Maros Magda: Végtelenül szerettem és tiszteltem Mendelényiné Ágoston Juditot!

Maros MagdaA moszkvai olimpia (1980) női tőr egyéni vívóversenyének ezüstérmesét, a Svédország között ingázó Maros Magdát éppen itthon érte Mendelényiné Ágoston Judit váratlan halálának szomorú híre. A BVSC egykori kiválósága megkülönböztetett tisztelettel emlékezett a tokiói (1964) olimpián aranyérmet nyert magyar női tőrválogatott egyik tagjára.

– Egész életemben kivételes hálát éreztem Mendelényiné Ágoston Judit iránt, hiszen gyakorlatilag neki köszönhetem, hogy jó vívó lett belőlem – így Maros Magda. – A női tőrválogatott tokiói olimpiai sikerét követően ugyanis az akkor már testnevelő tanárként dolgozó Jutka vívótanfolyamot hirdetett a Pesterzsébeti „Csili” Művelődési Házban. Erre a plakátokon meghirdetett lehetőségre jelentkeztem többedmagammal én is. Sok évvel később Sákovicsné Dömölky Lídia és mások is elmesélték, hogy Judit milyen örömmel újságolta el klubjában, a BVSC-ben, hogy egy nagy tehetséget talált a kezdők között! És azt is figyelmükbe ajánlotta, hogy jegyezzék meg a nevemet.

 

– Hogyan teljesült be ez a meglátás?

– Egy évig iskoláztunk együtt a Csiliben, majd felfedezőm engem vitt – egyetlenként – magával abból a csoportból a vasutasok világhírű szakosztályába. Ott Nagy Árpád mester kezei alatt rohamosan fejlődtem és a hetvenes évek elején már a válogatottságért csatázhattam. Az első lehetőséget 1973-ban kaptam meg, amikor a női tőrválogatott tagjaként ezüstérmes csapatban szerepelhettem. Egyéniben a legjobb eredményem a moszkvai olimpiai ezüstérem, mellette két olimpiai bronzérmet, négy világbajnoki ezüstérmet és egy Vb-bronzot is a magaménak mondhatok.

– 1980-ban az Év női sportolójává választották…

– 1982-ben csapatvilágbajnoki ezüsttel búcsúztam a válogatottbeli szereplésemtől. Házasságom révén – férjem, Csillag István egyetemi professzor Stockholmban – 1986 óta élek Svédországban, de gyakran jövök haza, ahol legjobban „őshazámban”, a XX. kerületben érzem magamat. Mendelényiné Ágoston Judit váratlan halálhíre valóban sokkolt, hiszen az ő kiválasztása az egész életemet alapvetően befolyásolta. Mindig is tiszteltem és szerettem őt, akinek végső búcsúztatására – ha egy módom lesz rá – megint hazarepülök.

This entry was posted in Blog and tagged , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.