Markovits Márta világbajnok: A három unokámé az elsőbbség!

Shares

 

Markovits Márta, 440, Laci, Storcz Botond

Fiával, Markovits Lászlóval. Mögöttük Storcz Botond (Fotó: jochapress.hu)

Nyakunkon a következő, hazai rendezésű világverseny: december 7-én kezdetét veszi a női kézilabdázók Európa-bajnoksága, amely magyar-horvát közös rendezésben kerül lebonyolításra. A jochapress.hu szeret emlékezni és emlékeztetni a sportág korábbi nagy sikereire. Ezért keres fel minél többeket a sportág eddigi egyetlen világbajnoki címét 1965-ben kiharcolt magyar női válogatott még élő tagjai közül. Markovits Kálmánné Balogh Márta (71) is az együttes legfiatalabbjai közé tartozik. Vele az egyik este késői óráján tudtam beszélgetni.

„Engem valóban nem könnyű elérni, mert alapvetően egy örökmozgó valaki vagyok, aki ráadásul egy rengeteg munkát igénylő költözésben is benne vagyok” – vallotta be a szerencsére tényleg kitűnő szellemi és fizikai állapotban lévő világbajnoknő. „Rengeteg programom, tennivalóm van, de a fontossági sorrendben a három unokámé az elsőség.”

Hirdetés

– Ezért is maradt este kilenc utánra a mi beszélgetésünk, amelynek során természetesen a kezdetről is szó esett.

„Kispesten, a Kossuth Lajos utcai általánosban tanultam, ahol nyolcadikosként figyeltek fel rám először a kidobós játékban. A Zrínyi Ilona Leány Gimnáziumban hamar kiválasztottak és a Kerepesi úti benzinkút helyén volt BRSC ifjúsági csapatába hívtak. A néhai Vézer Erika kapusként rendkívül jól indított, így az én futógyorsaságom igen gyakran érvényesült. Tizenöt évesen beválogattak az ifjúsági válogatottba, az 1961-ben volt érettségim idején pedig már Török Bódognál is a bő keret tagja lehettem. Az 1962-es világbajnokságon 19 évesen én is játszhattam – ott még csak ötödikek lettünk.”

– Akikkel egykori csapattársnői   közül beszéltem, kivétel nélkül felsőfokon méltatták az egyetlen magyar kézilabdás világbajnoki cím szellemi atyját, Török Bódogot. Nincs ebben a dicséret özönben esetleg egy kis túlzás?

„Még nem olvastam ezeket az írásokat, de talán jobb is, hiszen így mindenféle befolyásoltság nélkül tudom mondani, amit bárhol és bármikor elmondtam az elmúlt, majd fél évszázad során. Bogyi bácsi ugyanis egy emberileg támadhatatlan valaki volt, aki mindig és mindenkivel szemben úriemberként viselkedett. Ezért is tiszteltem, szerettem és fenntartás nélkül el is fogadtam őt, aki szakmailag is magas szinten vezette a munkát úgy, hogy közben kiváló közösséget formált belőlünk. Ő rendkívül következetesen válogatott. Olyan játékost még véletlenül sem hívott be a keretbe – bármilyen tehetséges is volt esetleg az illető – aki előre is érzékelhetően nem tudott volna beilleszkedni a közösségbe.”

– Ennek a több szálon futó igényességnek azután meg is lett az eredménye…

„Akkor könnyebb volt jó közösséget alakítani! Az edzések vagy a meccs után mi még legtöbbször együtt maradtunk, akár órákon keresztül is, majd villamossal vagy autóbusszal mentünk haza. Mi tényleg jó barátnők is voltunk, akik mindig a maximumra törekedtünk, s akár meg is szakadtunk egymásért. Nem éltünk vissza azzal, hogy Bogyi bácsi úgy bánt belünk, akár a hercegnőkkel. Ő soha nem kiabált – ha valaki, ő tényleg többet érdemelt volna már életében is.”

– A világbajnoki címet minek köszönhették?

„A játék lényege akkor is az volt, mint ma, csak mára felgyorsultak a dolgok. Az igazság az, hogy minden poszton nemzetközi szintű játékosaink voltak, az együttesnek volt karaktere és ehhez jött a hihetetlen küzdeni tudás.”

– Legszebb játékos éveiben az akkor rangelső magyar klubban, a Budapesti Spartacusban szerepelt, ám a legvégére a Vasasban kötött ki. Miért?

Csenki Györgyné, 440

„1961-től egészen 1969-ig Európa egyik legjobb csapata volt a szövetkezetieké. Edzőnk, Nádori Pál sokáig nagyon jól dolgozott, ám 1968-ban kitört rajta egy fiatalítási kényszer. Akkor 25 évesen már engem is öregnek minősített, így Guricsné Pásztor Erzsikével és Csenkiné Varga Zsuzsannával hármasban átigazoltunk Angyalföldre.”

– Ahol Ön mindössze néhány hónapot töltött…

„Igen, mert férjemet 1969 nyarán Mexikóvárosba hívták, ahol a válogatottal komoly sikereket elérve, egészen 1976-ig dolgozhatott. Közben megszületett a fiunk, Laci, aki jelenleg is a Vasas SC sportköri elnökeként dolgozik.”

– Később hét évet tölthettek Barcelonában, majd egy újabb két esztendős mexikói munkalehetőséggel fejeződött be a kalandozások kora.

„1993 óta itthon éltünk., én ismét tanítottam a Krisztina téri általános iskolában, ahonnan 2006-ban mentem nyugdíjba.  Szeretett férjem öt év előtti távozásával alapvetően megváltozott a helyzetem. Igyekeztem új társaságot kialakítani magamnak, ezért például beiratkoztam a Bridzs Akadémiára is. Mellette rendszeresen teniszem, plusz a már fentebb említett elfoglaltságaimat is beszámítva, érthetően állandó időzavarban vagyok.”

– Fia tizenhat évesen felnőtt magyar teniszbajnok volt, a folytatás viszont elmaradt.

„Akkor mi elkövettünk egy elég nagy hibát – szerencsésebb döntések esetén valószínűleg sokkal többre is vihette volna Laci a teniszben. Így sincs gond, hiszen az amerikai egyetem lehetőségét végül is ezen keresztül érdemelte ki, a munkáját pedig nagyon-nagyon szívesen végzi és hozzá boldog családapa is. Mi kellene még mindehhez?”

– Szinte karnyújtásnyira van a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság. Hogyan várja ezt a kiemelt sporteseményt?

„A válogatott találkozókat – meghívás hiányában – a tévén nézem, de így is látnom kell, hogy az együttes nagyon jó, megvannak a megfelelő játékosok az egyes posztokon. Tehát adottnak érzem a jó eredmény elérésének lehetőségét.”