Marco Rossi válthatja László Csabát?

Shares

Marco Rossi_sport365Elképzelhető, hogy a 16 meccses veretlenségi sorozat ellenére is edzőváltás lesz a DAC futballcsapatának az élén.

László Csaba vezetőedző szerződése az idény végével lejárt a dunaszerdahelyieknél, ám a tréner többször jelezte, szívesen folytatná a megkezdett munkát. A székely szakemberrel a DAC mindössze háromszor kapott ki, mindháromszor idegenben, sorozatban 16 meccsen pedig veretlen maradt.

A dunaszerdahelyiek az utolsó fordulóban, Rózsahegyen elszenvedett vereségükkel végül lecsúsztak a 7. helyre, de ez nagyrészt a rossz szezonkezdet miatt történt így, a stadionfelújítás alatt ugyanis szenci ideiglenes otthonában csak botladozott az együttes. Akkor senki sem hitte, hogy a sárga-kékeknek az utolsó előtti fordulóig reális esélyük lesz az Európa Liga-selejtezőt érő negyedik hely megszerzésére.

Ha azonban igazak a Nemzeti Sport értesülései, akkor a sikeres tavasz ellenére is edzőváltásra kerülhet sor a DAC-nál. A magyar sportnapilap úgy tudja, a bajnok Honvéd olasz vezetőedzője, Marco Rossi, aki a bajnoki cím elhódítása után lemondott („A csúcson kell abbahagyni” – indokolta lépését a könnyeivel küszködve), Debrecenben vagy Dunaszerdahelyen folytathatja.

A hírről az Új Szó megkérdezte Világi Oszkár klubtulajdonost is. „Minden edzőváltással kapcsolatos információt a klub szokott kommunikálni, nem a Nemzeti Sport” – reagált megkeresésünkre a DAC tulajdonosa.

foci_László Csaba, 440

László Csaba (fotó: JochaPress) a pletykákkal kapcsolatban csak annyit mondott lapunknak: „Amíg valakinek nincs aláírt szerződése, addig mindenféle hírek felröppennek vele kapcsolatban, rólam is írtak már mindenfélét. Nem foglalkozom ezekkel a hírekkel, várom a dunaszerdahelyi klubvezetés jelentkezését, hogy beszéljünk a jövőről.”

Forrás: ujszo.com