttel bír, hiszen Kovács Zsófinak és Honti Kittinek itt lehet
esélye kvalifikálódni a nyári ifjúsági olimpiára.

Jól szerepelt a pódiumedzésen a Dévai Boglárka, Kovács Zsófia, Csányi Julianna, Székely Dóra és Honti Kitti alkotta junior válogatott a tornászok szófiai junior Európa-bajnokságán. Draskóczi Imre szövetségi kapitány tájékoztatása szerint Honti, Dévai és Kovács kiemelkedett, így mindannyian biztos indulók mind a négy szeren.

Mint ismeretes, a szerdai selejtező Honti Kitti és Dévai Boglárka számára külön téttel bír, hiszen itt lehet kvalifikálódni a nyári ifjúsági olimpiára. Az 1999-ben született korosztály versenghet a kvótákért, Európából az egyéni összetett alapján a legjobb 19 tornász kvalifikálódhat, de országonként csak egy versenyző. Ráadásul egy másik mutatónak is meg kell felelni, ha valaki bekerült a legjobb 19-be, akkor a levonási érték nem lehet kevesebb, mint átlagosan 75 pont szerenként. A kvóta egyébként nem név szerinti, hanem országra szól.

torna_Draskóczy Imre_JPPDraskóczi Imre, szövetségi kapitány:
„Úgy érzem, kezd összeállni a felnőtt csapat, mindenki jó formát mutat. Nagy halálnak hívjuk ezt az Eb-t, hiszen az 5-ből három versenyző mutathatja be gyakorlatát szerenként, és mind a három eredménye számít. A csapatot a 10. hely környékére várom, Makra Noémi pedig remélem, minél több szeren ott lesz a szerenkénti fináléban.”

Program:
május 12. hétfő  magyarok: 10.00 pódiumedzés junior
május 13. kedd magyarok: 15.20 pódiumedzés felnőtt
május 14. szerda magyarok: 10.00 junior selejtező
május 15. csütörtök magyarok: 15.20 selejtező felnőtt
május 16. péntek 15.00 junior csapatfinálé
május 17. szombat 15.00 felnőtt csapatfinálé
május 18. vasárnap 9.30 junior szerenkénti finálék, 14.00 felnőtt
szerenkénti finálék
május 19. hétfő hazaérkezés 19.40 Liszt Ferenc repülőtér