Már javában készülnek a jövő úszóbajnokai!

Shares

úszás140224_a jövő bajnokai_egyik fele

Negyedéve indult el a Jövő Bajnokai úszóprogram, melynek keretében a kiválasztott utánpótlás-korosztályok legjobbjai hét régióban, szervezett körülmények között készülnek, s közülük kerülhetnek ki a Budapesten esedékes 2017-es junior és a 2021-es felnőtt világbajnokság magyar indulói.

Negyedéve indult el a Jövő Bajnokai úszóprogram, melynek keretében a kiválasztott utánpótlás-korosztályok legjobbjai hét régióban, szervezett körülmények között készülnek, s közülük kerülhetnek ki a Budapesten esedékes 2017-es junior és a 2021-es felnőtt világbajnokság magyar indulói.

úszás140224_Simicskó István

A sokszáz gyereket érintő program tapasztalatait hétfőn sajtótájékoztatón vonták meg, ahol Simicskó István megerősítette: a magyar kormány 2020-ig mintegy 14 milliárd forinttal támogatja az úszósportot. A sportért és ifjúságért felelős államtitkár hozzátette: az elkövetkezendő időszak célja az is, hogy minden járásban legyen uszoda, s épülnek tan- és versenymedencék országszerte.

Hirdetés

úszás140224_Gyárfás, Kósa, SzabóB, SzabóT

Kósa Lajos (balról második) a 2021-es vb szervezőbizottságának elnökeként kitért rá, hogy a vb-vel kapcsolatos szervezési munka érdemben a parlamenti választások után, kora nyártól indulhat. Hozzáfűzte: a maga részéről biztos benne, hogy a Dagály strand tőszomszédságában felépülő, a világ egyik legjobbnak és legszebbnek ígérkező úszókomplexumában magyar világbajnokokat is fognak köszönteni. Kitért rá, hogy az új és a már meglévő uszodákat egységes egészként, együtt kell kezelni úgy, hogy mindennapi használatban legyenek, s ne csak az úszók, hanem az utca embere is használhassa a létesítményeket.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára úgy fogalmazott, hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) fantasztikus fejlesztési programmal rukkolt elő. Az utánpótlás mellett annak fontosságáról is beszélt, hogy meg legyenek becsülve az itthon dolgozó edzők is. Kiemelte, a MÚSZ úttörő szerepet játszik azzal, hogy külföldről is haza tudott hozni szakembert, jelesül  az utánpótlás szakmai munkáját irányító Törös Károlyt Dél-Afrikából.

úszás140224_DeutschT_KissL

 

 

 

       Deutsch Tamás és Kiss László

Hirdetés

Kiss László szövetségi kapitány annak a véleményének adott hangot, hogy ha a következő években is folytatódik a kormányzati segítség, a sportág óriásit nyer, a akár megnégyszereződhet az úszók száma.

Deutsch Tamás klubelnöki minőségében bejelentette, hogy az MTK – több évtizednyi szünet után – újra megalakította úszószakosztályát.

(Forrás: MTI, fotók: JochaPress.hu)