Maratonfutó művészek találkája a Vígszínházban

Shares

Futás_művészekA Vígszinházban megrendezett találkozón Kocsis Árpád a Budapest Sportiroda versenyigazgatója megnyitójában elmondta, hogy az októberi esemény minden korábbi  rekordot megdöntött, több mint 21000 nevezés érkezett  65 országból és 800 magyarországi településről, a váltók száma 1200 volt, köztük a színészek csapatai. A 28. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál „Fut a színház” programjában már 22 színházi csapat indult, amit a verseny szervezői sikerként értékelnek, hiszen az elmúlt évben 13 csapat versenyzett ebben a kategóriában.

Az ünnepélyes díjkiosztón szinte hiánytalanul megjelent minden csapat a Vígszínházban. A házigazda, Eszenyi Enikő adta át a kupákat a férfi váltók tagjainak, köztük az első helyezett Vígszínház stafétájának (Molnár Áron, Hamp Gábor, Józan László, Géczi Zoltán).

‘Nagyon büszkék vagyunk rájuk, hiszen az abszolút sorrendben is óriási a 31. helyük a versenyen indult 1200 staféta között. A próbák és előadások közötti időben jártak az edzéseikre, le a kalappal előttük. Fiatalos, sportos és egészséges társulat a miénk, ezt üzeni a sikerük” – tette hozzá az igazgatónő.

A váltók tagjai sorában sokak mellett ott futott a Kossuth-díjas Udvaros Dorottya, Szabó Győző, Tóth Auguszta, Deutsch Anita és Puskás Tamás is. A teljes, 42195 méteres távot életében először futotta le Csőre Gábor (Vígszínház), Zöld Csaba, (József Attila Színház), Megyes Melinda (Kolibri Színház), hetedszer Bérczes László (Kaposvári Csiky Gergely Színház), tizenharmadszor Rikker Mária (Operett Színház).

Köztük a legjobb időt Csőre Gábor érte el (3:36.13). ‘Fantasztikus hangulatú esemény a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál. Igazi ünnepe a városnak, a lelkek mind ünneplőbe öltöznek, jókedvről és egymás feltétlen tiszteletéről szól ez a nap,minden olyan, mint amilyennek Magyarországnak- szerintem –  minden nap ki kellene néznie. Jövőre is rajthoz szeretnék állni és akkor remélem Pindroch Csaba barátomat kísérem majd, akinek jelképesen már most átadnám a stafétabotot, hiszem jövőre lesz 42 éves és a mellé 42 km  dukál’ -mondta Csőre Gábor, aki a sikeresen teljesített maratonnal ajándékozta meg magát a 42. születésnapjára.

A rendezvényen megjelent dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár (EMMI) is  és beszédében megosztotta a futással kapcsolatos saját  Maraton Fesztiválos élményeit is. Kiemelte, hogy ma már a társadalomnak nincs olyan rétege, amelyik ne ismerte volna fel a mozgás fontosságát, mint az egészségmegőrzés kulcsát. Ezt a tényt igazolja a színpadok világának közössége és a futásuk, a „Fut a színház” gondolata egyben üzenet is, bármilyen szintű és bármennyi elfoglaltsága is legyen valakinek, a rendszeres testmozgást nem nélkülözheti.

A rendező Budapest Sportiroda (BSI) a színházi csapatok jótékonysági nevezési díjait a Bajor Gizi Színészmúzeum számára ajánlotta fel. Az  összegyűlt 300.000 Ft-os összeget Máth István BSI ügyvezető  adta át Somogyi Zsolt gyűjteményvezetőnek.

(Forrás: BSI)