Mark Spitz egy év késéssel érkezik Budapestre

Shares

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) immár évek óta megrendezi a Nemzeti Színházban azt a gálaműsort, amelynek keretében az Év Sportolója díjakat kiosztják az előzetes szavazás győzteseinek. A gála sztárvendége ez alkalommal a kilencszeres olimpiai bajnok (1968, 1972) amerikai úszó, Mark Spitz lesz, akinek apai dédapja egykor Magyarországról vándorolt ki Amerikába.

Mark Spitz a müncheni olimpián (fotó: Farkas József)

Spitz meghívásának ötlete az MSÚSZ egyik alelnökének, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség magyar vb-tagjának, dr. Csisztu Zsuzsának a nevéhez kötődik. Vele beszélgetett a jochapress.

– Mi mindennek kellett történnie, amíg az ötletből megvalósulás lett?

A gondolat már az előző évi gála tervezésekor felmerült, de akkor valamiért végül nem ő érkezett, hanem Carl Lewis, a  nyolcszoos olimpiai bajnok atléta. Viszont Spitz nevét ismételten felvetettem, s miután nem könnyen, de ismételten sikerült felvenni vele a kapcsolatot, így megindult a szervezkedés.

– Ki segítette a nyomra vezetésben?

Régi barátnőm, Donna de Varona, aki az 1964-es, tokiói olimpián úszásban két aranyérmet is szerzett, s aki évtizedek óta újságíróként dolgozik. Mark Spitz még 2018-ban, az előtárgyalások során nagyon megértő volt és nem sérelmezte, hogy akkor valamilyen okból Carl Lewis-zal végül előbb sikerült eljutni a megállapodásig. Természetesen nagyon örülök az ő érkezésének, aki a csütörtöki fellépését követően, január 17-én, pénteken 15 órakor a Testnevelési Egyetemen előadást tart, amelyen a részvétel ingyenes. A Magyar Edzők Társasága előzetes regisztrációt követően minden edzőt szívesen lát. Jelentkezés a magyaredzo.hu  oldalon. Remélem, hogy az ott elhangzottakat sok magyar edző tudja majd hasznosítani a mindennapi munkája során.

Csisztu Zsuzsa azt is elmondta, hogy mint egykori olimpikon tornász, mindmáig kiemelten figyeli a magyar női tornasport helyzetét. Nagyon bízik benne, hogy az idei ötkarikás játékokon a magyar tornasport legjobbjai kirukkolnak majd egy-két, kiemelkedő eredménnyel.

 

(jochapress / Jocha Károly)