Márton Anita aranyérmes

Shares

Márton Anita megvédte címét női súlylökésben a belgrádi fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon pénteken.

Az olimpiai bronzérmes Márton Anita bosszúsan zárta a délelőtti selejtezőt, mivel nagy esélyesként csak harmadikra dobta túl a döntőt érő szintet

A kora esti döntőben azonban már az elején sem óvatoskodott, első dobóként lépett a körbe, s 18,67 méteres nyitásával megadta a verseny alaphangját, egyértelművé téve az aranyérmes kilétét.

Innen a 28 éves magyar klasszis tulajdonképpen már csak magával és a tavalyi fedett vb-n ezüstöt érő 19,33 méteres országos csúcsával versenyzett. Másodikra 18,96-ig, harmadikra pedig 19,24-ig repítette a súlygolyót. Ez utóbbival a világranglista élére ugrott.

[Customads id=646335]

A negyedik sorozata nem sikerült, ötödikre pedig 18,46-ot ért el, az utolsó kísérletét pedig már bajnokként tehette meg. Márton Anita hatodikra ismét megcsillogtatta kivételes koncentrációs képességét, s már teljesen tét nélkül, 19,28 méterre javított. Fölényéről mindent elmond, hogy valamennyi érvényes eredményével nyert volna, a második bolgár Radoszlava Mavrogyijeva 92 centivel maradt el tőle.

A döntő után az M4 Sportnak Márton Anita elmondta: sajnálja, hogy az országos csúcstól elmaradt, de nagyon boldog, hogy sikerült megvédenie az Európa-bajnoki címét. „A selejtezőben nem teljesítettem jól, de délutánra sikerült összerakni magam fejben, és jó sorozatot löktem. A döntőkben mindig sokkal nyugodtabb vagyok. Az első lökésem jól sikerült, ez nagy erőt adott. Itt voltak a szüleim, valamint a párom is, nagyon jó érzés volt előttük versenyezni” – tette hozzá.

A békéscsabai színekben versenyző dobó az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m – országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedettpályás Eb-n (19,23 m – ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m – ocs), tavaly ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m – ocs) és a szabadtéri Eb-n is (18,72 m), majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19,87 m – ocs), most pedig újabb fedett Eb-aranyat szerzett.

Márton Anita ráadásul ezzel a fedettpályás Eb-k történetének legeredményesebb magyar női versenyzőjévé lépett elő, megelőzve a magasugró Mátay Andreát, aki egy-egy arany- és ezüstérmet nyert.

A súlylökő Márton Anita pénteken Magyarország 12. aranyát nyerte meg a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságok történetében.

A fedett Eb-k magyar aranyérmesei:

Szófia (1971): Major István (magasugrás)
Grenoble (1972): Major István (magasugrás)
Rotterdam (1973): Major István (magasugrás)
Milánó (1978): Szalma László (távolugrás)
Bécs (1979): Mátay Andrea (magasugrás)
Sindelfingen (1980): Bakosi Béla (hármasugrás)
Milánó (1982): Bakosi Béla (hármasugrás)
Budapest (1983): Szalma László (távolugrás)
Athén (1985): Bakos György (60 m gát), Pálóczi Gyula (távolugrás)
Prága (2015): Márton Anita (súlylökés)
Belgrád (2017): Márton Anita (súlylökés)