Märcz Tamás új játékosokat próbál ki

Shares

Új játékosokat próbál ki szezonbeli első keretedzésén Märcz Tamás, a világbajnoki ezüstérmes férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Vogel Soma. Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

„Elsősorban olyan játékosokat hívtam meg, akikkel még nem dolgoztam együtt, akikben hosszú távon látok potenciált. A keretedzést mindenképpen a világliga-mérkőzések előtt akartam megejteni, ezért az októberi dátum” – idézte a magyar szövetség honlapja a szakembert, aki 14 pólós október 24-én kezdi meg a közös munkát, s a két nap alatt a BVSC-vel és a Ferencvárossal is lesz majd kétkapus edzés. Mivel azon a héten Bajnokok Ligája-mérkőzéseket játszanak, a kapitány a Szolnokból, az Egerből és az OSC-ből nem hívott be senkit.

„Fontosnak tartom, hogy legyen némi tapasztalatom ezekről a játékosokról a későbbi keretkijelölés előtt. Három olyan játékos található a most megnevezettek között, akiket már jól ismerek: Vogel Soma volt már keretedzésen, Kovács Péter és Német Toni pedig ott voltak velem az Universiade-n. Utóbbi két center meghívása mindenképpen indokolt, hogy az edzőmeccseken tudjuk gyakorolni” – tette hozzá Märcz Tamás, aki még mindenképpen a világliga rajta előtt szerette volna megtartani a keretedzés.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Csoma Kristóf (PannErgy-Miskolci VC), Vogel Soma (FTC-PQS Waterpolo)
Mezőnyjátékosok: Burián Gergely (VasasPlaket), Kovács Péter (MKB-Euroleasing-BVSC), Lajkó Márton (PVSK Mecsek-Füszért), Nagy Ádám (PannErgy-Miskolci VC), Nagy Márton (Metalcom-Szentes), Német Toni (FTC-PQS Waterpolo), Kiss Bálint (RacioNet-Honvéd), Pellei Frank (Metalcom-Szentes), Sántavy Máté (Kaposvári VK), Vadovics Viktor (PannErgy-Miskolci VC), Várnai Kristóf (MKB-Euroleasing-BVSC), Vogel Simon (UVSE)

(MTI)